Pages

2021. és a tervek

2021. január 11., hétfő

 

Ennek az évnek se tudok tervek nélkül nekiindulni, annak ellenére, hogy a tavalyi célokat kicsit bebuktam. Pedig igazán nem terveztem sokat szerintem, mégis a nagy része maradt úgy, ahogy eddig is volt. Ennek leginkább az életemben bekövetkező nagy volumenű változások az okai. De erre már igazán rájöhettem volna ennyi év után, hogy a tervekbe bizony sokszor beleszól az élet. De mindezen tapasztalatok ellenére most is úgy érzem, hogy muszáj terveznem, mégha nem is sokat, nem is komolyan, de valahogy úgy érzem, hogy ha teljesen tervtelen lennék, csak a nagy nihilbe csapódnék bele.


Mielőtt rátérnék az idei kitűzött céljaimra, még elmerengek kicsit a 2020-as terveimről és sikerességükről.


> Várólista csökkentés: a felét, azaz hat darab könyvet sikerült teljesítenem az alternatív lista nélkül induló vcs könyvkupacomból. Ebből három instant kedvenc is lett, mint Robin Stevens sorozata, James Herriot bácsi könyve és persze Eleanor Oliphant is. Soha rosszabb arányt, én azt mondom. 


> Goodreads Reading Challenge: minden évben 50 könyv elolvasása a cél, ezen sose változtatok, mert ez az a mennyiség, ami nem okoz nekem szorongást vagy teljesítménykényszert. Lazán teljesíteni tudom a nyári olvasói válságommal is, de az élet most kicsit tovább közbeszólt. Végül 48 könyvet sikerült tavaly elolvasnom, remélem, most már kezdek visszatalálni az olvasáshoz. 


> #haviegyújraolvasáskihívás: Sajnos a szabályok szerint nem sikerült, ugyanis egy újraolvasást nem tudtam az adott hónapban befejezni, így nem lett érvényes. De 2020-ban tizenhárom könyvet olvastam újra. Oké, ennek nagy része Harry Potter volt, hiszen a podcast miatt elsőbbséget élveztek. Az elején próbáltam azért más típusú olvasmányokat is beválogatni a Harry Potterek mellé, de aztán ősszel már sajnos nem jutott erre kapacitásom. 


> Még több képregényt! -2019-ben nagyon rákaptam erre a műfajra, és szerettem volna ezt a lelkesedést átvinni a következő évre is, és jobban beleásni magam a képregények világába. Végül szánalmasan keveset, összvissz hármat - ebből egy újraolvasás volt -  sikerült magamévá tennem. Na de azok micsoda képregények voltak! Újraolvastam a Persepolist, az egyik legkedvencebb történetemet. Megismerkedtem David Petersen csodálatos Egérőrségével, és persze ott volt a monumentális Sandman, ami egészen elképesztő élmény volt. 


> Átgondolt vásárlások: oké, kicsit több sikerült mint 2019-ben, amikor összesen 25 könyvet szereztem be. 2020-ban ez a szám 37 lett.  Különösen a tavaszi járvány idején igyekeztem támogatni valamennyire a kiadókat, így könnyebben elcsábultam egy-egy vásárlásra. A nagy akciókat nem használtam ki, mert azok nem átgondolt vásárlások lettek volna, inkább csak a szokott árengedménnyel rendeltem a kiadók oldaláról, de valóban azokat, amik ott csücsültek a kívánságlistámon. Illetve egy nyári könyvesboltozás alkalmával teljes áron is vettem könyveket, ami a saját olvasmányaimat tekintve nem is tudom, mikor fordult elő utoljára... Gyerekkönyv vásárlásaimmal (amik ugye nem az én könyvtáramba mentek) pedig a szegedi csoda gyerekkönyvesboltot támogattam, az Ákombákomot a tavaszi járvány idején minden hónapban. Ezek nem olyan átgondolt vásárlások voltak, hogy már régóta szerettem volna a Fiatalúr könyvtárába őket, hanem inkább abban az értelemben, hogy átgondoltam, hova tesszük a pénzünket, kit segítünk ki ebben a szorult helyzetben. Mindig szuper gyerekkönyveket kutattak fel számunkra az ott dolgozók, sok örömet köszönhetünk mi is nekik. Illetve a szintén nehéz helyzetbe kerülő Csirimojó Könyvkiadót is támogattuk egy vásárlással, akik nagyon igényes gyerekkönyveket adnak ki, amik igazán nem mindennapiak. Az Egérke Enciklopédiájába ugyan még nem nőtt bele a Fiatalúr, de ezt hosszú távú befektetésnek gondolom. 


> változatos nemzetiségek: ez nem hiszem, hogy összejött, ha jól számolom, talán négy nem angolszász szerzőtől olvastam 2020-ban. Azt hiszem, ez kicsit messze van a változatosság fogalmától. 


> Olvassak tudatosan angolul: ha nem számoltam el, összesen nyolc darab könyvet olvastam angolul, ami a 2019-es öt darabhoz képest előrelépés ugyan, viszont bevallom őszintén, azt hittem, sokkal több volt az idegennyelvű olvasásom. Legalább egy duplázásban reménykedtem, de ez mégse jött össze.

 

És mik a terveim 2021-re?

 

A szokásos kihívások természetesen maradnak, még akkor is, ha nem sikerült tavaly teljesítenem őket. Mindenképp indulok - játékon kívül ugyan - Lobo várólista csökkentéses kihívásán, amihez a polcot már össze is állítottam. Szeretnék ismét csak 50 könyvet belőni magamnak a Goodreads Reading Challenge-en, és persze a kedvenc kihívásomon, a #haviegyújraolvasáskihíváson is részt fogok venni mindenképp. 


