2011. június 1., szerda

Húsz év

David Nicholls: Egy nap
Elolvastam: 2011. május 20.

Szóval, itt van ez a könyv előttem, a borítóján tengerpart, a távolban két ember sétál, az előtérben pedig egy giccses, kövekkel kirakott szívecske díszeleg. Elolvasom a cím alatti ajánlást: „Minden olvasó imádni fogja. Minden író azt kívánja majd, bár ő írta volna.” Végigfut a hátamon a hideg ezektől a szavaktól. A könyv már totálisan ellenszenves, pedig még csak a borítót tanulmányoztam. Nagyot sóhajtok, majd elkezdem olvasni...

Emma és Dexter az egyetemi éveik legvégén ismerkedtek össze, a diplomaosztó bulijuk után együtt töltik az éjszakát. Az egyetem elvégzése után mindenki megy a maga útjára, amin haladva egyetemistaként dédelgetett álmaikat kergetik, s bár hiába választja el egymástól a két fiatalt több ezer kilométer, jó barátok maradnak, és leveleken, képeslapokon keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Útjaik később újból és újból összetalálkoznak, boldog és boldogtalan időszakok következnek: szerelmek, konfliktusok, csalódások, szerencsétlen véletlenek, félreértések és tragédiák kísérik barátságuk olykor rögösnek mondható útját, hogy aztán oly' sok év után végül... Vajon mi is lesz végül?

Két teljesen átlagos ember kapcsolatának húsz évéről úgy gondolom, nagyon nehéz valami olyat írni, hogy a fanyalgó közönséget (jelen esetben mondjuk engem) meggyőzze arról, hogy mennyire igaz a címlapon található ajánlást minden szava, vagy ha nem is teljesen igaz, legalább részben. Ahhoz valamit nagyon tudnia kell mind jellemábrázolás, mind stílus tekintetében. Az utóbbi minden bizonnyal hagy némi kívánnivalót maga után, legalábbis nekem az első száz oldal elolvasása után az jött le, hogy eszméletlenül túl van írva. Ha ráeresztettek volna egy jobb szerkesztőt, szerintem a könyv feleennyi oldalt se tenne ki. A párbeszédek sokszor felszínesek és feleslegesnek hatnak, a leírások túlságosan is terjengősek, néha fulladozik bennük az olvasó. Pozitívumként egyedül a humorát tudnám kiemelni, bár nem mindenhol, mert olykor elég erőltetett, de amikor nem az, akkor David Nicholls valóban sziporkázik. Az az igazi, intelligens humor villan fel a lapokon a legváratlanabb helyzetekben. Szóval, a rengeteg fejcsóválás között mégis akadtak olyan momentumok, amik üdítően hatottak.

A regényben felvonuló személyiségekről igazából csak annyit szeretnék mondani, hogy egyik se volt érdekes számomra annyira, hogy megszerettesse velem a történetet, vagy legalább valaki miatt érdekelni kezdjen, hogy miként is fog végződni a regény. Dexter egy igazi, romlott szépfiú, az a tipikus macsó, aki százával hódítja meg a nőket minden héten, akinek legnagyobb álma, hogy híres emberekkel karöltve caplasson a klubokba, az „Élj a mának!” jelmondat uralkodik az életén, és tényleg sose gondol a holnapra. Még a másnaposságra sem. Még huszonévesen bulizós fazonnak titulálhatnánk, de túl a harmincon leginkább a szánalmas jelzőt aggathatnánk rá...
Emma már egy kicsit más tészta, bár őt is meglehetősen ellenszenvesnek találtam a regény elején. Tipikus idealista, aki azt hiszi, ha kilép az egyetem kapuján a diplomájával, képes lesz megváltani a világot, aztán az ezt követő koppanásokat (mert mindig jönnek koppanások) már nehezen viseli – végül pont ezek a negatív tapasztalatok indítanak el a lelkében olyan változásokat, amitől végül egyre szimpatikusabbá vált a regény során. Nem különösebben lett kedvenc szereplőm, de ha mégis ki kell emelni valakit, akinek a sorsa akár egy nyúlfarknyit is érdekelt, az Emma lenne.

Maga a történet számomra olyan semmilyen, kicsit langyos, hiányzik az a valami plusz, aminek meg kéne benne lennie ahhoz, hogy azt mondhassam nyugodt szívvel, kellemes olvasmányélmény volt számomra. A könyv vége felé azonban már kezdett megváltozni a történethez való viszonyom: persze, továbbra is túlírtnak tartottam, továbbra is ugyanúgy láttam az általam emlegetett hibáit, de végül úgy csuktam be a könyvet az utolsó oldalnál, hogy azt éreztem, végül is nem volt ez annyira rossz. Persze, messze van ez az általam levont konklúzió a címlapon szereplő ajánlástól, de ha azt vesszük, hogy honnan is indult nálam ez a regény (igen, mondhatjuk úgyis, hogy a béka segge alól), ahhoz képest egészen jól feltornázta magát.

Kiadó: Cartaphilus
Fordító: Földváry Kinga
Eredeti cím: One Day
Oldalszám: 506
Ára: 3490 Ft

Vélemények:

4 hozzászólás:

csenga írta...

Sajnálom,hogy nem jött be annyira...nekem nagyon tetszett,olyan igazi "normális" szerelmes sztori.

Heloise írta...

Csenga, de ezzel csak jól jártál, hogy nekem nem tetszett :-))) egyébként nem mondom, hogy rossz (főleg a vége tudatában - na, az nagyon meglepett), csak ezek az előzetes dolgok (pl. a címlapon az ajánlás + a néha feleslegesen túlrészletezett dolgok) nagyon felhúztak olvasás közben, aztán ez kihatott az értékelésemre is.

Elliot írta...

Igen, az ilyen ajánlók nekem is elveszik a kedvem az olvasástól, és rendszerint ugyanilyen eredményre jutok a végén.
Anne szája egyébként legalább 2x akkora, mint Julia-é:) Ez a pasi meg nem is illik hozzá szerintem.
És a borító is borzalmas.
Jujj, de negatív vagyok ma este!:)

Heloise írta...

Lehet, ha nem lett volna ez az ajánló, akkor kicsit másként viszonyulok a könyvhöz... ezen gondolkodtam legalábbis miután megírtam a bejegyzést.
Ó, én Anne Hathaway -t szeretem, szerintem jó filmjei vannak :-)
Nem baj, kell olykor egy kis negativitás - belőlem is kihozza ez a meleg idő :-)

Related Posts with Thumbnails