2010. február 11., csütörtök

A szép, a csúf és a görög


C.S. Lewis: Míg arcunk nem lesz

kiolvastam: 2010. február. 11.

C.S. Lewis nevét nem kell bemutatni, hiszen főleg az utóbbi időkben megjelenő filmes feldolgozásoknak hála neve összeforrott a Narnia krónikáival. De tudnunk kell, hogy nem csak e mesék megalkotása tartozik nevéhez, hanem fontos irodalomtörténeti, irodalomkritikái és keresztény hitvédő könyvei is szorosan hozzátartoznak az életművéhez.

A Míg arcunk nem lesz című regénye egyik, fentebb említett kategóriába sem sorolható, hiszen témája a görög mitológia egy kis darabja, nevezetesen Ámor és Psziché története, amit a világirodalom először Apuelius Metamorphoses című művében jegyez fel. Habár Lewis műve utószavában megjegyzi, hogy ezt a fantasztikus művet ő csak forrásként és nem mintaként használta fel. Hogy mi is ez pontosan, azt most itt nem részletezném, aki kíváncsi rá elolvashatja itt.

C. S. Lewis egy nagyon szép történetet jelenített meg könyvének lapjain a ragaszkodásról, a szeretetről, illetve a szerettünk elengedésének szükségességéről. Psziché nővére, aki az elbeszélője az egész eseménynek, nagyon ragaszkodik szeretett húgához, olyannyira hogy képtelen őt elengedni maga mellől, s végül ez a foggal-körömmel való kapaszkodása okozza végül Psziché kálváriáját, aminek következtében rengeteg próbát kell kiállnia, hogy szerelme megbocsájtását elnyerhesse. Persze mi, olvasók ebből mit se látunk, csak halljuk innen-onnan a nővérrel együtt, hogy hová is vezetett ez az egész. De közben tanúi lehetünk Oruál, azaz Psziché nővérének a szenvedésének, hiszen később tudatosodott benne tettének súlyossága, s a bűntudat egész végig gyötri a regény során.

A legszebb része számomra az volt, mikor Oruál és Psziché az istenség csodálatos völgyében vannak, s Psziché hiába mutogatja Oruálnak a férje pompázatos palotáját, ő csak fákat és köveket lát. Ez valami olyasmi lehet, mint maga a szerelem. Csak az érzi, aki benne van, s a kívülállók számára nem létezik ott semmi.Ők nem érzik azt az erőt, azt a csodálatosságot, azt az álomszerűséget, ami a szerelmeseket körülveszi. Nem látnak benne semmi különöset. Ugyanolyan ez, mint amikor az általunk szeretett emberre tekintünk: érezzük, hogy kiemelkedik a többi ember közül, s valami olyan dicsfény ragyogja körül mikor ránézünk, hogy össze se téveszthetjük mással. De egy idegen számára ő nem lesz más, mint az a másik akárhány millió. Ő csak egy a sok közül. Erről egy Mauriac idézet jutott eszembe, ami szerintem abszolút idevág: "Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni". S azt hiszem ez tényleg így is van.

No, de hogy az általam adott címet is megmagyarázzam valamelyest: nyilván a szép Pszichére utal, a csúf pedig nővérére Oruálra, aki aztán kendő mögé rejti arcát a regény közepe felé, s ezzel együtt valódi személyiségét is a kíváncsiskodó tömeg elől. Ahogy többször is megfogalmazza: Oruál megszűnt létezni, s már csak Királynőként éli életét. Egyetlen egy alkalommal fedte fel ezután arcát, még pedig az általa titokban szeretett férfi halála után az özvegyének.

No és a görög? Ő pedig a lányok tanítója, aki megtanítja nekik a görög nyelv, filozófia és irodalom minden csínját-bínját, s beléjük csepegteti a kétséget mindenféle transzcendens dolog felől. Ő is Psziché tragédiájának egyik okozója, habár nem közvetlenül. De mellette szól az a tény is, hogy ő tette végül Oruált jó királynővé, aki bölcsen és vigyázón kormányozza országát.

S hogy a C.S.Lewis által adott cím mire utalhat? Mindenkinek van egy olyan tulajdonsága, ami abszolút meghatározza személyiségét, másokhoz való viszonyulását és a világban elfoglalt helyét. Sokáig hordozzuk magunkban, olykor jobban felüti a fejét, s olykor elrejtőzik. De egyszer rá kell döbbennünk hogy mik vagyunk valójában, milyen tulajdonságot birtoklunk teljes egészében, s ez a felismerés adja meg az igazi arcunkat, azt hiszem.

Fülszöveg:
Felnőtteknek szóló regény C.S. Lewis angol írónak, Tolkien barátjának, a világhírű Narnia-sorozat szerzőjének tollából. Kortalan mítosz két hercegnőről, a szépségről és a csúfságról, a szent és a profán szeretet küzdelméről, a látható és a láthatatlan valóságról. A magával ragadó, lebilincselő regény igényes kivitelben, kemény kötésben igazi ajándékkönyv!

A történetet Oruál hercegnő meséli el, a világszép Psziché megkeseredett és visszataszító külsejű nővére, aki húgát féltő szeretettel bitorolja. Oruál legnagyobb keserűsége, hogy Pszichébe maga Ámor szeret bele. A szent és a profán szeretet tusájának, a látható és láthatatlan világ harcának Glóm királysága, egy barbár világ ad helyet. Oruál küzdelme addig tart, amíg rá nem ébred: az égiek akaratát mindaddig nem érthetjük meg, "míg arcunk nem lesz", s míg őszinteség nem lakozik szívünkben, lelkünkben.

Összegzés:

Igazából jó könyvnek tartom, habár az elején nagyon nehezen szoktunk össze. Ez sok mindennek betudható, hiszen mostanában eléggé lefoglal az egyetem, kevés időm van kedvtelésből olvasni, továbbá én még egy kicsit a fordítót is hibáztatom... szívesen összevetném az eredetivel. Oruál, a főszereplő nagyon nem volt szimpatikus, nem értettem ezt az erős ragaszkodást húga irányába. Nem értettem miért kell ennyire kisajátítani valakit. Én ódzkodom az ilyesmitől, és egyáltalán nem tudom megérteni, még egy kicsit sem. Talán a történet ott nyert meg magának, amikor a fentebb említett völgyes jelenetet olvastam. Ott teljesen elvarázsolt, és még volt néhány ilyen pillanat. Összességében egy eléggé hullámzó történetnek tartom, ami hol nagyon lekötött, hol pedig inkább a gyors átfutásra ösztönzött. Így az értékelésemben 5 pontot kap végül!

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails