2011. február 12., szombat

The Heir of Slytherin

J.K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets

kiolvastam: 2011. február 11.

Harry Potter második tanéve a Roxfortban ismét sok meglepetést tartogatott. Kezdődött ott, hogy egy furcsa szerzet, egy házimanó különös látogatása zavarta meg a Dursley -éknél töltött nyarat - amit természetesen, nem volt élvezetesebb az előzőekhez képest. Aztán folytatódott azzal, hogy ő és Ron valamilyen módon lemaradtak a Roxfort Expresszről, s így kénytelenek voltak egy elvarázsolt repülőautóval érkezni az iskolába - ez elég stílusosra sikerült. És nagyon úgy tűnik, hogy a Titkok kamrájának legendája ismét életre kelt a Roxfort falai között, miközben egy bájgúnár, agyonsztárolt varázsló kapta a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat - hogy e kettő közül melyik a rosszabb, azt mindenki döntse el maga. De persze a sütőtöklé és a quidditch továbbra is elmaradhatatlan kellékek Malfoy piszkálódásaival egyetemben.

Rowling ismét egy varázslatos, izgalmas és szórakoztató könyvet hozott össze, ami bőven bírja a sokadik újraolvasást is - még mindig ugyanúgy élvezhető, és a ki tudja hányadjára olvasott poénok is még mindig képesek voltak megnevettetni. A könyv krimiszála ismét mesterien lett felépítve - én leginkább egy Agatha Christie történethez tudnám hasonlítani, hiszen itt is mindenki egy helyre van bezárva, miközben egy ismeretlen tettes teszi el láb alól az áldozatokat. Persze, mivel ez a kötet még tényleg gyerekkönyv, ezért nincs szó igazi gyilkosságokról, az áldozatok "csupán" kővé merednek a támadás után, ám gyógyításuk nagyon időigényes, hiszen meg kell várni míg a mandragórák kellően megérnek - ez pedig több hónapig is eltart. Míg a Christie krimiknél mindenki gyanúsított aki megjelenik a lapokon, addig Rowling-nál pont az ellenkezője van: senki sem gyanús - legalábbis kellőképpen nem. De igazából ezzel is ugyanazt a hatást éri el, mint a krimikirálynő a regényeiben: az olvasó kombinál, igyekszik megfejteni a rejtélyt, keresi a jeleket a szövegben, hogy aztán az írónő egy duplacsavarral mégis meglepje.

“But why’s she got to go to the library?”

“Because that’s what Hermione does,” said Ron, shrugging. “When in doubt, go to the library.”



Rowling nagyon ügyesen rejti el az apró utalásokat a szövegben - mert bizony vannak benne, szerintem nem is kevés. A technikáját talán a bűvészhez tudnám hasonlítani, aki úgy igyekszik elrejteni a titkát közönsége elől, hogy rengeteg elterelést alkalmaz a legfontosabb pillanatokban - amik ha nem lennének, könnyűszerrel rájöhetnének a trükkjére. Ennek köszönhetően az olvasó nem fogja hangsúlyosnak érezni azokat a részeket, amik valójában nagyon is azok. Nagyon ügyes trükköző művész, szóval tessék vele vigyázni!

S ha már krimiről beszélünk, akkor természetesen egy nyomozónak is lennie kell a történetben. Természetesen, itt Hermione helyettesíti Poirot éles logikáját és nagyszerű következtetéseit. Harry igazából labdába se rúghat mellette, az ő gyanúsítgatásai folyton vakvágányra vezetnek - képtelen helyesen kiválasztani az odaillő elemeket és aztán azokat megfelelően összerakni. Bár, azért hozzátenném, hogy Harry-nek nem is ez a feladata, nem ezt szánta neki Rowling. Az ő szerepe mindig a tettekre épül.

“Harry, Harry, Harry,” said Lockhart, reaching out and grasping his shoulder. “I understand. Natural to want a bit more once you’ve had that first taste – and I blame myself for giving you that, be cause it was bound to go to your head – but see here, young man, you can’t start flying cars to try and get yourself noticed. Just calm down, all right? Plenty of time for all that when you’re older. Yes, yes, I know what you’re thinking! ‘It’s all right for him, he’s an internationally famous wizard already!’ But when I was twelve, I was just as much of a nobody as you are now. In fact, Id say I was even more of a nobody! I mean, a few people have heard of you, haven’t they? All that business with He-Who-Must-Not-Be-Named!” He glanced at the lightning scar on Harry’s forehead. “I know, I know-it’s not quite as good as winning Witch Weekly’s Most Charming-Smile Award five times in a row, as I have – but it’s a start, Harry, it’s a start.”


