2010. február 28., vasárnap

Nem megy minden terv szerint


Doris Lessing könyvével kapcsolatban sok az ellentétes vélemény: van, aki szerint túlságosan is távolságtartóan jeleníti meg ezt a tragikus családi történetet. S van, aki szerint ennél jobban nem lehetett megírni, s a túlságosan leíró jellegű elbeszélés igenis előnyére van a történetnek. Hogy én melyik csoportba tartozom? Nos, amikor letettem a könyvet egyértelműen jónak tartottam, és sokat is járattam rajta az agyam: mit lehetett volna másképp csinálni? mi lett volna a jó út a főszereplő anyuka számára? S egyáltalán: mi a tanulság, ha van ilyen?

A történet elején megismerjük a két fiatalt, a leendő szülőket: mindketten zárkózottak, konzervatívok, ridegek -legalábbis mások ilyennek látják őket. Ezt már rögtön érdekesnek tartottam, hiszen az ilyen jellemű emberekről elképzelhetetlen, hogy nagycsaládosok legyenek. Hiszen az pont olyan dolgokat követel meg az embertől, amit ilyen jellemmel szerintem lehetetlen teljesíteni. De nekik ez volt a vágyuk, vagyis inkább a tervük.

Egyszerűen abszolút felelőtlennek tartottam ezt a két embert, hiszen olyan álmokat kergettek maguk előtt amit a pénztárcájuk nem bírt el: egy szálloda nagyságú ház, s aztán a sok gyerek, akiknek a taníttatásáról, ruházásáról, etetéséről gondoskodni kell. De hát "szerencsére" ott volt a gazdag jachtépítő após, aki mindig dobott egy szép, zsíros csekket a süllyedni látszó hajóra. Ám a pénz még nem elég... a gyerekeket nem csak eltartani kell, hanem bizony nevelni is, s ez sok gyerek esetén (akik közt a legnagyobb korkülönbség maximum másfél év) még nehezebb dolog. De hát sebaj, ott van az anyós, akinek úgyis túl sok a szabadideje, az majd neveli a gyerekeket, vezeti a háztartást, amíg az anyuka épp a soron következő terhesség bajaival van elfoglalva. Hát így tényleg könnyű! S a fiatalok csak tervezgetnek, tervezgetnek: nyolc gyermek szerepel a listán, ami szép és jó dolog, majd úgyis dob nekik valaki egy mentőmellényt, ha már úsznak el a dolgok a fejük felett.

Igazából nincs nekem gondom a nagycsaláddal (hiszen nekem is az van, öt testvérrel), de egy szülőnek tudnia kell, hogy mit képes még elbírni, mennyivel tud megbirkózni. Mert hát szép és jó dolog a nagyszülő, de szerintem nem várható el az, hogy ő nevelje a gyereket a szülő helyett. Az egy-két hónapi besegítés megint más dolog, az szerintem mindenkinek jól jön, főleg az első gyereknél. De aztán meg kell tanulni egyedül vezetni a háztartást, s egyedül (vagyis ketten) eligazgatni a családot.

Egy gyönyörű, idilli kisvárosi életet építenek ki maguk körül, amivel csak úgy vonzzák a rokonokat magukhoz. Legalábbis látszatra ez van, de valójában a rokonok hívogatása se szól másról, minthogy minél több ember legyen, aki besegít a háztartásba, foglalkozik a gyerekekkel. Minden szépen és jól megy, mindenki boldog, miközben szipolyozzák a dúsgazdag após pénztárcáját, s cselédet csinálnak a lelkiismeretes anyósból. De a kedves, álomba illő család látszata megvan, így mindenki örül neki.

Ám a nő terhes lesz, pár hónapra rá miután megszülte negyedik gyermekét. Ez az ötödik gyerek nem volt tervbe véve (legalábbis most nem, majd egy picit később következett volna), a sors átszerkesztette kicsit a listájukat, s ez bizony olyan lavinát indított el a családban, amilyenre nem számítottak...