> Könyvbingó: theodora másik szuperötletes kihívásán is részt fogok venni, ami már a 8.éve fut. Nagyon izgis szempontok szerepelnek benne ismét, úgyhogy úgy döntöttem ezt is megpróbálom. Az elején nem feltétlen tervezek ide direktbe olvasni, hanem majd egy idő után megnézem, hogy is állok a dolgokkal, és majd utána kezdem tudatosan kitöltögetni a fennmaradó helyeket. Majd meglátjuk, mennyire sikerül. 


> önismeret, önfejlesztés: idén nagyon szeretnék erre a témára rákoncentrálni, mert úgy érzem, sokat kell fejlődnöm bizonyos területeken. Nem tudom, könyvekből mennyire tudom ezeket elsajátítani vagy szükséges-e a terápia, mindenesetre én egy jó kezdésnek tartom, ha először könyveken keresztül megtapasztalom ezt és kicsit elmélyülök a témában. Aztán a többit majd meglátjuk. 


> természetismeret: ez a másik téma, amire idéntől szeretnék jobban rákoncentrálni. Az, hogy az új lakhelyünkről pár perc alatt kint lehetünk a természetben, barangolhatunk a környező erdőkben, ellenállhatatlan vágyat ébresztett bennem, hogy jobban rákoncentráljak a természet megismerésére, újbóli felfedezésére. Gyerek - és tinikoromban nagyon élveztem az ezzel a témával foglalkozó írásokat, de aztán a fikciók világa elfordított attól, hogy ilyesmiket keressek tovább a könyvekben. Jó lesz újra felfedezni, és amiatt is fontosnak tartom ezt, hogy a Fiatalúrnak is át tudjak adni fontos, hasznos vagy éppen érdekes ismereteket a sétáink, túráink során. 


> több angol nyelvű olvasmány: mondjuk, ha már tíz környékén összejön, teljesítettnek nyilvánítom.

Az átgondolt vásárlások természetesen továbbra is célok, bár ezt már nem nagyon érzem megerőltető dolognak részemről. A mértéktelen halmozás már egyenesen taszít, el sem tudnám képzelni már, hogy egy jó akció kedvéért 10-20 könyvet bevásároljak. Jó lenne még valamikor mostanában kiszanálni a kívánságlistámat is, mert ahogy mostanában átnéztem, már nem mindegyikre éreztem ingerenciát, hogy birtkoljam.


 És azt hiszem, ennyi idénre. Mindenkinek hajrá a komoly és komolytalan célkitűzésekkel egyaránt, vagy ha azok nincsenek, akkor éljen a spontaneitás!

 


7 megjegyzés:

theodora írta...

Örülök, hogy velem tartasz több kihívásommal is! :)) A könyvbingóra én is úgy szoktam, hogy ha már elég sok olvasmányom összegyűlt, akkor kezdek összeállítani egy sort és csak ekkor kezdem el a hiányzó témákat keresgélni ;)Az önismereti olvasmányok közül vannak igen jók, az utóbbi években én is találkoztam több ilyennel - szívesen ajánlok is belőlük ;)A természetismereti olvasmányokra én is tavaly találtam rá - Sister blogján inspirálódtam főleg :DMost én is elértem azt az állapotot, hogy nem nézegetem át az akciós kínálatot és igyekszem nem venni könyvet, csak nagyon várt - vágyott darabokat! Tavaly megszaladt nálam a beszerzés, és már megint nincs helyem :D

Avilda írta...

Most, hogy a brexit miatt bookdepo kérdéses, te honnan szerzed majd be az a ngol olvasmányaidat?

Heloise írta...

@theodora: húú, akkor jól gondoltam ki így előzetesen a stratégiát :) Az önismereti olvasmányaidból nagyon szívesen fogadok tőled ajánlásokat, sőt! Egertől A döntés miattad került fel a listámra. :) Igen, Sister nagy inspiráció a természettel foglalkozó olvasmányok terén (is) :))
Nehéz megállni az akciókat, nekem is van olyan hogy automatikusan azokból pakolgatok bele a kosaramba - aztán hagyom 2-3 napot ülepedni a dolgot, és akkor törlöm kifelé őket :D ez egészen jól bevált stratégia most nálam.

@Avilda: Hát ez egy nagyon jó és fontos kérdés! Az az igazság, hogy tiszta letargiába taszított a bookdepo nem léte, és foggalmam sincs, merre keresgéljek, mert nyilván ilyenkor a legfontosabb must have könyvek mind angolul jelentek meg :D Talán a Blackwellsről hallottam hogy szállít külföldre és ugyanúgy ingyenesen. Csak azt nem értem, hogy ezt ők hogy tehetik meg, a Bookdepo meg nem. Nem hiszem el, hogy a bookdepósok ennyire szerencsétlenek lettek volna, hogy a Brexit előtt nem jártak volna utána a dolgoknak, hogy akkor hogy legyen január 1-jétől... :( neked van tipped az angol olvasmányok beszerzésére?

Avilda írta...

Az Enbookot javasolták mások, de úgy tudom, a napokban a bookdepo közzétesz egy közleményt, hogy mikortól szállítanak újra... várunk :(

Heloise írta...

oh, nekem az sajnos nem játszik, ahogy látom, az magyar oldal én meg külföldön élek, és elég borsos ide a kiszállítás :( akkor várunk és reménykedünk!

Nita írta...

Remélem sikerülnek idén a terveid, szerintem ezek teljesen vállalhatóak. :)
A természetismeret nálam is cél idén, a VCS-n is részt veszek. Sok sikert a vállalásokhoz és szuper olvasmányokat! :)

Heloise írta...

Nagyon szépen köszönöm, Nita :-*

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS