Pages

Évösszegzés 2021.

2022. január 11., kedd



Ez lesz a szám szerinti tizenharmadik évösszegző bejegyzésem a blogom történetében, de az az igazság, hogy nincs valami sok dolog, amiről beszámolhatnék könyvek terén. Annál inkább mesélhetnék az elcsúszott tervekről, a dugába dőlt kihívásaimról és a szánalmasan kevés mennyiségű blogposztról, amiket 2021-ben feljegyeztem. De ezekről majd később.


Először inkább mesélek egy kicsit az évemről, már úgy személyes vonatkozásban, hogy azért tudjátok, nem azért nem születnek újabb és újabb bejegyzések, mert kiábrándultam a blogolásból vagy mert már más felületen osztom meg az olvasmányélményeimet. Ennek sokkal inkább a megváltozott családi helyzetünk az oka, hiszen - bár nem számoltam be külön erről - 2021. április 29-én megérkezett a második gyermekünk a családunkba. És bár a Kisasszony egy végtelenül nyugodt és mosolygós gyermek, akivel még kevesebb a probléma, mint anno a Fiatalúrral, szóval tényleg nem panaszkodom - de azért a kis korkülönbség feladja nekem néha a leckét. Tanulni kell ezt a kétgyerekes létet, mert nem egyszerű. Persze, nem mintha egy gyerekkel mindenféle nehézség nélküli lenne az élet, és csak a móka és kacagás létezne meg a végtelen szabadidő, de kettővel valahogy az a kevéske énidő is megrövidül, és vannak napok, amikor bizony el is tűnik. De persze, tudom, hogy ez idővel lesz majd jobb is, lesznek még itt újra átolvasott éjszakák meg ráérős délutánok. Most inkább újratanulom magam, a gyermekeimet és próbálok valahogy fennmaradni a vízen, és persze élvezni, elraktározni a szép pillanatokat. 

És persze mindemellett még ott van az is, hogy szeptemberben beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra is, hogy tanuljam az itteni nyelvet (ha már külföldön élünk), szóval ősztől az az igazság, hogy a nyelvtanulásba fektetem leginkább az energiáim, ha éppen maradt valami a nap végére vagy a napközbeni üres járatokban. Mert hiszem, hogy a nyelvvel minden nap foglalkozni kell, hogy tényleg érdemlegesen is el tudjam sajátítani.


Szóval röviden, ez az oka az eltűnésemnek. Mindemellett azt kell mondanom, hogy szép év volt ez a 2021. a maga módján, még akkor is, ha a könyvek nem voltak olyan gyakori társaim az úton, mint általában. Csodás helyeken jártam, amikről még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy láthattam, és úgy érzem, hogy a Kisasszonnyal végre teljes lett a családunk. Voltak és vannak kisebb-nagyobb döccenők körülöttünk, de mégis úgy érzem, hogy úgy általánosságban emlékezetes év volt ez számomra. 

Könyves létemben azért akadtak újdonságok is, mint például az Audible előfizetésem, szóval megnyílt előttem a hangoskönyvek világa! És mennyire remek dolog is ez! Ennek köszönhetően hallgathattam meg Matt Haig The Midnight Library című könyvét a Kisasszony esti altatásai alatt, és elképesztően jó érzés volt elmerülni ebben a történetben. Azóta is hallgatok az Audible-nek hála, de most éppen a rádiójátékokban vagyok benne, nevezetesen a Cabin Pressure-t hallgatom újra, amikor éppen van rá alkalom. Mert ez egy olyan vicces sztori, amit képtelenség egy gyermek altatása közben hallgatni, ugyanis nem bírom ki röhögés nélkül. 

Emellett pedig ősszel kaptam egy új Kindle-t, ugyanis a régim sajnos két évvel ezelőtt az örök vadászmezőkre távozott. És bár korábban csak hébe-hóba használtam az e-könyvolvasómat, be kell látnom, hogy külföldön élőként és kisgyerekesként mennyivel hasznosabb ez a kis ketyere. Gond nélkül tudok olvasni a sötétedés utáni autókázások alatt, ha a gyerekek bealudtak vagy akár altatáskor. Most ezekből a lopott percekből próbálom megoldani az olvasásaimat, az utóbbi hetekben ez egészen jól is működött. 


A blogra visszatérve: 30 darab bejegyzést írtam, de még legalább 15 van piszkozatban, amik valószínűleg már soha nem fognak megíródni. Voltak jobban takaréklángon égő éveim is, aztán mindig visszataláltam ide, szóval nem esek kétségbe ettől a kevés bejegyzéstől. A vezetett olvasmánylistám szerint 47 könyvet sikerült olvasnom tavaly, ami azért nem olyan rossz mennyiség. Bár akad közte legalább 10 gyerekkönyv is, de ezek nem listanövelőként kerültek bele az olvasmányaim közé, hanem azért, mert ezek tényleg olyan könyvek, amiket én felnőttként is nagyon szívesen olvastam, és hiszem, hogy a Fiatalúr nélkül is kézbe vettem volna. Sajnos az olvasmányaim több mint feléről nem írtam ide egy sort sem, pedig voltak köztük olyanok, amik igazán megérdemelték volna, hogy írjak róluk legalább pár sort. Minden bizonnyal, ha majd újra nagyobb gőzerővel visszatérek a blogoláshoz, és újra lesz időm szöszölni az olvasmánylistámmal meg a linkelgetésekkel, akkor itt fogok siránkozni a gép előtt, hogy miért nem írtam erről vagy arról a könyvről. De biztosan akkor is indulni fogok Theodora újraolvasás kihívásán, és akkor majd jól újraolvasom őket, aztán majd írok róluk.

Apropó kihívások. Nyilván mindet elbuktam, igazából türelmem sincs megnézni, hogy melyikkel meddig jutottam. Maradjunk ennyiben, hogy egyiket sem sikerült teljesíteni. De nem szegi ez a dolog a kedvem, vannak ilyen évek. 


Amúgy végigolvasva a 2021-es olvasmánylistámat, meg kellett állapítanom, hogy nem volt meg nálam az erős kezdés olvasmányokat tekintve. Visszagondolva - bár lehet hogy akkor azok nem úgy tűntek - csomó közepes élmény jött velem akkor szembe, és lehet ez is ártott a lendületemnek. Mert bár jó volt a Hattyútolvajok a maga módján, de visszagondolva mégsem érzem az elragadtatást. De ugyanez áll a Királyok vesztére vagy éppen az Éjszaka fényére is. Edith Eva Egger könyvét, A Döntést továbbra is fontos könyvnek gondolom, de a Ten Thousand Doors of January mégis csak felejthető maradt. 

Az első igazán maradandó hűha élményem egy újraolvasás volt, mégpedig Jane Austen Emmája, amit aztán a kórházban fejeztem be a kis szuszogó, pöttöm jövevényem mellett. Na, az a könyv zse-ni-á-lis! Annyira örülök, hogy újraolvastam, mert mikor sok-sok évvel ezelőtt megismertem Emma Woodehouse-t, akkor merően túlírtnak és unalmasnak tartottam a történetét. De most annyit nevettem és szórakoztam rajta, és istenbizony, nagyon megszerettem ezt az Austen főhősnőt is. Szuper újraolvasás volt még Lisa Lutz Spellman nyomozóirodája is, ami egy tényleg nagyon szórakoztató nyomozós történet, amit elsőre se értékeltem eléggé. Októberben pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve újraolvastam (ezúttal angolul) Jenny Han regényét, a To All The Boys I've Loved Before-t, ami annyira cuki és édes könyv még mindig, hogy mosolygok, akárhányszor csak eszembe jut. Voltak még újraolvasásaim ( bár korántsem tizenkettő, meg nem is minden hónapban), de ezek voltak a legkiemelkedőbb élményeim közülük. Tényleg igazán hálás vagyok a haviegyújraolvasáskihívásnak és Theodorának, mert olyan jó, hogy emlékeztet arra, hogy milyen kincseket hozhat magával az, ha valamit újra és újra felfedezünk. 


Gyerekkönyvek tekintetében azt hiszem, azt elmondhatom, hogy a 2021-es évünkben a Fiatalúrral egészen elmerültünk a Kuflik világában. Jelenleg már egészen tisztességes gyűjteménnyel rendelkezünk, és nem nagyon van olyan nap, hogy az egyik kötet elő ne kerüljön. És bár azért folyamatosan hozom az új és új ingereket, hogy ne szűköljön be az olvasói létünk a Kufli-univerzumra, mégis én is nagyon szeretek ebben az eszementül vicces, elvont és néhol nagyon is filozofikus világban létezni, amit Dániel András teremtett. Én mondom, az az ember egy zseni! Egyszer majd érkezni fog egy hosszú óda is erről a sorozatról, hogy miért is ennyire jó - mert hogy korábban én sem értettem, amíg nem olvastam. 

