A Futótűz elolvasása után alig vártam, hogy a kezembe vehessem a sorozat befejező részét. Annyi kérdés tolongott a fejemben, annyi lehetséges véget végiggondoltam, de bevallom, erre és így, nem számítottam...Magától értetődően, aki nem olvasta a sorozat második részét, de szerepel a tervei között, kérem, ne olvassa el az alábbi bejegyzést, de lehet, még annak se kéne elolvasnia, aki bár olvasta a második részt, de a harmadikat még nem (de szeretné), mert óhatatlanul is elárulok itt olyan dolgokat, amiket inkább jobb a saját felfedezésünkre hagyni. Cselekményt egyébként nem írok, csak pár gondolatot, amik az olvasás közben keringtek a fejemben. És igen, ezek a gondolatok akár spoileresek is lehetnek.
A kiválasztott már az első oldalain meglepett, mert a Tizenharmadik körzet, ahová Katniss került, és ami az ellenállás központja lett, korántsem olyan idilli, mint ahogy én azt elképzeltem. Azt hittem, hogy a Kapitóliumtól levált körzet egy teljesen más, jobb hely lesz, és teljes szívemből szurkolhatok nekik, hogy megnyerjék a háborút. De már az első fejezet elolvasása után leesett a dolog: egyáltalán nem különbözik semmi lényegesben a Kapitóliumtól, sőt! Véleményem szerint a Tizenharmadik körzet sokkal inkább kontrollálja az embereket, hiszen életük minden egyes percét a vezetőség irányítja, és a kegyetlenkedés sem áll tőlük távol. Te jó ég, ki mellé álltak Katnissék? - kérdeztem magamtól nem is egyszer olvasás közben. Itt semmi se jobb: ugyanúgy irányítják, manipulálják a népet, Katniss továbbra is egy eladható termék marad, és itt még annyi boldogság sincs, mint a Kapitólium által irányított Tizenkettedik körzetben volt. A napok monotonságban telnek, nincs szórakozás, se vidámság, se színek... csak a föld fojtogató mélye, és az állandó kontroll.
Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon egy igazán szép és jó rendszer, ahol minden tökéletes, valóban szembeszállt volna a Kapitóliummal? Egy olyan világ, ahol az emberek valóban szabad akarattal rendelkeznek, ahol a boldogság mindenki számára elérhető, ahol a kegyetlenkedés ismeretlen fogalom, szóval egy ilyen világ valóban véres háborúba kezdett volna egy másik hatalommal? Hát nem. Egyáltalán nem. Éldegéltek volna szépen tovább a maguk boldogságában, és kész.
Elnyomó hatalommal csak egy másik elnyomó hatalom képes birokra kelni, egy idilli rendszer nem lett volna képes elviselni a háború borzalmait - rögtön vesztettek volna. Tehát a Kapitólium versenytársa csak és kizárólag egy ahhoz hasonlatos hatalom lehet. Voltak egyébként erre utaló jelek már az előző részben is, amikor Katniss tudtán és akaratán kívül a forradalom jelképévé vált, egy olyan forradalomévá, amihez Katniss csupán az arcát adta, beleszólása nem igen volt. De ezeket a jeleket, bevallom, akkor még nem vettem észre, csak a harmadik könyv elolvasásával világosodott meg minden előttem.
És aztán azon is gondolkodni kezdtem, hogy az ellenállás, a forradalom mikor csapott át demagógiába? Már a kezdet kezdetén az volt? Katniss is ellenálló volt vajon? Az utolsó kérdésre szerintem igen a válasz. Katniss valóban ellenálló lett már az első könyv végén, amikor új szabályokat erőltetett rá a viadalra. Ám Katniss ezt nem az egyetemes jó érdekében tette, vagy nem az elnyomottaknak akart ezzel üzenni: ő csak magára és Peeta-ra gondolt. Nem volt benne semmi magasztos, társadalmat jobbá tevő gondolat - ő csak élni akart. S ebben, illetve a további tetteiben sok más ember is megtalálta a saját élni akarását: nem a társadalomét, a sajátját. S a sok ember közös akarata végül egy nagy masszává alakult, amit egy másik hatalom igyekezett meglovagolni - és valahol itt kezdődött szerintem az egész... Mert amint valami egyetemessé, közösségé alakul, óhatatlanul elveszik benne az egyén - beleértve az egyéni vágyakat, célokat, akaratot - , és ha az egyén elveszik, amikor már nem számít, hogy én mit akarok, vagy te és te meg te mit akarsz, hanem "mi mit akarunk" lesz belőle, akkor az már nem ugyanaz. Első pillantásra egyszerű összeadásnak tűnik az egész egyenlet, de vigyázzatok, mert csalnak! Az egyenletben nagyon apró, szabad szemmel alig látható számokkal még is le van írva, hogy milyen óriási kivonások történnek az egyéni célokból, hogy az egyenlőségjel másik végén ott díszeleghessen a "mi célunk"...
Egy háború sosem hozhat megnyugvást, nem hozhat
magával boldogságot, sem felszabadulást. A háborúknak mindig lesznek vesztesei, köztük ártatlanok is, akik már soha nem élhetik nyugodtan az életüket, akik a győztesek felől mindig atrocitásoknak, kegyetlenkedéseknek lesznek kitéve - és vagy alkalmazkodnak, vagy meghalnak. S ez az egyetemes cél, aminek eredménye a háború, az egyénre is visszahat. Ami ellen Peeta még az első részben foggal, körömmel küzdött az éhezők viadalának előestéjén, hogy az arénában is ugyanaz maradjon, aki most, hogy megmaradjon embernek...Nos, ez nem mindig és nem mindenkinek sikerült.
Igaz, hogy nagyon szomorú voltam A kiválasztott olvasása közben, és végig csak sajnálkoztam és dühös voltam a kialakult helyzetre, és teljes mértékben kiütött, mikor elolvastam az utolsó oldalakat is, de! Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ez a legzseniálisabb befejezés, ami történhetett volna. Így Collins sorozata már egyértelműen és magasan kiemelkedik a tucat ifjúsági regények közül. Ez azoknál sokkal több.
Zseniális!
Suzanne Collins: A kiválasztott
Eredeti cím: Mockingjay
Fordította: Totth Benedek
Oldalszám: 352
Kiadó: Agave
Eredeti ár: 2980 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése