Csodák csodája

Marisa de los Santos: És besétált a szerelem

kiolvastam: 2010. június 24.

Vannak csodák, amelyekre hiába várunk, mégse jönnek el. Vannak olyanok is, amikért bár keményen küzdünk, de mégis elérhetjük egyszer... S vannak olyanok is, amik csak besétálnak az ajtónkon, bár nem biztos, hogy akkor és olyan formában, ahogy azt előre elterveztük. Mert az élet már csak ilyen: meghökkentő és kiszámíthatatlan.

Marisa de los Santos regényének egyik főhősnője és egyben narrátora, Cornelia is egy csodára vár az életében, bár ő maga se tudja pontosan megfogalmazni, hogy mire lenne szüksége. Egyszerűen csak vár valamire. S akkor belép kávézójának ajtaján egy megnyerő idegen, aki komoly változást hoz majd Cornelia életébe, bár ez se feltétlenül olyasmi, amire Cornelia vagy mi, olvasók számítunk.

Közben, a regény másik szálán a lassan tizenegy éves Clare is valami csodáért fohászkodik, ami megmenthetné őt és édesanyját ebből a mostani helyzetből. Clare anyukája ugyanis az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedik: nyári ruhácskát és szandált vesz fel a decemberi hidegben, szatyorszámra veszi a törülközőket, minden különösebb ok nélkül kikéri lányát az iskolából, s egyre jobban kifordul önmagából. Lassan nemcsak a lányát, hanem saját magát se képes ellátni. Clare kétségbeesik: megpróbál édesapjával kapcsoltba lépni, aki már különél tőlük, de nem veszi komolyan Clare panaszait. A kislány, tizenegy éves létére, kénytelen lesz ellátni magát, s úgy rendezni a helyzetet, hogy senkinek se tűnjön fel mekkora gondban van. Ám az édesanyja váratlanul eltűnik, s Clare magára marad.

A két szál hamarosan összekapcsolódik, s Clare és Cornelia egymásra találnak a bajban, s egy közös csónakban igyekszenek átevickélni az élet olykor dühöngő tengerén, hogy aztán kiköthessenek egy olyan parton, ahol napfény táncol mindenütt, szél zenél a fák levelein, s minden kis zugában ott lapul a boldogság. A boldogság, amiről azt hitték, hogy rég maguk mögött hagyták, vagy még igazából rá se találtak...

Ilyen csodás címet csakis egy csodás történet viselhet- gondoltam én, mikor megpillantottam a könyvtár egyik polcán. S ezt az állításomat a regény befejezésével is igaznak tartom: nem egy csöpögős, nyálas romantikus regény, hanem annál jóval több. Az írónőnek fantasztikus mesélőkéje van, nagyon ötletesen tud olykor fogalmazni, s a stílusa tényleg már az első oldalon levett a lábamról!

Bár a mai világban játszódik, egy teljesen átlagos városban, s a főszereplők sem nevezhetők éppen különleges embereknek, mégis végig az az érzésem volt, mintha egy tündérmesét olvasnék, ami tele van varázslattal, életjelképekkel, s a Sors kezével. Ki gondolná, hogy Philadelphiában, a sok pláza és sugárút közt is keletkezhetnek tündérmesék! Ezután én már elhiszem. S talán ki tudja, nem csak Amerikában van ez így...

Tetszett még a rengeteg utalás a filmek világára, ahogy megelevenedtek a szemeim előtt az utcákon sétálgató, kávéházba beülő Cary Grant -ek, Humphrey Bogart -ok, Clark Gable -ök, s más hasonló filmcsillagok, vagyis pontosabban az ő hasonmásaik hétköznapi emberként. Rengeteg régi film felkerült a "Sürgősen megnézendők" listájára, például a Cornelia által oly' gyakran emlegetett Philadelphiai történet is. De rengeteg utalás volt még a könyvekre is, különösen az olyan népszerű ifjúsági könyvekre, amikben árva a főszereplő - ezek sok megpróbáltatáson átsegítették Clare-t, aki ezek segítségével próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlan dolgokat az életében, s rengeteg viselkedésmintát ellesett belőlük. Egyszóval igazi mesterként tanították őt a könyvek, egészen addig, míg Cornelia fel nem bukkant az életében.

Mint az elején mondtam: vannak csodák, amelyekre hiába várunk, mégse jönnek el. Vannak olyanok is, amikért bár keményen küzdünk, de mégis elérhetjük egyszer... S vannak olyanok is, amik csak besétálnak az ajtónkon, bár nem biztos, hogy akkor és olyan formában, ahogy azt előre elterveztük. Mert az élet már csak ilyen: meghökkentő és kiszámíthatatlan. Az utóbbit Cornelia és Clare is megtapasztalta.

Fülszöveg:
Attól kezdve, hogy Martin Grace belép Cornelia Brown divatos philadelphiai kávézójába, Cornelia élete örökre megváltozik. Az elbűvölő és lehengerlő Martin, aki megszólalásig hasonlít Cary Grantre, leveszi a lábáról Corneliát, aztán menet közben kiderül, hogy Martin Grace inkább csak a változás előfutára, mint maga a változás… Eközben a város másik végében, miután egyre furcsábban viselkedő édesanyjának hirtelen nyoma vész, a tizenegy éves Clare Hobbes magára marad. Clare a híres árvák, Anne Shirley, Sara Crewe, Mary Lennox vagy akár Harry Potter életéből merít bátorságot ahhoz, hogy fölkeresse külön élő apját. Amikor együtt megjelennek Cornelia kávézójában, a két lány, Cornelia és Clare váratlanul szoros barátságot köt egymással. Kettejüknek súlyos döntéseket kell meghozniuk, és közben rájönnek: az élet leglényegesebb dolgai között biztos érzékkel eligazodnak, ha tudják, hogy mit szeretnek és miért. Finom eleganciával írt regényében az Amerikában ismert költő, Marisa de los Santos az élet örömeire és veszteségeire világít rá. A szellemes és eredeti, filmvászonról ismert varázslatos pillanatokban is bővelkedő És besétált a szerelem egy tehetséges regényíró színre lépését jelzi, és bizonyítja, hogy bár a szerelem mindig kiszámíthatatlan – szédítő, bámulatba ejtő – fordulat, nemegyszer olyan közel van az emberhez, mint a saját lakásának ajtaja.


Összegzés:

Tényleg egy csodálatos történet, aminek minden mozzanatát, mondatát jó volt olvasni! Mindkét szál - Clare-é és Cornelia -é - tetszett, bár különböző okokból: Cornelia történetének narrátora, vagyis maga Cornelia, igazi virtuóz módjára bánik a szavakkal, s kedves és vicces gondolkodásmódja leveszi az embert a lábáról. De viszont Clare története sokkal jobban lekötött, érte izgultam igazán végig.
A végét nem tudom eldönteni, hogy bejött-e... Kettős érzéssel tettem le a regényt, így az értékelésemben 9 pontot kap!