2011. december 29., csütörtök

Az öreg December


A szobában várakozó árnyékok osontak, a kályhában egy kis láng perlekedett a nedves fával, s az ablakon túl súlyos hó alatt figyelt az erdő...

Fekete István könyve nemcsak igazi karácsonyidéző olvasmány volt számomra, hanem igazi téli olvasmány is. Lapról lapra olyan gyönyörűen, kifejezően jelenítette meg a téli tájat, hogy szinte magam is elhittem, ha kinézek az ablakunkon ugyanez a látvány köszön vissza. Természetesen tévedtem. A hó most valahogy elkerülte ezt a várost, néha ugyan próbálkozott egy kicsit, igyekezett beszitálni az utakat, a fákat és a háztetőket, de ezek a csodák csak pár óráig, vagy még addig sem tartottak, legnagyobb sajnálatomra. Helyette volt eső, köd és szürkeség. De tudjátok, most valahogy mégsem bántam, mert Fekete István könyvének olvasása közben mégis havat láttam magam előtt.

Régen, utoljára általános iskolás koromban olvastam tőle, és már el is felejtettem, hogy mennyire szépen ír. Tényleg, már az első oldalaktól kezdve rácsodálkoztam, hogy mennyire érzékletesen tudja lefesteni a puha hótakaró alá bújt természetet. Szinte hógolyót gyúrtam a szavaiból, és emlékeztem a régi-régi télre...

A patak még az őszön kiöntött, és a kósza vadvizek ottmaradtak a réten. Szétterültek, elcsendesedtek, és a tükrükben nappal felhők, éjjel pedig csillagok nézegették magukat. Később fázni kezdtek, és a ködöt megcsapta a szél, és a dermedt December hártyás jégüveget simított fodrozódó hátukra

Ám szentimentalizmus ide, szentimentalizmus oda, akármennyire is jól forgatta Fekete István a pennát, azért mégsem voltam vele maradéktalanul megelégedve. Tudom, hogy sokan kedvelik ezt a kötetet, de én mégis azt mondom, hogy számomra már túlságosan is giccses volt - annak ellenére, hogy karácsony előtt, illetve alatt teljesen átadtam magam az ünnep már-már émelyítően szirupos hangulatának, szóval még ennek ellenére is túlontúl giccsesnek találtam egy némely történetet. Ennek ékes példája volt például a Roráté címet viselő történet, ami az égből lenéző Szent Péterrel és a vele beszélgető pufók angyalkával együtt, valljuk be őszintén, egy tipikus ponyvába való klisé, és őszintén szólva az ilyen elemek úgy esnek nekem, mint egy arcul csapás. Igyekeztem magam ezek túltenni, mondván kerüljünk meghitt hangulatba, de nem ment. Mármint, hogy túltegyem magam ezeken.




Igazából, szerintem ezért is nehéz karácsonyos történeteket írni, mert ez tipikusan olyan ünnep, a tömény szeretettel, meg a "jobb adni, mint kapni" -érzéssel, hogy könnyen átlendülhet az író a ló túloldalára, és ahelyett, hogy megragadná az ünnep lényegét, átcsap a kibírhatatlan és tömény giccsbe.

Persze, azért voltak igazán figyelemre méltó és teljes mértékben élvezhető novellák is, így például a Régi karácsony I. vagy az Éjféli világosság, amely nem csupán a felebaráti szeretet fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem az ártatlan állatok irántira is. Hiszen a szeretet ünnepe csak úgy lehet igazán a szereteté, ha mellőzünk ekkor minden kegyetlenkedést...

Szóval, nem mondanám, hogy csak a szép leírások miatt volt érdemes elolvasnom ezt a könyvet, a történetek nagy része tetszett, valószínű jövő karácsonykor is elő fogom venni. S még ha nem is az egész kötetet olvasom el, de azokat a részeket, amelyek különösen tetszettek, biztos újrázom majd. Fekete István történetei nem a tipikus novellák közé sorolhatók, nem hordoznak igazi csattanókat - inkább csak amolyan életképek ezek a régi -régi vidéki karácsonyokról... S hát jók is voltak ezek! Hódunyhába burkolózott téli táj, ropogó tűz a kályhában, korcsolyázás a tavon, szánkázás a domboldalon, kucsmák, szűrök, betlehemezés... Egy csipetnyi megidézés, hogy lám, régen hogyan is teltek szüleink, nagyszüleink karácsonyai.

Fekete István: Régi karácsony
Kiadó: Új Ember Kiadó
Oldalszám: 169 oldal
Eredeti ár: 1200 Ft

(a bejegyzésben található kép forrása: http://mdugk.deviantart.com/favourites/42538226/d2dui4q )

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails