Az örökösök

Agatha Christie: Temetni veszélyes

kiolvastam: 2011. március 11.

Egy jó kis krimiben egy gazdag vállalkozó hirtelen halála nemcsak hogy mindig jól jön a pénzre áhítozó örökösöknek, de vélhetően felbukkan előbb-utóbb a gyanú is, hogy esetleg nem is volt olyan véletlen. Így történt ez is Agatha Christie könyvében, amiben a Coral Tyúkszemtapasz- és Lábápolószergyár gazdag tulajdonosának a temetésén az elhunytnak a húga váratlanul feltesz egy igen furcsa kérdést: " De hiszen megölték, nem?" Hát, ha a vállalkozó halála kérdéses is volt, az övé már biztos nem. Ugyanis a rákövetkező napra agyonverik egy baltával...
Van-e összefüggés a két haláleset között? És ki lehet a gyilkos? Gyanúsított akad egy pár, hiszen az örökösök közül szinte mindenkinek ordítóan szüksége volt a pénzre. Na, de ki az, aki még ölni is képes lett volna érte? Hercule Poirot ezekre a kérdésekre keresi a választ...

Agatha Christie ismét egy igazán mesteri krimivel állt elő. Folyton gyanúsítgattam, sokszor biztos voltam a dolgomban, aztán nem, majd mintha mégis, de aztán újból nem. Mindenki gyanús volt, ki ezért, ki azért, és hiába próbáltam kikerülni az írónő "csapdáit" a gyilkos kilétével kapcsolatban, sose sikerült. Mikor a végén már teljes bizonytalanságban voltam a legfontosabb kérdéssel kapcsolatban, akkor lelepleződött... na, persze nem előttem, hanem a zseniális Poirot előtt. Én nem találtam el, az írónő megint átvágott, ahogy az a legtöbbször lenni szokott. Zseniális!

"_ Ön életművész, Poirot. Egy franciában mindig lehet bízni.
- Belga vagyok, ha megengedi. De egyébként igaza van. Az én koromban a legfőbb élvezet, ami még megmaradt, a terített asztal öröme. Áldás és szerencse, hogy a gyomrom még jó."

Belga barátunk furcsaságaiból és különcségéből megint kapunk egy kis ízelítőt, s azt hiszem itt ezek jobban ki voltak hangsúlyozva, mint a többi, általam olvasott regényében. Persze, már előtte tudtam, hogy a nagy sétákhoz is ragaszkodik a lakkcipőhöz meg szereti a likőröket... Viszont sajnáltam, hogy a korábbi könyvekhez képest jóval később bukkan fel a regény lapjain, és jó sokáig nem is kap olyan nagy szerepet. Persze, aztán a megoldásnál és annak az előkészítésénél már övé a főszerep, szóval ott már nagyobb adagban élvezhetjük különcségeit és éles logikáját.

Természetesen, a humor oldalát nem csupán Poirot képviseli furcsaságaival. Gilchrist kisasszony - a baltával agyonvert nő társalkodónője - jelenetei szintén megmosolyogtattak. Őt valamiképp egy rózsaszín cukormázzal bevont idős hölgynek tudom elképzelni, aki sose tudja mit mondjon - de a "Fűzfához" nevezetű teázójával órákig képes untatni a nem éppen lelkes közönségét.

Szóval, mint mondottam az elején, egy nagyon jó krimivel volt dolgom ismételten: izgalmas, találgatós, szórakoztató könyv volt, ami tökéletesen megfelelt egy péntek esti olvasmánynak. Várom a következő pénteket, hogy ismét megpróbálkozzak túljárni a krimikirálynő eszén. Azért néha sikerülni szokott.
Az értékelésemben 9 pontot ért el!

Kiadó: Európa
Eredeti cím: After the Funeral
Fordította: Kovács György
Eredeti ár: 2200 Ft
Oldalszám: 328