A januárról azt tudom mondani, hogy eltelt. Nem gyorsan, de nem is vánszorogva, szokásos boldogságszinttel, és végre úgy érzem, hogy valóban visszataláltam ismét a könyvekhez. Majdnem lett könyves beszerzésem is, de aztán az utolsó pillanatban mégsem, úgyhogy amit könyvügyileg fel tudok mutatni, az négy darab elolvasott könyv - sőt, ebből kettő 600 oldal feletti. Két olvasmányt is kipipálhatok már a puszta önszorgalomból játszott Várólistacsökkentős kihívás idei listájából (Hattyútolvajok és a Monstress első része), és a januári újraolvasásom a Harry Potter sorozat utolsó része volt, hiszen hamarosan közeledik a Roxfort Expressz Podcast lezárása.
Szóval, az első idei olvasmányom a január 1-jén este megkezdett Hattyútolvajok, ami az alkotni vágyás lázát és a tehetség árát állítja a középpontba. Annak ellenére, hogy nem lesz az év élménye, nagyon érdekes történet volt, Kostova olvasmányos stílusa pedig hamar belefeledkeztetett ebbe a közel 700 oldalba. Utána következett egy olyan gyerekneveléssel foglalkozó kötet, aminek végre kb minden mondatával azonosulni tudok, és amit egyébként kevésbé tudatosan, kevésbé átgondoltan, inkább csak ösztönből eddig is műveltem, szóval igazán jól jött, hogy Lawrence J. Cohen tudatosította, tágította számomra ezt a módszert és alkalmazását, és sok bizonytalanságomat eloszlatta ezzel kapcsolatban, amit a nagy hangú tekintélyelvű nevelés hívei szoktak bennem leginkább kelteni. Végre elolvastam Marjorie Liu fanastyképregényét, a Monstress első részét is, ami iszonyatosan magával tudott ragadni. A rajzok csodaszépek, a történet pedig nagyon ígéretesnek tűnik, úgyhogy amint lesz lehetőségem, a másik két részt is beszerzem magamnak mindenképp. A hónap utolsó olvasmánya pedig a Harry Potter és a Halál ereklyéi lett, ami természetesen egy újraolvasás volt. Majd erről a podcastban bővebben mesélek, illetve ha kikerül az utolsó kötet felvétele is, szeretnék a blogra is írni a sorozat újraolvasásának élményéről egy összegző posztot is.
Mindemellett pedig belevetettem magamat a német tanulásba, ebben egyelőre a legfőbb segítségem Maklári Tamás és az ő Lazán németül című kötete, valamint a Duolingo mobilapplikáció. Egyelőre egészen jól haladok velük, napi félórát minimum sikerül a nyelvvel tudatosan foglalkozni, bár még eléggé messze vagyok attól, hogy ne automatikusan angolul beszéljek olyan helyzetekben is, amikor már némi erőlködéssel talán össze tudnék eszkábálni egy rögtönzött német mondatot. Mindenesetre lelkes vagyok, már nézegetem a speciálisabb német nyelvkönyveket is.
A blogon januárban öt darab bejegyzés született, ebből kettő a szokásos évvégi összegző és újévi tervezgető. Résztvettem az idei első témázásában is, amelyben azokról a szerzőkről, műfajokról, témákról beszéltünk, amikből az idők során vagy valami hatására kiszerettünk. Összesen egy könyvélményes bejegyzést produkáltam, amikor a tavaly olvasott Little Fires Everywhere-ről meséltem kicsit. Februárban célom, hogy ne csupán az olvasási, hanem a blogolási kedvem is visszajöjjön. A januárban olvasottakról mindenképp szeretnék majd írni, úgyhogy amint megkapom az intravénás feltunningolásomat, akkor igazi bejegyzésdömping várható tőlem.
Terveztem, hogy idéntől (Sister nyomán) én is felvésem a hónap kedvenc filmes és sorozatos élményeit a havi beszámolóimba, de az az igazság, hogy nem tudok most valami változatos palettát felmutatni, hiszen a Netflixen január 15-én stratolt Dawson és a haverok minden figyelmemet elvitte másról. Érdekes, hogy ebben a tinikoromban imádott történetben ma is mennyi mélységet látok - leginkább a karaktereket tekintve. Persze, nyilván nem Dawson itt az érdekes, az ő személye és története kicsit klisés és unalmas is, azonban körülötte számos izgalmas és megindító sors tekeredik végig a sorozatban. Még nagyon nem értem a végére, szerintem a tempómat ismerve ez majd márciusban lesz csak, de már most azt tudom mondani, hogy akinél esetleg kimaradt, mindenképpen ajánlom megnézésre - már csak a szuper zenék miatt is megéri. Januárban még megnéztem a Disney +on a legújabb mesefilmet, a Soult, ami magyarul Lelki ismeretek címmel jelent meg. Felnőtteknek való animációs film ez mindenképp, hiszen olyan bonyolult kérdéseket boncolgat zseniális megvalósítással, hogy tulajdonképpen kik is vagyunk mi, és mitől leszünk mi önmagunk. Szerintem külön megrendítő ezt úgy nézni, hogyha az ember veszített már el valaki igazán fontosat az életében. Felemelő film, ugyanakkor kicsit ki is facsart egy bizonyos tekintetben.
Februárra már vannak tervek a fejemben olvasásügyileg, és úgy vélem, igazán remek történetekkel fogok találkozni akkor is. De ezeket inkább nem jegyzem fel, inkább hagyom, hogy egyik történet sodorjon a másik után - és ígérem, igyekszem megállni olykor ebben a sodrásban, hogy ide felvéssem a könyvek lapjain tett utazásaimat. S eközben várom, nagyon várom már a tavaszt!
A többiek januárja
