Pages

Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt

2021. október 4., hétfő



Ha azt mondom, hogy gyerekkorom óta hangyás vagyok azt úgy kell érteni, hogy amióta csak az eszemet tudom, imádtam a hangyákat nézegetni, követni, megfigyelni, akár órákon keresztül is. És a mai napig is képes vagyok rá, bár erre azért manapság hosszú óráim nincsenek, de azért a Fiatalúr is meglehetősen kapható a hangya-megfigyelésekre. Ez azt hiszem, egy olyan fun fact az életemről, amire amúgy itt a blogon sose derült volna fény, ha a Park Könyvkiadó gondozásában nem jelent volna meg Susanne Foitzik és Olaf Fritsche közös könyve, ami kizárólag a hangyákkal foglalkozik. Aminek köszönhetően megtudtam, hogy amúgy léteznek hangyakutatók  - és hát már miért ne léteznének, hiszen mindent is lehet kutatni és kell is ebben a világban, csak hát sose gondoltam bele ebbe se - , akiket amúgy mürmekológusnak hívnak. És ha ezt hamarabb tudtam volna, akkor lehet, más foglalkozást választottam volna.


Persze, miután elolvastam a könyvet, rájöttem, hogy valószínűleg úgyse lettem volna mürmekológus - ami azóta egyébként az egyik kedvenc szavam lett, keresem az alkalmakat, amikor használhatom, úgyhogy ebben a bejegyzésben is még biztos fel fog bukkanni párszor - , mert hogy az van, hogy nem szívesen utaznék azért a világ távoli tájaira azért, hogy aztán esténként, koromsötétben csússzak-másszak egy-egy esőerdő talaján, és aztán jól összecsipkedjenek a hangyák. Vagy ki tudja mik. Mondjuk első gondolatra a ki-tudja-miktől jobban tartanék, de aztán eszembe jutna a puskagolyó hangya, ami akár négy centiméter hosszúra is meg tud nőni, és harapása a Schmidt-indexen az idáig lejegyzett legnagyobb fájdalmú rovarcsípésként van számontartva, ami ráadásul 24 órán keresztül tart. Szóval, lehet a ki-tudja-mivel mégis jobban járna az ember. 


Na meg a könyvet olvasva arra is gondoltam még, hogy ahhoz hogy mürmekológus legyen az ember, tényleg átvitt értelemben is kicsit hangyásnak is kell lenni, mert hát ki más gondolna olyasmire egyébként, hogy kiásson egy teljes kolóniát a föld alól, hogy aztán a hűtőszekrényében tárolja egy kis keksz és tonhal társaságában?


Mindenesetre sok érdekességet megtudtam a mürmekológus lét mellett a hangyák társadalmának felépítéséről: arról, hogyan születik egy kolónia vagy egyáltalán a hangyák fajtáiról. Vagy arról, hogy egyes királynők kezdetben saját kertet gondoznak maguk körül. Na és persze a zombivá változtató gombákról ne is beszéljünk, akik képesek benőni a hangya izomzatát és annak akaratától függetlenül mozgatják őket, és a végén - mikor a gombának megfelelő helyre elirányította a gazdatestet - pedig öngyilkosságra kényszeríti.  

Szóval rájöttem, hogy a hangyák még sokkal, de sokkal érdekesebb lények, mint eddig gondoltam. És nagy szerencsére ez a könyv pedig aztán tényleg nagyon olvasmányosan van megírva. Valamennyire tudományos persze, de alapvetően mégis csak szórakoztató, sőt olykor még humoros is. Pont olyan, mint amilyennek reméltem. Már csak jó memória kéne ehhez, hogy a hangya-megfigyeléseink alatt tudjam szórni gyermekem felé az érdekességeket. 


Susanne Foitzik - Olaf Fristche: Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt

Weltmacht auf sechs Beinen

Fordította: Fodor Zsuzsa

Park Könyvkiadó

299 oldal

4 megjegyzés:

Sister írta...

Tisztán kiérezhető a soraidból, hogy mennyire élvezted ezt a könyvet. :) Én egyelőre még csak az első fejezetet olvastam el, de az általad említett érdekességek egy része már felbukkant, szóval a Schmidt-index, illetve a puskagolyó hangya már számomra sem ismeretlenek! :)

Btw, én sem tudtam, hogy létezik ilyen foglalkozás, és ráadásul mürmekológusnak hívják. (Tényleg iszonyú menő szó!) Bár az éjszakába nyúló csúszás-mászást a vadonban én sem szívesen próbálnám ki, annyira nem vagyok bevállalós típus. :D

Heloise írta...

@Sister és én még azon voltam lehidalva, hogy ez a Schmidt komolyan megcsípette magát egy csomó rovarral, hogy felállítsa ezt az indexet. Ezek a tudósok nagyon elvetemültek :)

Jó olvasást a könyvhöz <3

PuPilla írta...

Jaj de jó hangulatú kis bejegyzés lett! :)
A mürmekológust én se ismertem, de valóban egy nagyon jó hangzású és érdekes szó. :D

Heloise írta...

Köszönöm szépen! <3
Azóta is próbálom belefűzni a mindennapjaimba ;D

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS