2021. március 21., vasárnap

Tízezer ajtó | The Ten Thousand Doors of January


 

Alix E. Harrow könyve Ajtókról szól (nagy A-val természetesen, hiszen ezek azok a fajta ajtók, amelyek más világokba nyitnak utat a kíváncsiskodóknak). Talán már te is találkoztál ilyen Ajtóval; félig megbújva, kicsit megrothadva egy ódon templomban valahol vagy fényesen, hívogatóan ragyogva egy téglafalban. Talán, te is azok közé a kissé hóbortos, fantáziavilágban élők közé tartozol, akik folyton váratlan helyeken találják magukat, és képesek ilyen Ajtókon gondolkodás nélkül benyitni, csak hogy lássák hova vezet -  mint e regény főszereplője, January Scaller. 

1901-ben January megtalálta az első ilyen Ajtaját egy rét közepén, amely egy tengerek uralta világba nyílt. Ám az ajtót aztán valaki örökre bezárta, és January-nek éveket kellett töltenie azzal, hogy elfelejtse ezt az élményt, mert köztudottan az ilyen ábrándozások nem kívánatosak bizonyos körökben. Tíz évvel később valaki egy bőrkötéses könyvet ajándékoz neki azzal a szándékkal, hogy ez magyarázatul szolgál January életének rejtélyeire: az Ajtókra, az idegen világokra, a szavak hatalmára és saját, kissé ködös múltjára. Alix E. Harrow regénye egyaránt szól a hatalomról és a történelemről, a kalandokról és az igaz szeretetről és persze a történetekről, amelyeket örökül hagynak ránk. A kiutak és a hazautak regénye ez. 


Destiny is a pretty story we tell ourselves. Lurking beneath it there are only people, and the terrible choices we make.

 

 A Tízezer ajtó egy portálfantasy, amely egy kicsit csavar egyet a műfaji hagyományokon, hiszen nem az idegen világokba csábításról, hanem a hazatérésről szól. Ez jó hír azoknak, akik kicsit unják a műfaj kliséit. Hozzám mondjuk elég közel áll az ilyesmi, így Alix E. Harrownak nem volt nehéz dolga, hogy meggyőzzön róla már az elejétől kezdve, hogy szuper könyvet tartok a kezemben. 

Szerettem az írónő különleges stílusát, és azt is, ahogy a történetekről és azok fontosságáról beszélt. Kellett valami ilyesmi most a lelkemnek, ami újra fogalmazza számomra, mit is jelent nekem az irodalom, a könyvek világa. Hiszen, akárcsak January, én is önmagamat olvasom ki a történetekből. Számomra a könyvek Ajtók. Amelyek nem csupán más világokba vezetnek, hanem lelki utazást teszek általuk: ismerős és ismeretlen, várt és váratlan helyeket egyaránt felfedezek önmagamban. Alix E. Harrow regénye szintén ezt az érzést erősítette bennem, ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a saját történetemnek nem csupán olvasója lehetek. Hogy a kezembe vehetem a narratívát, hogy képes vagyok én alakítani a sorsomat. Hogy amint készen állok szembenézni az adott történetben megbúvó önmagammal, a való életben a kezembe vehetem a pennát, és én alkothatom tovább a saját történetemet. A történetek, az Ajtók ebben is segítenek. Nemcsak megérteni, megértetni, hanem cselekvésre késztetni. És ez szerintem a legfontosabb felismerés, amit egy történet nyújthat az olvasónak. 

How fitting, that the most terrifying time in my life should require me to do what I do best: escape into a book.

 

January jelene kellően sötét ahhoz, hogy már szinte az elejétől kezdve várjuk, mikor szabadulhat ki innen, mikor léphet be egy olyan világ kapuján, ami olyan nyugalmat áraszt, mint a zúgó tengerek morajlása azon a bizonyos Ajtón túl. A ház, ahol nevelkedik ugyanis minden, csak nem szerető otthon. Egyetlen élő szülője, az édesapja folyamatosan távol van ilyen-olyan megbízásokkal, így annak munkaadója, az elképesztően gazdag Mr. Locke neveli őt már egészen kislány kora óta. Ám Mr. Locke nem egy jóságos nagybácsi típus. A lelki bántalmazások olyan formáit veti be January nevelése során, hogy sokszor összefacsarodott a szívem olvasás közben. January sorsát már kezdetektől fogva a szívemen viseltem, így kicsit nehéz volt megbarátkozni a regény elbeszélésének a formájával, vagyis hogy főhősnőnk történetét félbeszakítja az a bizonyos bőrkötéses könyv, amit January olvas. Ez a két idegen világból származó szerelmespár története számomra sokkal kevésbé volt magával ragadó, mint a történetekbe menekülő, Ajtókat megtaláló, abúzustól szenvedő kislányé. Igazából mindig nagyon vártam, hogy vége legyen azoknak a fejezeteknek, hogy végre January szálához érkezzek megint. És persze, bár a végén aztán minden szál összeért, minden magyarázatot nyert, méghozzá nem is akárhogy, és ennek ismeretében egyáltalán nem tartom öncélú formának az írónő által választott elbeszélési módot, mégis.... mégis azt kell mondanom, hogy én azokat a fejezeteket a legtöbbször untam. 


De talán ennyi hibáját tudnám említeni ennek a fantasztikus regénynek, ami megadta számomra azt, amit Erin Morgenstein The Starless Sea című kicsit köldöknézegetősre sikerült bölcsészregényétől vártam. Hogy a könyvek Ajtók önmagunkba, amin be kell lépnünk ahhoz, hogy felfedezzük és megértsük a bennünk dolgozó lelki folyamatokat. A könyv nemcsak egy író történetét rejti, nemcsak egy főhős kalandjait éljük meg, hanem a miénket is. S így lehetünk jó írói a saját életünknek. Ha minél több Ajtón belépünk, ha minél több világot fedezünk fel önmagunkban. Ez a történetek igazi hatalma, és erről szól valójában a Tízezer ajtó. 

 

Words and their meanings have weight in the world of matter, shaping and reshaping realities through a most ancient alchemy.

 

És te belépsz rajta?




Alix E. Harrow: The Ten Thousand Doors of January

Orbit Books

394 oldal

3 megjegyzés:

Nita írta...

Amint megjelenik, jön hozzám is, alig várom!

Heloise írta...

@Nita: Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog tetszeni, de van egy sejtésem :))

theodora írta...

Nemrég fejeztem be, varázslat. Az idei évem egyik különleges olvasmánya lett - most olvastam el a blogposztod is róla. Tényleg a hazatérés regénye, ez a gondolatod nagyon tetszett, be is linkteltem a saját bejegyzésembe :)

Follow Me @photos_from_anna