Rowling egyébként ebben a könyvben teremtette meg a számomra egyik legellenszenvesebb szereplőt a Harry Potter-sorozatban. Ez pedig Gilderoy Lockhart alakja, akit talán a celebekhez tudnék leginkább hasonlítani - élvezi, hogy a középpontban van, és a világon legeslegjobban saját magát szereti. Emlékszem, első olvasásnál nagyon kiverte nálam a biztosítékot, azt hiszem, ennyire még sosem idegesített szereplő azelőtt. De aztán a későbbi újraolvasásoknál már csak nevettem rajta, igazán elszórakoztatott - ahogyan most is tette: visítósan nevetve olvastam azokat a részeket, amikor Lockhart nagyon bölcsnek gondolva magát elcsépelt kliséket osztogatott Harry-nek a népszerűségről és a hírnév átkairól. Meg hát, persze a vége is ilyen volt.

A legérdekesebb részek egyébként számomra azok voltak, amikor visszament Harry az időben és a múlt egy-egy titkára fény derült - többek közt arra is, hogy miért is rúgták ki Hagridot diákkorában az iskolából. A Harry Potter könyvekben mindig is szerettem az időutazásos részeket, sokszor izgalmasabbnak és érdekesebbnek találtam még a főcselekménynél is - dehogy igazából miért, fogalmam sincs. Csak.


Kicsit sokáig húztam a második rész elolvasását - na nem mintha azért lett volna, mert nem élveztem vagy bármi ilyesmi. Csupán ez a könyv volt az, amit vizsgákra várakozás közben, vagy az óráim közötti szünetekben olvasgattam, és emiatt elég lassan haladtam vele. De végül mégis csak elolvastam, méghozzá angolul - azt hiszem másodjára. Vagy angolul még egyszer sem? Nem emlékszem. Na, mindegy. A lényeg, hogy az értékelésemben a könyv sokadik újraolvasásra is megkapja a 10 pontot.

Kiadó: Bloomsbury Publishing

(képek forrása: weheartit.com)

Vélemények:

6 hozzászólás:

Bridge írta...

Még sose gondoltam krimiként a HP-ra, pedig tényleg! Nagyon tetszett, amit írtál. :)

Ó, én imádom Gilderoyt, annyira cuki és alávaló (főleg, ahogy Kenneth Branagh előadja). :-D

PuPilla írta...

Pedig micsoda megfejthetetlen krimi ;)) Érdekes egyébként ahogy Gilderoy iránt éreztél. Engem nem idegesített ennyire soha, komikusnak tartottam az elejétől :) Jó hogy beletette Rowling, üde színfolt :D

Heloise írta...

:-) akkor csak nekem volt anno ellenszenves Gilderoy? Emlékszem barátnőmmel pont együtt olvastuk egyszer a második részt és együtt utáltuk őt közös erővel :-D
Persze, azért a hozzáfűződő viszonyom már változott, de régen, hajajjj... :-)

Bridge, köszönöm :-)

Zenka írta...

Naná, hogy krimi :D, az első három rész simán az! Emlékszem a másodiknál gondoltam azt, hogy ha itt mindig ilyen csavaros nyomozgatások lesznek, imádni fogom a könyvet. Persze nem lett úgy, de attól még imádom. Szóval akkor könnyen meg az angolul olvasása???
Idegen nyelvű könyvnél mindig az jut az eszembe, hogy eredeti nyelven kellene írni a posztot is :P ( persze azt senki nem olvasná )

Heloise írta...

:-)
Ha a posztban levő idézeteket megérted, akkor nem lesz probléma az angolul olvasásával. Az egész könyv ilyen szintű, szóval hajrá - vágj bele :-)

Jah, ez már nekem is eszembe jutott, bár olyan régen írtam angolul, hogy biztosan tele lenne hibával :-D

patricia írta...

vár egy díj nálam :)

Related Posts with Thumbnails