Ha már a szuper élményeimnél tartunk, evezzünk is az 2021-es évem legjobbjai felé.

Matt Haig: The Midnight Library
Egy szuper hangoskönyv-élmény volt számomra. Bár az elején bevallom, kicsit dühös voltam a történetre, mert olyasmi csapódott le bennem, mintha a könyv azt sugallná, hogy egyedül mi vagyunk felelősek a balszerencsétlenül alakult életünkért, de aztán szerencsémre mégis mást kanyarított ki belőle Matt Haig. És azt az üzenetet viszont nagyon szerettem. Bevallom, megkönnyeztem és napokon keresztül velem maradt ez a történet. 


Kara Swanson: Dust
Kara Swanson Pán Péter-retellingje elképesztően magával ragadott, tetszett ez a darkos beütésű, modern környezetbe helyezett tündérmese. 

Rachel Smythe: Lore Olympus I.
Nagyon vártam ennek a webcomicnak a megjelenésére, ritkán szoktam előjegyezni könyvekre, erre mégis muszáj volt. Perszephoné története egyetemista korom óta nagy kedvencem, úgyhogy ez már csak emiatt is muszáj volt számomra. De a grafikai megjelenítés, illetve ahogy Smythe modern környezetbe ültette a történetet még rátettek erre egy lapáttal. Nagyon ötletes és gyönyörű képregény ez, szerethető szereplőkkel és komoly témákkal. 

Susanne Foitzik - Olaf Fritsche: Hangyák
Annyira érdekes könyv volt, hogy úgy faltam, akárcsak egy jó regényt szokás. Minden egyes olvasás után muszáj volt a férjemet fárasztanom az újabb és újabb érdekességekkel, amiket megtudtam a könyvből. Nem is gondolná az ember, hogy ezek az apróságok mennyi meglepő dolgot tudnak produkálni. 

Amy Harmon: Csak a szél tudja
Amy Harmon könyve bár nem volt teljesen hibátlan az én szememben, mégis felkerült az év legjobbjai közé, méghozzá azért, mert ez is egy olyan történet volt, ami aztán nem tudott ereszteni az elolvasása után sem. Ma is emlékszem azokra a délutánokra, amikor a fotelembe kucorodva Írország vidékein jártam és Yeats versek sorai visszhangoztak bennem. 


A nagy könyves csalódások talán elkerültek 2021-ben, mert nem nagyon jut eszembe semmi, ami igazán feldühített volna. Talán Leigh Bardugo Shadow and Bone trilógiája az, ami leginkább közel áll ehhez a fogalomhoz. Fájdalmasan klisés és nyavalygós young adult sztori volt, de a világot azért mégis csak szerettem benne. Szomorú csalódás volt még a Paróka az ablakban is, ami egy újraolvasás volt, és sokkal klasszabb élményre emlékszem, mint amivel aztán mégis találkoztam. Na és persze ott van Emily Henry Beach Read című könyve, ami tök jó kikapcsolódós olvasmány volt egészen addig, amíg eszembe nem juttatta, hogy miért is nem szeretem én ezeket a modern romantikus regényeket. 


Filmek, sorozatok


A könyvektől picit eltekintve szeretném még azért megemlíteni, hogy milyen filmekbe, sorozatokba szerettem bele (akár újra) 2021-ben. Persze, hol vannak már azok az igazi sorozatdarálós korszakaim... egy két évados sorozatot is képes vagyok vagy öt hónapig húzni, mert olyan sok minden akarok csinálni abban a minimális énidőmben. De azért még így is akadtak nagy kedvencek abban az évben is. 

A Shadow and Bone először a Netflix sorozatnak hála ragadott magával, és a könyvek elolvasása után meg kellett állapítanom, hogy a sorozat valóban jobban sikerült. Fantasys, steampunkos beütésű világ, ahol bár ott a kicsit uncsi "mégsem-annyira-átlagos-főhősnő, aki megmenti a világot"-szál, de azért mégis sikerült bevonnia már a második rész után. 

Nagyon szerettem még a Firefly Lane-t is, ami két lány hosszú éveken átívelő barátságáról szól. Nagyon érzékenyen adja vissza azt a kettősséget, hogy a két lány hogyan építi, támogatja, megtartja egymást, hogyan jelentenek egymás számára mindent, és mégis mindkettőjükben ott bújkál az a pici irigység is, hogy a másik életének egy szeletét mégis magukénak szeretnék. Nagyon emberi és nagyon szép történet. Nagyon várom a folytatását.


Szuper volt még a Doctor Murphy is, ami egy autista sebészgyakornokról szól, aki munkát kap az egyik neves kórházban. Átlagos orvosos sorozatnak gondolná az ember, de részről részre nagyon szépen körbejárja a másságot, mint témát, és olyan finoman közelíti felénk Shaun Murphy alakját, hogy a végére úgy érezzük, talán mégis csak több a közös pontunk van vele, mint a különböző. 


Nagyon örültem, hogy folytatódott a legkedveltebb Netflixes sorozatom, a Never Have I Ever, gyorsan újráznom is kellett az egészet. Ez a gimis sorozat egy amerikai indiai lányról szól, aki elveszítette az édesapját. Devi egy idő után úgy érzi, hogy szeretné maga mögött hagyni a gyászát és minden traumáját, ami ezzel járt. Csak sajnos rá kell döbbennie, hogy a gyász nem egy olyan dolog, amit csak úgy hátra lehet hagyni. Szeretem ebben a sorozatban, hogy nem áltat minket azzal a hamis képzettel, hogy a gyásznak lejárati ideje van, vagy hogy csak egyféleképp lehet gyászolni. Minden egyes rész után kicsit összetörik a szívem Deviért is és magamért is. 


A Downton Abbey-t végül muszáj volt ismét felvenni a megnézendőim listájára. Már sok évvel ezelőtt láttam a sorozatot, de aztán PuPilla lelkesedése után ismét csak elkapott az érzés, hogy Downton falai között szeretnék ismét kóborolni. És még mindig annyira imádom! Annyira jól bemutatja ezt a letűnőben levő kort, hogy miképp áldozott le a nagy arisztokrata családoknak szépen, lassan. Hogy ezek a hajdani központi figurák, miképp lettek múzeumi darabok. A karakterek, az egyéni drámák, a fényképezés... mind-mind imádat, még akkor is, ha vannak kevésbé kedvencek közöttük. Még mindig benne tartok, és az az igazság, hogy nem is nagyon akarom, hogy vége legyen. 


Dash and Lily pedig úgy tűnik karácsonyi hagyomány lesz nálunk. Most karácsonykor tesómmal közösen néztük a gyerekek esti altatása után. Még mindig nagyon cuki sorozat ez, amit nagyon félek elolvasni könyvben, mert mi van, ha nem adja majd ugyanazt az élményt. Mindenesetre aki még nem látta, idén karácsonykor ne felejtse ki a listájáról. Könyvmolyság, karácsonyi hangulat és cukiság. 


Hát filmet nem sokat néztem, de az új Dűne elég menőre sikerült. Gondolkodni is kezdtem, hogy újra kéne olvasni az első részt na meg folytatni a többit. Ki tudja, mik esnek még itt meg 2022-ben...

És ez igaz a blogra is. Szeretnék több időt neki szentelni, aztán meglátjuk, mi sikerül. 

Boldog új évet kívánok mindenkinek, legyen ez a 2022-es év pont olyan, amilyet szeretnétek, és kísérjenek titeket szuper könyvek az úton! 

A többiek évösszegzése:

(este jövök linkelgetni)



8 megjegyzés:

Sister írta...

Boldog új évet kívánok neked, drága Héloise! :* Szurkolok, hogy minden úgy alakuljon, ahogy eltervezted, és a gyerkőcök mellett is minden szeretett hobbidra jusson elég időd - bár szerintem te abszolút etalon vagy ebben a tekintetben. :)

Remélem, az idei éved is ilyen eseménydús lesz, bővelkedjen emlékezetes kirándulásokban, lélekemelő olvasmányokban és boldogságos élményekben! <3

Heloise írta...

Neked is nagyon boldog új évet, Eszti! :* Nagyon szépen köszönöm ezeket a kedves jókívánságokat! <3

Lobo írta...

Boldog Új Évet! Örülök, hogy "csak" időd nincs írni de abbahagyni nem szeretnéd. Türelmes típus vagyok kivárom míg újra rendszeresen tudsz ide jönni.

