2011. március 1., kedd

Druzsba abszurd kalandja

Mikszáth Kálmán: A sipsirica

kiolvastam: 2011. február 26.

A helyszín Buda, s annak is egy aprócska vendéglője a Fehér Páva, melynek tulajdonosa Jahodovska asszonyság, aki mindent megtesz azért, hogy csak a törzsvendégei járjanak hozzá, a néha betévedőket hűvös fogadtatásban részesíti, hogy eszükbe se jusson visszatérni. A törzsvendégek közé tartozik Druzsba tanár úr is, aki a vendéglősné lányának, Sipsiricának a keresztapja. A lány hihetetlenül ártatlan és tisztalelkű teremtés, aki mindennap ott sertepertél a vendégek között, egy nap se szó, se beszéd eltűnik - Jahodovska asszonyság elmagyarázza a lányát hiányoló vendégeknek, hogy elküldte egy kis időre Krakkóba a nagynénjéhez. Hamarosan Druzsba tanár urat is elszólítják a kötelességei: Magyarország egy eldugott szegletébe kell elmennie, felmérni az ottani iskolai birtokok helyzetét. Ám ott valami igen furcsa, szinte hihetetlen és erkölcstelen dologra bukkan...

Mikszáth-tól ez merőben szokatlan kisregény volt számomra, bár lehetséges, hogy még nem olvastam az írótól eleget. Az eleje mondhatni, meglehetősen mikszáthian indult , ám a regény második felétől, Druzsba tanár úr útra kelésétől valami hihetetlen abszurd (szó szerint, ugyanis Druzsba nevének anagrammája maga az abszurd szó) és különös történésekbe csap át az egész.

A szöveg maga tele van előre- és hátramutató intertextuális utalásokkal: Poe szövegeinek a jelenléte elég egyértelmű, Balázs Béla Kékszakállú herceg vára is eszünkbe juthat olvasás közben, ahogy Gogol vagy Csehov művei is, amelyekben egy-egy neurotikus figura marginalizálódását meséli el a történet. Illetve magán a Mikszáth életművön belül is találhatunk megfeleléseket a szövegben: eszünkbe juthat A fekete város illetve a Beszterce ostroma is. Persze, ez számomra kérdéses maradt, hogy ezek az intertextusok mennyiben segítik a végével kapcsolatos hatalmas kérdésemnek a megválaszolását - ugyanis mikor becsuktam a kötetet egy hatalmas kérdőjel jelent meg előttem: vajon mennyit kell ebből elhinnem? Vagy pontosabban fogalmazva: melyik állítást kell elhinnem ebből?

Persze mondhatnánk, hogy a teljesen egyértelmű mi történt - de ahogy nálam ez lenni szokott ha bármiféle szellemi devianciáról van szó (ami esetemben tök mindegy, hogy kitalált-e vagy sem), számomra mindig megkérdőjeleződik a regény valósága: hogy tulajdonképpen melyiket kell igaznak tekintenünk? S igazából úgy érzem, hogy jelen esetben még az sem segít a megoldásban, ha a kétféle végkimenetel üzenetét nézem: hiszen mindkettővel ugyanoda jutunk (legalábbis szerintem).

Amit még érdekesnek tartok megjegyezni, s ami másik szokatlan dolog volt Mikszáth-tól, az a kisregény nyelvezete: talán a szétbomló jelző illik rá legjobban. A narrátor és a szereplők mondandóját is meg-megszakítják az olvasóhoz intézett kiszólások, de ott vannak még a nagyon érdekes, olykor komikus analogikus ismétlések is a szereplők monológja közben - nagyon érdekes hatást keltenek olvasáskor, szinte azt is mondhatnám, hogy kiesnek a szövegből.

Egyszóval, ahogy az elején említettem egy igazán szokatlan Mikszáth regényhez volt szerencsém. Ami a tetszési-faktort illeti, nálam a Beszterce ostroma és a Noszty fiú még mindig megelőzi, de nem mondanám rossz regénynek, annál is inkább, mert tényleg sokat gondolkodtam rajta, és úgy érzem, még mindig nem találtam megnyugtató megoldást. Újraolvasás-gyanús.
Az értékelésemben: 5 pontot ért el - azért Mikszáth más regényei sokkal jobban tetszettek.

Kiadó: Unikornis Kiadó
Oldalszám: 108 oldal
Eredeti ár: 172 Ft

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails