Pages

Az istenek köztünk járnak

2010. május 7., péntek



Rick Riordan: A villámtolvaj

kiolvastam: 2010. április 26.


Kétkedő voltam abban a tekintetben, hogy a Harry Potter és Az Úr sötét anyagai trilógián kívül akadhat olyan ifjúsági sorozat, ami fokozottabb érdeklődésemre számot tarthat. Nos, mint oly' sokszor, ismét kiderült számomra, hogy bizony tévedtem. Rick Riordan egy olyan író, aki egy igen eredeti ötlettel állt elő, s nem más író sikerhullámát igyekezett meglovagolni mint olyan sokan manapság. Figyelem, a mannát és a nektárt előkészíteni, mert most az olimposzi istenek lesznek a vendégeink!

Persze, itt is a szokásos kezdéssel találkozhatunk: egy átlagos kisfiúval, akiről pár oldal után kiderül, hogy nem is annyira átlagos, hanem egy félisten! S ekkor kezd a görög mitológia megelevenedni a könyv lapjain: köztünk járkálnak a fúriák öreg nyugdíjas nénik alakjában (hmmm.. ebben lehet valami :-) ), az erinnüszök sodorják az élet fonalát több kosár barack mögött a piacon, s néha egy-egy Minótaurusz vagy Gorgó is bekukkant igen szürke hétköznapjainkba, hogy megnöveljék egy kicsit az adrenalin szintünket. Mindez hihetetlennek tűnik? Percy Jackson, az átlagosból félistenné avanzsált kisfiú is így gondolta, mígnem személyesen meg nem tapasztalta gyűlöletes tanárának fúriaként való tombolását... szóval, én a helyedben nem kételkednék! Hacsak nem vagy valóban egy átlagos halandó, mert ebben az esetben mindez csak a képzelet szüleménye!

Ha tudni szeretnéd, hogy hova lettek a görög istenek az ókori Hellász bukása után, vagy hogy mit kell tenned ha esetleg tényleg kiderülne, hogy Zeusz, Árész, Apollón, Artemisz vagy a bájos Aphrodité leszármazottja vagy, akkor ne habozz, kapd elő Percy Jackson fantasztikus kalandjait, s akkor kellően visszarettensz a rád váró feladatoktól. Mert azok nem piskóták!

Persze nem kell megijedni, mert egyszerű földi halandók is találnak benne izgalmat, kalandot dögivel! A regény sodró lendülete garantálja a könyv kézhez való hozzátapadását, illetve a hajnalig tartó olvasásokat. Lehetőség nyílik a fantasztikus görög istenekkel való megismerkedésre, kiragadva őket az eposzok és mítoszok világából, s igazi hús-vér valójukban Hawaii ingben vagy esetleg egy Harley hátán találkozhatunk velük. Csak semmi formaság! Habár, azért velük szemben nem hagynám a gardróbban a jómodoromat... kicsit ingerlékenyek.

Fülszöveg:

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.

Összegzés:

Nagyon tetszett a könyv, annak ellenére hogy elkövettem egy hatalmas hibát: megnéztem a filmet, még az elolvasása előtt. Mondjuk nem is volt olyan nagy tévedés, mert a film is nagyon jó volt, s igazából az keltette fel az érdeklődésemet a könyv irányába. De viszont volt egy olyan hátránya a dolognak, hogy így a főbb vonalakat ismertem, a nagy meglepetések nem okoztak döbbenetet, s ez így egy kicsit levett az értékéből. Habár, azért akadtak bőven olyan dolgok, amik nem voltak benne a filmben, s a jellemek is sokkal szimpatikusabbak voltak, az indítékok sokkal komolyabb színezetet kaptak. Igazából nagyon kíváncsi lettem a második részére is, egyrészt azért hogy hogyan folytatódik tovább Percy Jackson élete, másrészt pedig látatlanban is ki szeretném próbálni a könyvet, hogy vajon mennyire kiszámítható, vajon képes-e meglepetéseket okozni? Szerintem, aki szerette a Harry Potter-t , az ezt is fogja. Értékelés: 9 pont!

5 megjegyzés:

Bridge írta...

Az egyik barátnőm is mondta, hogy milyen jó, Te meg aztán végképp meggyőztél róla, hogy ez nekem is kellkellkell! :-)

Úgy látszik, a görög istenek az idei trend, mert egy "felnőtt" regény is most jött ki ilyen témában, Marie Phillipstől a Csintalan istenek.

Norin írta...

Én is láttam a filmet:( Nekem is tetszett a posztodig nem is hittem volna, hogy könyvből készült, bár most már igazán tudhatnám, hogy szinte minden film könyvadaptáció:) Nagyon kíváncsi vagyok rá. Kívánságlistás:)

Heloise írta...

Bridge, :-) örülök, ha hozzásegítettem a könyvet a várólistádra kerüléséhez.
Oh, hát akkor visszaszívva: még se olyan eredeti ötlet. De hát, legalább már a varázslós témáról leszálltak (az is hejj, de nagy divatba volt a Harry Potter idején!)Végülis ez a görög istenes dolog azért is jó ifjúsági regényként, mert egy csomó mindent megtanulnak így ennek a mitológiájáról.

Norin, de azért le kell szögeznem, h attól hogy láttam a filmet, nagyon tetszett a könyv, szóval nem olyan nagy baj, hogy Te is láttad már :-) igen, úgy látszik a forgatókönyv íróknak már nincsen ötletük és ezért inkább a könyves írókra hagyják ezt az egész ötletelés dolgot :-) de legalább így a könyvek is reklámozva vannak, ami azért jó dolog :-) örülök, ha a Te érdeklődésedet is felkeltettem :-)

Joeymano írta...

Ez egy szimpi könyv. Vagy csak azért, mert végre más téma? Nem tudom eldönteni. :)

Heloise írta...

Joey, na ez nekem is dilemma :-) de végülis, szerintem ha jól szórakozik közben az ember, akkor mindegy is :-)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS