Rejtély Baltimore-ban

Matthew Pearl: Poe árnya

kiolvastam: 2010. június 30.

"... ezennel feltárom önök előtt az igazságot ezen férfiú haláláról és az én saját életemről"

Ezekkel a szavakkal kezdődik Matthew Pearl regénye, melynek középpontjában Edgar Allan Poe, a híres amerikai költő és novellista áll, aki álomszerű és misztikus műveivel ejtette és ejti rabul közönségét a mai napig. Ám attól, hogy Poe helyezkedik a mű középpontjában, mégsem ő a regény főhőse, hanem Mr. Quentin Clark, a jómódú és meglehetősen sikeres baltimore-i ügyvéd, aki hatalmas rajongója Poe munkásságának.

1849 -et írunk, a helyszín Baltimore. Mr. Clark az utcán sétálva egy halottaskocsira lesz figyelmes: maga se tudja mi tűnt fel neki ezzel kapcsolatban, vagy mi késztette arra, hogy kövesse azt egészen a temetőig. De végül ott találta magát, pár méterrel távolabb a temetéstől. S valóban furcsa volt az egész szertartás: alig négy ember volt jelen, s egy könnycsepp vagy sajnálkozó kijelentés nem hangzott el. Mr. Clark megbűvölve nézte ezt az akár keresztényietlennek is minősíthető temetést. Nem is gondolta volna, hogy pár nap múlva világossá válik számára, hogy azon a ködös, esős napon Edgar Allan Poe -t kísérte utolsó útjára. Ez az ő temetése volt.

Mr. Clark megdöbben, s minden vágya az lesz, hogy kiderítse hogyan juthatott el ez az alig negyven éves, egészséges ember a koporsóig azon az októberi napon. Így a baltimore-i ügyvéd nyomozásba kezd, mely a regény során egyre jobban mániájává kezd válni a főhősnek, aki emiatt mindent eldob magától: az állását, a jegyesét, s előbb-utóbb az öröksége is el akar pártolni tőle. Saját életét szinte teljesen megtagadja, s végig csak az jár a fejében, hogy Poe rejtélyét kiderítse. Kutakodik a könyvtárban, az újságok lapjai között, sőt még Párizsba is elmegy, hogy megtalálja azt az embert, aki állítólag Poe Dupin nyomozó figurájának szolgált mintául.

Mr. Clark épelméjűségét sokszor megkérdőjeleztem, pedig ő végig bizonygatta nekem, hogy ő teljesen normális ember. Ahogy kapcsolatba került Poe halálának tényével, szinte teljesen kifordult önmagából: a megfontolt jófiú szerepét levedlette, s valami poe-i figurává változott, akit lázálmok gyötörnek s akit a néha őrületbe átcsapó rögeszmék mozgatnak folyamatosan. Néha, mintha mély alvásból ébredt volna fel, hajlandó körülnézni élete romjain, s rájön, hogy mi mindent veszített el a nyomozás alatt, s ezután még eszelősebben folytatja megkezdett munkáját.

Az őrült szereplő mellé (aki nagyon jó feszültségfokozó) pár fejezet után odacsöppen egy kimért, józan gondolkodású nyomozó is, akinek a homlokára eszelős főszereplőnk ráragasztotta az "ő szolgált mintájául Poe Dupin figurájának" címkét, amit aztán az olvasó se bír leszedni róla, bárhogy is próbálkozik vele. Bár nem is értettem, hogy vajon bolond főszereplőnknek miért gondolja úgy, hogy Poe halálának rejtélyét csak az eredeti Dupin oldhatja meg? Nem lett volna elég egy jó nyomozó? Nagy szerencséjére a Franciaországban talált eredeti Dupin (akit ezentúl nevén nevezek: Duponte) megfelel a józan ész által megkövetelt nyomozói kritériumoknak. Bár főhősünk végig azon vacillál, hogy vajon a jó Dupin-t hozta-e magával? Mintha ez bármin is segítene...

Mr. Clark mindenütt titkos összeesküvést, rejtélyt és ki tudja még mit sejt, míg aztán valóban bele nem csöppen abba a helyzetbe, hogy a francia titkosrendőrség üldözi Baltimore utcáin keresztül. A regény építkezése is hasonló: az elejétől a narrátor egyre és egyre adagolja a nem létező feszültséget az olvasóba, míg észrevétlenül tényleg bekúsznak a történetbe olyan elemek, amik miatt már tényleg érdemes lerágni mind a tíz körmünket.

Matthew Pearl regénye a főszereplő eszelőssége ellenére mégis egy jó regény. Sőt, azt kell mondanom, hogy ez a nem normális főszereplő csak jobban hozzájárul ahhoz a poe-i hangulathoz, ami végig uralkodik a regényen: sötét, borongós, ködös táj, izgalommal, rejtéllyel és némi őrülettel fűszerezve.

A korrajza nagyon hiteles, legalábbis én valahogy így képzelem el a XIX. századi Amerikát. Az író tudatos odafigyelése arra, hogy szereplői ne tudjanak olyan dolgokat, amiket a kor emberei még nem tudtak Poe-val vagy bármi mással kapcsolatban, szintén piros pontot érdemel. Szeretem, ha valaki ennyire odafigyel az ilyen részletekre is. S regényében olyan dokumentumokat is közölt, amik korábban nem játszottak szerepet Poe rejtélyének megoldásában, s korabeli újságcikkekből idéz, legalábbis elmondása szerint, s elméletében mai kutatások eredményei találnak visszhangra. Szóval, ezt bátran kijelenthetem, hogy egy alapos utánanézések, kutakodások eredménye ez a regény, Poe meg egyébként is az egyik kedvencem, s ezt mutatja az is, hogy róla írtam a szakdolgozatomat (részben). De viszont valami pluszt hiányoltam a regényből, valami olyat, amit most nem tudok megmagyarázni, így az értékelésemben 8 pontot adok neki.