2010. július 5., hétfő

Alatt


Gaál Viktor: Varázserdő

kiolvastam: 2010. július 2.

Különös könyv ez, s a kapcsolatunk is annak volt mondható. Mikor leemeltem a könyvtár polcáról, valami teljesen más könyvre számítottam. Bár az írónak még egy könyvét se olvastam, de erről mégis volt valami elképzelésem. Érdekes, nem? A cím, a borító mennyi mindent mondhat az olvasónak, mennyi mindent üzenhet felé: s bár, még ki se nyitottuk a könyvet, a fülszöveget se olvastuk el, mégis elvárásokat támasztunk felé, kialakul az elképzelésünk róla.

A Varázserdővel is így volt. Ha jól emlékszem, egy bájos és varázslatos tündérmesére számítottam, ahol az erdőben nyüzsögnek a koboldok, varázslók, s apró tündérkék repkednek a főhős feje körül. Persze, Gaál Viktor könyve nem erről szól. S ez, hogy az elképzeléseim még se valósultak meg, nem feltétlenül rossz dolog: hiszen ez az életben is így van, nem igaz? Elképzelünk valamit, hisszük, hogy csak így lehet jó- s aztán jön valaki, aki átírja a forgatókönyvet, s rájövünk: máshogy is lehet jó, sőt jobb is.

Gaál Viktor regényének hihetetlenül egyszerű nyelvezete van, s pont emiatt igyekeztem mindig megtalálni a mögöttes jelentést. Pár oldal után ez a könnyed tündérmesének induló történet átváltozott egy mély mondanivalóval rendelkező allegóriává, ami jó tanításként állhat bárki előtt. Persze, itt ne a közhelyes, mindenki számára egyértelmű életbölcsességekre gondoljunk. Én folyton gondolkodtam, találgattam, hogy ez vajon mire vonatkozik: nem szájbarágós, de elgondolkodtató, s egyszerűsége ellenére mégis ott érzi az ember azt a hihetetlen bölcsességet a sorok közt, érzi, hogy ennek az egésznek tényleg van mondanivalója. S a mélyebb értelemnek folytonos keresését maga a könyv is alátámasztja: "... a Tudást mindig a sorok között kell keresned. Ha megtanulsz ekképp olvasni, akkor végre meghallhatod a suttogást, megtalálhatod a rejtett utalásokat."

Gaál Viktor regényének az érdekessége, hogy nem csupán olvasója válogatja mit jelent számára a Varázserdő, hanem egy olvasón belül is folyton változik - legalábbis számomra mindig mást jelentett, sose tudtam egyértelműsíteni, hogy "na, ez az!" S maguk a szereplők is olyan allegórikus alakok, akiknek vagy a saját életben találod meg a megfelelőiket vagy általánosságban magában az Életben.

A regényben központi szerepet kap a félelem: ez mindenütt felbukkan, legfőképp a Varázserdőben. Ott rá vagy kényszerítve, hogy megismerd saját démonaidat, s hajlandó legyél velük szembeszállni. Csak így élheted túl. Egyébként tényleg ez a legnehezebb feladat az ember életében. Nemcsak szembenézni velük, hanem egyáltalán meghatározni azt, hogy mitől félünk a legjobban. Ezek az emberi lélek olyan rejtett mélységeibe tartoznak, amik lehet, hogy egy életen át ott lapulnak, s a felszín alatt áskálódnak.

Magáról a történetről nem szeretnék írni, mert ezt mindenkinek magának kell felfedeznie, s magának kell megtalálnia a csak neki szóló mondanivalót. Persze, azért nem érzem, hogy "alapjaiban változtatta meg az életem", mint ahogy az ajánlásban olvastam, de elgondolkodtatott, s ez már rám fért.

A sok szimbólum, rejtett utalás miatt az egész regény hangulata olyan, mint egy álom. Egy álom, amiben szeretünk elmerülni, belefeledkezni, de ami bármikor rémálommá válhat, ami nyomaszt, üldöz, s amiből minél hamarabb szeretnénk kiszabadulni. Bármilyen rövidke ez a regény, a maga 227 oldalával, mégis négy napig olvastam, s utána még sokat gondolkodtam róla. Ez nem az a könyv, amit csak átlapozol, s miután az utolsó sort is elolvastad, rögtön nyúlsz a következő könyvért. Nem. Itt ezt nem csinálhatod. Vagy ha igen, akkor elvész a varázs, s csak egy egyszerű történet lesz számodra sárkánnyal, vándorokkal, Erdő Asszonyával meg szoboremberekkel és démonokkal. Lassan kell olvasni, a szobád nyugalmában, teljes egyedüllétben. Csak így juthatsz el az igazi Varázserdőbe.

Az értékelésemben 8 pontot ért el.

Fülszöveg: Eljött az idő. Mindennapjaid Városa alatt már vár rád az Erdő. A szépség, a varázslat – a titkok és veszélyek erdeje. Az Erdő, amelyről évszázadokig megfeledkeztünk. Erdő és Város rendje azonban felborult. És ezúttal immár puszta létezésünk a tét. Alá kell szállnunk újra. Ne hozz magaddal semmit. Térképeid és fegyvereid hátráltatnak csak. Egyedül az ösztöneidben bízhatsz. Odalenn három szabály van: – Sose hazudj! – Sose maradj hét napnál tovább ugyanott! – És soha, de soha ne köss alkut a Sárkánnyal! Gyere. A Varázserdő már vár…

Vélemények:

3 hozzászólás:

Amadea H. írta...

A többi könyvét is el fogod olvasni?
Régóta megvan a Varázserdő, de eddig nem mertem belekezdeni.

Heloise írta...

Hát, nálad láttam A tea színét, és az ajánlód alapján az még nagyon érdekelne. Legközelebb szerintem azt fogom kihozni a könyvtárból :-) Hmmm... szerintem nem kell tőle tartanod, mert jó könyv, de szerintem valami nyugis időszakodban olvasd el, mert különben csak átrohan rajta az ember.

Amadea H. írta...

Na, ezt a kommentet meg elfelejtettem, bocsi:$
A tea színe nagyon jó, izgis történelmi regény.
Valami ilyesmire számítottam, hogy nyugodt hangulat kell hozzá, köszi:)

Related Posts with Thumbnails