Három Agatha Christie-könyv

Történt ugyanis, hogy nem mindegyik általam olvasott Agatha Christie krimiről született bejegyzés a blogomban - vagy azért mert lusta voltam (igen, leginkább ezért), vagy pedig azért, mert úgy gondoltam, hogy nyúlfarknyi hosszúságú bejegyzést én már pedig nem fogok írni (ezt a kifogást csak a lustaságom leplezése miatt találtam ki, hogy őszinte legyek), mert akadt bizony olyan könyv, amiről a molyos értékelésemnél hosszabban nem tudtam volna írni. Persze, így hogy három kötetről egy bejegyzés keretein belül szólok, így talán meglesz ez három rénszarvas orrnyi is. (csakhogy ünnepi hasonlatot alkalmazzak)



Agatha Christie: Holttest a könyvtárszobában

Ebbe a könyvbe már korábban is belekezdtem, cirka négy vagy öt évvel ezelőtt, de alig húsz oldal után abba is hagytam. Igazából ez lett volna az első könyvem a krimikirálynőtől, és azon nyomban el is riasztott. Végtelenül unalmasnak találtam.
Most a molyos kihíváson felbuzdulva újra nekirugaszkodtam ennek a könyvnek, hátha most nagyobb sikere lesz nálam. S bizony, most végre sikerült teljesen elolvasnom.
Itt nem csak a gyilkos kiléte volt kérdéses, hanem kezdetben az is, hogy vajon ki lehetett az az ismeretlen fiatal lány, akinek a holttestét megtalálták egy öreg házaspár könyvtárszobájában. A kezdés egészen jó volt, aztán valahogy ellaposodott a történet, majdnem ugyanolyan unalmasnak találtam, mint pár évvel ezelőtt. Nem mindig tudott kellően lekötni, sokszor ásítoztam, sőt: néhányszor el is aludtam a lapok fölött - azért ez egy kriminél nem éppen a legjobb reakció..
A rejtélyes ügy megoldására itt tényleg egyedül Ms. Marple volt képes. Azt hiszem, kellő információ hiányában az Olvasók itt tényleg csak találgathatnak.
Gyakran túl sok a mellébeszélés, de a megoldás meglepő.




Agatha Christie: Három vak egér

Emlékszem, ezt valamikor a nyár elején vettem ki a könyvtárból, mert a címét tök viccesnek találtam valamiért (ne is mondjátok, tudom, hogy néha elég idióta humorérzékem van). Aztán elolvastam a fülszöveget: hóvihar, civilizációtól elzárt fogadó, marék ember plusz egy gyilkos - hú, rögtön borsózni kezdett a hátam!
Agatha ismét egy jó kis krimit hozott össze, amiben már az első pár oldalon nyilvánvalóvá teszi az olvasó számára, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik, és mégis…. mégis bedőltem a csapdájába. Hiába sugallta, hogy az előítéletek, az első benyomásokból levont következtetések hamisak is lehetnek, én mégsem voltam képes a látszat mögé látni – pedig sokszor azt hittem, hogy sikerült.
Rövid, alig két óra alatt elolvasható krimi - de annál ütősebb! Még a kis belga se hiányzott.






Agatha Christie: ABC- gyilkosságok

avagy: Bűntett rendelésre.
Nézzük csak az étlapot. Betörés? Hamisítás? Áh, ez mind vegetáriánusoknak való! Egy gyilkosságot szeretnék, némi körítéssel. Tudja mit? Inkább nem is egyet, hanem egy egész sorozatot kérek!
(elfogyasztása után)
Ez igazán ízletes volt, az elejétől a végéig. Tetszett az első pár oldalnál Hastings kapitány és Poirot eszmefuttatása a zaftos gyilkosság mibenlétéről. A (későbbi oldalakon felbukkanó) kriminálpszichológiáról szóló gondolatokat, kérdéseket is érdekesnek találtam: milyen apró, árulkodó jelek utalhatnak egy személyiség körvonalaira? S vajon ilyen apró jelek alapján megtalálhatjuk-e a tűt a szénakazalban? Rájöhetünk-e egy bomlott elme belső törvényszerűségeire? Vagy felfedezhetjük-e az ennek ellentmondó cselekedeteket?
Érdekes, és (nem utolsó sorban ) izgalmas krimi – Poirot méltó ellenfélre akadt.

Ebben az évben még mindenképpen tervben van az írónőtől a Karácsonyi puding című könyve, mert hát miért ne, meg egyébként is. Tulajdonképpen már olvasom is, bár nem folyamatosan, mert akkor már rég' végeztem volna vele.
Gondolom, arról majd írok ide a blogba is, de lehet, hogy megint lusta leszek. Mert azt említettem már, hogy mostanában lusta vagyok?