Addig is Yay for Cabin Pressure! Remélem ha már arrafelé élsz ellátogatsz nevezetes helyekre: Vaduz, Yverdon-les-Bains gondolom Zürich már megvolt :)

theodora írta...

Nagyon jól esett, hogy kiemelted az újraolvasós kihívásomat, amire még ebben a sűrű évben is szakítottál időt. Az Emmát (és a többi Austent) én is tervezem, már elég idő eltelt mióta először olvastam őket!
Ahogy a többiek írták minden jót és erőt a hétköznapokhoz, remélem lesz majd énidőd is 2022-ben, a filmes-sorozatos listádból is merítettem magamnak :))

Heloise írta...

Tünde: Köszönöm szépen! Neked is nagyon boldog új évet kívánok!
A francia régióban még nem voltunk - csak Bernben :) - az kicsit messzebb van tőlünk, de jövőre (idén) tervezzük annak a régiónak a felfedezését is! Na meg a Sherlock Holmes múzeum megtekintését is :) De a német régió is milliónyi csodát tartogat, szinte minden hétvégén úton vagyunk valamerre :)

Dóri: Még mindig egyik legkedvencebb kihívásom, tényleg olyan jó hogy kitaláltad, nagyon szívesen olvasok rá, amikor csak tehetem. Nekem idén az Értelem és érzelem van tervben! Az Emma pedig zseniális, csak ajánlani tudom.
Boldog új évet neked, Dóri!

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
PuPilla írta...

Picit későn érkezem, de most irtom a régóta megnyitott tabokat, és bizony még az évösszegzők is itt figyelnek! :O
Nagyon jó volt olvasni a posztodat, és hogy sikerült/sikerül visszatalálni a bloghoz, időt szakítani a kétgyeremekes létben is. Abszolút hihetetlen ez számomra, aki az egy gyerekkel is küzd az életben maradásért :D... Na jó, nekem is jut néha időm a blogra, de ez nekem túl kevésnek érződik. Egyébként fogalmam sincs hogy tudtok még BÁRMIT csinálni esti fektetés után. Egyrészt olyan k. fáradt vagyok az egész naptól, másrészt annyit kel a gyerek éjszaka is, és nem csak az ő éjjeli ajvásigénye lenne olyan 9-11 óra, hanem az enyém is, hogy én nem tudok filmezni nekiállni olyankor. Nevetséges időpontokban fekszünk le még mindig, és szerintem ez így is fog maradni kvázi örökre (eternal crying). Na, mindegy, én már csak panaszkodni tudok ezzel az egésszel kapcs...

Örülök, hogy ennyi jó újraolvasós élményed akadt!
A legjobb olvasmányaid közül a Harmon és a Haig könyvet én is olvastam, bár annyira nem tartottam őket kiemelkedőnek, azért kellemes olvasmányok voltak. :) A Hangyás könyvnek tökre örülök, hogy ott van! :D Jujj, meg annak is, hogy a Donwtonra ráizzítottalak újra! :) Annyira jó az a sorozat, a díszlet, a szereplők, a sztori, minden. :)
Szuper olvasmányélményeket 2022-re is, és jusson időd mindig az olvasásra, írásra is! :)

Heloise írta...

Ó, PuPi én csak most vettem észre ezt a kommentedet! Nem mindig jönnek az emailes értesítők, szval mindig az a biztos, ha teljesen ránézek a blogomra, az meg kb. csak akkor szokott lenni, ha kikerül egy bejegyzés :D szval bocsánat a késői reagálásért!

Oh, az én-idők nekem is baromi nehezen jönnek össze, főleg most, hogy most már tényleg jönnek a fogai. Vannak napok, amikor tényleg nem tudok olvasni semmit sem, csak álmodozok róla. De nyugi, jobb lesz ez idővel! Legalábbis a Fiatalúrral az egyéves kor után minden annyira könnyű volt (amíg nem jött a dackorszak, de az máshogy nehéz :D )
A Harmon meg a Haig könyv egyébként lehet máskor nekem se lett volna ennyire kiemelkedő, de szerintem jókor találtak meg pont. :) Úú, a Downton! Hát szívemcsücske sorozat lett azóta még inkább! Nehéz volt a lelkesedésednek ellenállni :)

Köszönöm, PuPi! Neked is szuper olvasmányokat és több én-időt erre az évre!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS