Danilo Kis: A holtak enciklopédiája

kiolvastam: 2009. november 17.

A címe megkapó, és pont ebből kiindulva teljesen másra számítottam... Valami misztikus, thrilleres esetleg tanulságos történeteket felvonultató művet képzeltem el. Ehelyett teljesen mást kaptam. Ebből is látszik, hogy a cím mennyire képes befolyásolni az olvasót, mennyire meghatározza elvárásainkat, mennyivel másképp olvasunk valamit, pusztán a címéből kifolyólag....

A kötet kilenc történetből áll, melyeknek teljesen különböző a stílusuk, más a megjelenítésük, más a történetük, más időben játszódnak. A mű egyetlen központi témája a halál: a történetekben mindenki meghal, vagy már meghalt...

Persze, ettől még lehetne érdekes is a dolog. De engem valahogy nem tudott megfogni. A szereplők sokszor annyira személytelenül vannak ábrázolva (tényleg élettelenek). A sokszorosan összetett, egész bekezdéseket elfoglaló körmondatok is enyhén szólva idegesítettek. Ez talán a legjobban Az epheszoszi hétalvók legendájában érezhető a leginkább (én legalábbis itt vesztettem el teljesen a türelmemet). A címadó elbeszélés, A holtak enciklopédiájának alapötlete tetszett ugyan (egy könyvtár, ahol egy olyan enciklopédia található, ahol a már meghalt emberek életrajza fel van jegyezve. De nem csak évszámok halmaza, hanem minden egyes részlet az életéből feljegyzésre került: ki volt a padtársa a gimiben, hogy hívták a fodrászát gyerekkorában stb), de az egész elbeszélés egy adathalmazzá vált, és így nagyon nehezen olvastam, és kiveszett belőlem az érdeklődés...

Egyetlen elbeszélése tudott megfogni, A varázstükör. Na, ez egy pont olyan novella, amilyenekre én számítottam, hogy majd ilyeneket fogok én olvasni ebben a könyvben. Ez valahogy, szerintem ki is lóg a könyvből... Ez egy misztikus történet, amely során az anyukájával otthon maradt kislány az apjától kapott tükörben egyszer csak megpillantja azt, amikor apjával és két nővérével messze távol útonállók végeznek. Persze, senki sem hisz neki, csak másnap derül ki a kislány látomásának igaza.

Hát, dióhéjban ennyit tudok nektek erről a műről szólni. Nekem abszolút nem tetszett, de persze, lehet hogy valakinek bejön. Valószínűleg én voltam most ide kevés.

Fülszöveg:
A kitűnő szerb író külföldön is nagy sikert aratott elbeszélésfüzérének vezérmotívuma a halál, valamint a nép és a zsarnok viszonya. A zsarnok lehet maga az Isten, vagy a politikusok, illetve egy eszme vagy eszmeáramlat is, melynek segítségével másokon uralkodni lehet. A címadó elbeszélés valóságos szituációból indul ki, s ezt fejleszti aztán borgesi labirintussá. A kötet legszebb darabja, A vörös Lenin-bélyegek. A sztálinista időkbe ágyazódik bele egy gyönyörű és iszonytató szerelmi történet. Le tudja-e győzni a szerelem a hatalmi önkényt és a halált? A "farkas időkben" maga a szerelem is megtébolyodik, a halálra nyílik...

Összegzés:

Tisztán szubjektíven: rég olvastam már ilyen borzalmat... Egyáltalán nem jött be, nem felelt meg az elvárásaimnak. Az egyetlen történet, amit tudtam értékelni, az A varázstükör volt. Na, azt viszont élveztem! De sajna ez az egy elbeszélés se tudja úgy felhúzni ezt a művet, hogy jó pontszámot adjak neki. Így az értékelésemben 2 pontot kap... tudom, tudom! Irodalmárok, fogjátok csak a fejeteket! :-)

Elfeledettek legendái | A kilenc kapu

Jiri Langer: A kilenc kapu

kiolvastam: 2009. november 15.

"Ezeken a könyvoldalakon csak ritkán fordulnak elő képek a mindennapi életből. Inkább úgy érzitek majd, hogy egy időre átköltöztetek valamely távoli, egzotikus országba, ahol másfajta virágok nyílnak, és másfajta csillagok ragyognak. Ősrégi időkbe, amikor a valóság álom volt, és az álom valóság.

És mégsem egészen így áll a dolog. Minden a mi közvetlen szomszédsáunkban történt, és nem is régen, úgyszólván egy perccel ezelőtt. Avagy nem csupán egy perc-e hetven, százötven év egy olyan kultúrában, amely több mint háromezer é

ves történelme tükrében szemlélheti magát?"

Fülszöveg:

Jiri Langer Kilenc kapu című műve a világirodalom egyedi darabja, amely angol, német, olasz és lengyel nyelven is napvilágot látott. Figyelemre méltó, humorral telített eredeti munka, a haszid zsidó kultúra autentikus dokumentuma. Nyugaton csak kevesen ismerték a haszidokat, s még kevesebb volt az olyan ember, akit a zárt haszid közösség be is fogadott. Egyedül Jiri Langer a csodatévő belzi rabbi tanítványa hozhatott hírt felőle, egyedül ő írhatta meg a Kilenc kaput, melyben minden egyes történ

et a megsemmisült haszid világ egy-egy gyöngyszeme.

Értékelés:

A haszidizmus a XVIII. század közepe táján született jámbor zsidó mozgalom, melynek alapítója Baál Sém Tóv. Sok tekintetben kiművelt engem ez a regény a zsidó kultúráról, leginkább a haszidizmusról. Jiri Langerről és könyvéről nem igazán hallani sehol, pedig könyve egy letűnt világ legendáit őrizte meg az utókor számára, hogy tanuljunk, okuljunk belőle.

A könyv elején Jiri, az író bátyjának előszavát olvashatjuk: bemutatja nekünk öccsének alakját, úgy, ahogy csak ő ismerhette és a családja és senki más. Beszél nekünk életéről, hogyan jutott el a haszidokhoz, milyen elhatározásból, s mikor visszatért, hogyan vált az átlagos prágai fiúból csodabogár a környezete szemében. Beszél nekünk magáról a könyvről is, elmondja hibáit is, s hogy ezeket miért nem javította ki. (ugyanis ő irodalmár, s Jiri erre kérte meg, hogy az esetleges stilisztikai hibáit javítsa)

Ezután Jiri hangját hallhatjuk az olvasóhoz intézett előszóban. Saját szemszögéből láttatja azokat a dolgokat, amelyeket bátyja már említett nekünk, s megtudunk olyan részeket is, amiket csak ő tudhatott életéből.

Ezután következik a kilenc kapu, amely kilenc fejezetnek felel meg, s a fejezetek köré egy-egy haszid szent alakja csoportosul: a róluk szóló legendákat ismerhetjük meg itt, s vele együtt a haszid szokásokat, s a szokások miértjeit. Az egész könyv az élőszó frisseségével hat az olvasóra: csapong ide-oda, jaj, még ez eszembe jutott, ezt feltétlenül tudnotok kell és ehhez hasonló

kiszólások. És az ember csak sodródik és sodródik a jobbnál jobb történetekkel és észre se veszi, hogy már mennyi oldalt átlapozott! Mintha olvasás közben megelevenedne a nagy mesélő alakja, aki csak mesél és mesél egész éjszaka és mi csüngünk rajta és mindig csak még egy utolsó történetecskét kérünk.

A történeteket olvasva (vagy inkább "hallgatva") sokszor elfelejtettem, hogy milyen korban is játszódik ez a történet. Ez a sok csoda, ez az idő nélküliség egy teljesen más idődimenziónak az érzetét váltotta ki belőlem. Egyszer egyszer ugyan feltűnt egy évszám vagy megemlítették Mária Terézia vagy II. József nevét, de ez nem volt jellemző. A térképzetem is teljesen más volt: a történetek mind egytől egyig Kelet-Galíciában történtek, de én mindig valami misztikus, varázslatos helyet képzeltem el helyszínként. Egy valami meghatározhatatlan, nem evilági helyet.

És még mindehhez hozzácsatoljuk az író stílusát, akkor egy nagyon jó könyvet kapunk! Egyszerű, nem túlcicomázott stílus ez, ami egy-egy szó kapcsán egy új történettel ismertet meg minket. A haszid szokásokat is olyan aprólékosan írja le és olyan jól magyaráz mellé, hogy még a legjáratlanabbak is megértik ezeket a konvenciókat.

A történetek változatosak, sok témát felölelnek, és ami meglepő, nagyon sok humoros történet bukkan fel, olykor a legváratlanabb helyzetekben, mikor az ember nem is számít rá.

Igazából, nehéz helyzetben vagyok a műfajba sorolásnál.... Regénynek nem tudom, hogy nevezhetném-e, mert a kapuk össze is függnek egymással, meg nem is... ha összevissza olvasod, akkor is van értelme, de lineárisan olvasva érzel valami kapcsot, de nem tudod megmondani, hogy mi az. Elbeszélés kötetnek nem tudom, hogy nevezhetném -e... mert a kapuk nem igazán úgy végződnek, hogy van egy kiindulási helyzetünk és onnan tartunk valahova. Egyszerűen csak van egy mesélőnk, aki leül mellénk és csak ontja, ontja a történeteit.

Összegzés:

Nehezen kezdtem hozzá, az elején nehezen haladtam. De aztán ahogy megszoktam ezt a furcsa (ám nem rossz stílust) már csak sodródtam a történetekkel együtt, és rengetegszer támadt nevethetnékem (ami egyszer-kétszer nyilvános helyeken érdekes szituációkat hozott ki). Voltak történetek, amik annyira nem fogtak meg (de szerencsére egyik történet se hosszú), de voltak amiket nagyon megkedveltem! Összességében elmondhatom, hogy jó és érdekes könyvvel volt dolgom, és sajnálkozom rajta, hogy jóval kevesebbet foglalkoznak vele, mint amit megérdemelne! Az értékelésemben 8 pontot kap!