Én igazából mind a két szülőt abszolút elítéltem a viselkedése miatt, hiszen szerintem az ötödik gyermek nem volt megátalkodottabb, mint bármely más gyerek, egyszerűen a szülei tették azzá, ilyennek akarták látni őt. Persze, lehet hogy valóban egy kicsit nehezebben kezelhető gyerek lett volna akkor is, ha ugyanúgy foglalkoznak, mint a többiekkel, de szerintem türelemmel, szeretettel mindenki nevelhető, s ez ebben az esetben se lett volna másként.

Itt igazából a szülőknek kellett volna megoldaniuk a problémát (tegyük fel, hogy eleve volt, s nem ők gerjesztették), de eddigi életükben mindig más húzta ki őket a pácból, mindig volt valaki, aki megtette helyettük a dolgokat. De most, hogy itt csak magukra számíthattak, egyszerűen nem ment a megoldás s ennek az idilli családi környezet itta meg a levét.

Fülszöveg:

A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.


Összegzés:

Igazából annyi, de annyi mindenről lehetne még beszélni ennek a könyvnek a kapcsán! Még oldalakat tudnék róla írni, de untatni se szeretnélek titeket, meg azaz igazság, hogy nagyon nehéz írásban összefoglalni ezt a rengeteg gondolatot. De a lényeg: ha most megkérdeznétek tőlem, hogy szerintem jó könyv-e, én kapásból azt mondanám hogy igen, hiszen ahogy leteszed, utána még jó pár napig járatod az egész történeten az agyadat, s ez szerintem csak az igazán jó könyvek tudják elérni. Hogy a távolságtartó stílusról mit mondok? Nem szeretem, ha a számba adják a dolgokat, hogy most gondold ezt erről a szereplőről stb. stb. Ez az objektivitás szerintem igenis szükséges ahhoz, hogy "fölötte álljunk" a történetnek, s ne csupán egy anyai tragédiát lássunk a történetben, hanem igenis képesek legyünk kritikusan hozzáállni a szereplők tetteihez, s gondolkodjunk el a következményeken. Az értékelésemben 9 pontot ért el!

Vélemények:

9 hozzászólás:

Surranó kis árny írta...

Tetszett, amiket írtál, jól összefoglaltad, szerintem is jó könyv, bér én máshogy állok Harriethez :)

Heloise írta...

Én kicsit úgy érzem hogy elfolyt a gondolatmenet, mert tényleg annyi mindenről lehetne beszélni ennek kapcsán, illetve bővebben kifejteni. De ha szerinted követhető, akkor örülök neki :-)

Jaj, tudom, hogy egy kicsit túl szigorú voltam a szülőkhöz, de szerintem egy Anya nem engedhet meg magának olyasmiket, hogy pl hagyja, hogy a többi gyermeke kiutálja a másik gyerekét, mert az különbözik tőlük valamilyen szempontból...
De persze, amikor Harriet kihozta Bent az intézetből, akkor azért nagyot nőtt a szememben, nem tagadom :-)

Cs. P. írta...

Érdekes az olvasatod. Két éve olvastam, de egyáltalán nem merült fel bennem, hogy Ben problémája ennyire lebagatellizálható lenne...

Heloise írta...

Benre azért nem tértem ki jobban a postban, mert nyilván akarva-akaratlanul muszáj lett volna jobban spoilerezzek (ami azért így is sikerült rendesen, de ennél jobban nem akartam). Nyilván a problémáját nem lehet ezzel a két bekezdéssel letudni. De az én olvasatom szerint a szülők igen nagyban hibásak a kialakult dolgokért, de emellett természetesen vannak más tényezők is, ezt nem tagadom :-)

BridgeOlvas írta...

Cs.P.-hez csatlakozva szerintem sem csak a szülőkön múlt ez a dolog. Számomra azért igazán félelmetes ez a könyv, mert az jött le belőle, hogy Bennel valami baj van, de nem megfogható, hogy mi a baj. És éppen emiatt a baj definiálhatatlansága miatt válik teljesen lehetetlenné, hogy "normális" család legyenek, bármit is jelentsen az. De ez csak az én meglátásom. ^^

Heloise írta...

Persze, Bridge szerintem ez az olvasat is teljesen a helyén van, és igazat adok Neked. :-)

De az én olvasatom szerint a baj definiálása nem feltétlen segített volna az egész családon, maximum az anya ezáltal legalizálhatta volna a "speciális" bánásmódot az ötödik gyerekkel. S úgy szeretni, ahogy kellene egy gyereket, szerintem azután se tette volna, hiszen Ben attól még más marad, s pont ez a másság az, ami elhatárolja ettől a családtól. Hiszen pl. a Dawn-kóros kislánnyal való viselkedésük is ezt bizonyítja: folyton a különbözőségét emeli ki az egészséges gyerekekkel szemben, s pont emiatt hozzá szintén máshogy áll Harriet, mint ahogy kellene...

Manton Jager írta...

Hát... Én nem szeretem. Először is, tényleg fura ez a család, mindig mindent más old meg a szülők helyett, ezt teszi meg idillnek a szerző, most tényleg?... Iszonyúan idegesített az "anya", mi az, h nem szereti a gyerekét?! Szégyelli! Ez az igazság!
Persze, valahol értem. Ben csúnya, agresszív, ránézel, és érzed, h gonosz. Olyan, mint egy kis vadállat, ösztönlény. De hogy "testi-lelki fogyatékos" - na, ez hol van?... ( a fülszövegen kibuktam, TOTÁL FÉLREVEZETETT! Azt hittem, vmi jó kis család vs társadalom, anyai küzdelem a fiúért lesz belőle, vagy legalább némi kapcsolatépítés, erre... Namindegy...)
Szóval, Ben. Borzasztóan bosszantott, h semmit, de SEMMIT nem tudunk meg róla! Annyi infonk van, h nem szeretik, mert gonosz. Amit mellesleg csak anyuci szemszögéből látunk... Lehet, h tényleg romlott, meg értelmi fogyatékos, de ez igazából nem derül ki! Nem látunk bele a pici lelkébe! Jó, oké, nincs neki - de él, úgyhogy legalább részben gondolkozik! Nem tudjuk meg, nem lehet-e, h Ben csak egy született pszichopata, aki megpróbálja leutánozni a normális életet?! Lehet, h ezért nem tud rendesen kommunikálni, nem??? nagyon, NAGYON hiányoltam, h az ő jelleme, szerepe nincs kibontva. Egyoldalú volt az egész. És sokkal, SOKKAL jobb és érdekesebb lett volna, ha nem az...
Aztán.
Mi ez az intézet??? Ilyen van??? Anyuci nem nézett utána, hogy hova akarja küldeni a család azt a gyereket? "Az olyanok, mint ő, mind ott vannak" Mindenki tudta, mi az a hely, nem? Nekem ebből ez derül ki... Konkrétan el akarták tenni láb alól! (Mellesleg, anyuci nem picit naiv, ha erre nem jön rá magától...) Ha meg nem érdekli, akkor minek eszi magát utána, és minek hozza ki, minek áldozza fel a családját, a gyerekei boldogságát? Mikor látja, mennyire rendben van minden Ben nélkül... Megmondom. Mert MARHÁRA AZT AKARJA, HOGY SAJNÁLJÁK! Mert önjelölt mártír, egy utolsó kis... Ajjj. Ú, nagyon utálom. Ostoba, öntelt, semmi tartás nincs benne, mindenkivel szembemegy, mertőtudjajól, aztán ha nem jön össze valami, akkor nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja... Mert könyörgöm, ha észreveszem, h baj van a gyerekemmel, nem állok neki győzködni a SZÜLÉSZORVOST, meg ki tudja, kit, és legfőképpen nem elégszem meg azzal, ha azt mondják "igen", hanem járok kórházról kórházra! Különösen akkor, ha mindenki azt mondja, minden oké, pedig nem! És főleg após pénztárcjával a hátam mögött! De ez meg se próbálta kideríteni, h mi a baj a kölyökkel! Mert eleve utálja, és nyűg neki...

Manton Jager írta...

Ez persze még nem lenne baj, sőt, érdekes is lehet, h a szereplő nem az a tipikus anya, de ami igazán zavart, az az, hogy az egész sztori úgy volt beállítva, h Ben a rossz, a szülők meg (mert apuka se semmi ám!!!) az Áldozatok, a Hősök, akik állják a viharokat, még ha belerokkannak is... Közben nulla lélektan az egészben, semmi jellemfejlődés, vagy legalább jellemtorzulás, vagy ilyesmi, ugyanaz a sablon, jaj, Bennel baj van, éneztnemakarom...! Pedig nagyon sok lett volna ebben a könyvben... De sajnos le vannak osztva a lapok, ki a jó, ki a rossz, kit kell sajnálni, közben meg marhára nem így van, mert Ben lehet, h gonosz, de azért tud szeretni, lehet rá hatni, nevelni, van, akire hallgat! (lsd a motoros srác, meg a társai, már nem tudom a nevét...) Szóval, igen. Törődni kellett volna vele, megpróbálni szeretni, legalább annyira, mint egy rossz papucsot! Mert oké, h Ben eleve zűrös figura (mondjuk, h annak született) de h anyuci elnézi közel 20 év "küzdelem" után, h a haverjai(val) a tévében szerepelnek a balhék miatt?... Fél Bentől? Könyörgöm, miért?! Attól, hogy elsusogja nekem a lapokon ötvenmilliószor, h szerencsétlen kölyök vmi őskori mutáció, még nem lesz igaz! Főleg úgy, h végül megtalálja a helyét, vannak, akik szeretik, mindig is voltak... Nem! Anyucit kéne intézetbe rakni, nem a gyereket!
Szóval, nekem logikátlan, értelmezhetetlen az egész, a távolságtartó stílus is zavart, mert nem volt mellette a több nézőpont, így didaktikus az egész, szenzációhajhásznak tűnik, és hamisnak. És mivel nincs valódi konfliktus, ahogy mondtam, leosztottak a lapok az elejétől kezdve, értelmét sem látom ennek az egésznek...
És így még csak megható sem volt!
Szerintem.

ui: vmit azért mégiscsak tud, ha ennyit tudtam írni róla... És bocs a kirohanásért, de... jajj... Bocsánat! Tudom, h neked tetszett...:(

Heloise írta...

"vmit azért mégiscsak tud, ha ennyit tudtam írni róla" - pont ezt gondoltam, mikor elolvastam az első mondatod, amiben említetted, hogy nem tetszett, és aztán megláttam ezt a hosszú kommentet :-))

Egyébként a szülők-Ben kérdéskörében totálisan egyetértek veled, én is úgy gondolom, hogy Ben nem eleve gonoszsággal jött a világra, hanem a szülők tették azzá, ami - ennek akarták látni. És tkp. ez teljesen úgy van, ahogy mondod: az anya szemszögéből látjuk a dolgokat (tehát, csak látszólagosan objektív szerintem az elbeszélésmód, de igazából nagyon is részre hajló: és pont ezért megtévesztő..)

Igazából, szerintem Lessing nem is megható történetet akart írni, inkább csak elgondolkodtatni. Nálam elérte a célját anno, mert vagy egy hétig járattam rajta az agyamat :-) nagyon maradandó élmény volt. (annak ellenére, hogy én is sok mindennel - pl.szülőkkel -, nem értettem egyet. De szerintem nem is attól jó könyv valami, ha mindenre azt mondja az ember, hogy "totál így van" - hanem ami megmozgat valamilyen szinten. Ez most hülyén hangzott, de remélem, érted mire gondolok :-) )
Persze, totálisan elfogadom, ha neked nem tetszett, nem kell bocsánatot kérni :-) szval nyugodtan oszd meg a gondolataidat - még ha ellentétesek is :-)

Related Posts with Thumbnails