Pages

Az ifjú író fejlődése

2009. augusztus 31., hétfő


Christopher Paolini: Az elsőszülött - Örökség II.

Kiolvastam: 2009. augusztus 31.
"Nehéz hetek következtek. Egyrészt hatalmas lépésekkel haladt előre, olyan ismereteket sajátított el, amelyek előtt korábban bambán ácsorgott. Oromis leckéi még mindig kihívást jelentettek, de már nem érezte azt, hogy a tulajdon tökéletlensége tengerében fuldoklik. Könnyebb lett írni-olvasni, és ahogy nőtt az ereje, olyan tündevarázslatokat is tudott űzni, amelyeknek az energiaigénye megölt volna egy normális embert. Így megerősödve azt is látnia kellett, milyengyönge Oromis a többi tündéhez képest.
Ám összes teljesítménye ellenére egyre kevésbé volt elégedett önmagával. Akárhogy igyekezett elfelejteni Aryát, minden nappal jobban kínozta a vágy, amit még elviselhetetlenebbé tett a tudat, hogy a tünde nem akarja látni. Főleg pedig azt érezte, hogy baljós vihar készülődik a szemhatár mögött, olyan vihar, amely bármelyik pillanatban kitörhet, végigsöpörhet a világon, elpusztítva mindent, ami az útjába kerül.
Saphira ugyanúgy szorongott, mint ő. A világelvékonyodott, Eragon, mondta. Hamarosan felszakad és áttör a szakadáson a téboly. Amit érzel, ugyanazt érzik a sárkányok, és ugyanazt érzik a tündék is - közeledik korunknak a vége, a sors könyörtelenül kopogtat az ajtón. Sirasd meg azokat, akik odavesznek a káoszban, amely elemészti Alagaesiát, és reménykedj, hogy kardod és pajzsod, karmom és agyaram kivívhatja a derűsebb jövőt."

Fülszöveg:
Eragon és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és a vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya, Saphira Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez. Kiképzése során nemcsak testben és harcművészet terén edződik, hanem szelleme is fejlődik. Mestere, Oromis megismerteti a mágia magasabb szintjével, s aférfivá érő Eragon jó úton halad, hogy igazi Lovassá váljon.
Időközben azonban hírét veszi, hogy faluját Carvahallt Galbatorix pribékjei a földdel tették egyenlővé, a falubeliek pedig, Eragon unokatestvére, Roran vezetésével, elmenekültek, hogy a vardenekhez csatlakozva ők is harcba szálljanak a zsarnok ellen. Eragon nem tehet mást, mint hogy lélektársával, Saphirával együtt részt vegyen az öldöklő háborúban, ahol egy hozzá hasonló Lovassal, halottnak hitt barátjával, Murtaghgal kerül szembe, s akyméletlen párbajban fény derül egy rettenetes titokra. Eragon megtudja ki volt az apja...

Értékelés:

Paolini sokat fejlődött az előző kötethez képest, legalábbis stílusában minden bizonnyal. Végre majdnem eltűntek a kisiskolás fogalmazás védjegyei, márcsak elszórtan jelentkeznek, de könnyen elsiklik felettük az ember. Elmondhatom, hogy kezdi megtalálni a maga stílusát, ami nem is rossz. Sőt, élvezetes.
A regény cselekménye három szálon fut: figyelemmel kísérhetjük Eragon kitaníttatását a tündéknél, ami nem mindig olyan eseménydús, de sok érdekes dolgot megtudhatunk belőle a Paolini-féle tündékről. Ám akcióban sincs hiány ebben a részben, hiszen megjelenik a könyvben Roran, Eragon unokabátyjának a története is, amelyben megpróbálja megvédeni otthonát a falusiakkal együtt az uralkodó katonáitól, majd elmenekülés, bújkálás, harc és új otthon keresése következik. Az író nagyon jól megoldotta ennek a két szálnak a szövését: mikor az olvasó az Eragon kitaníttatása közben már egy kis akcióra vágyna, megjelenik Roran szála. Itt megjegyzendő, hogy ez az akciódúsabb szál, sokkal, de sokkal eredetibb, mint az Eragoné! Itt nem vettem észre a koppintásokat, amiket az első rész kapcsán kifejtettem. Ez egy igazán eredeti történet, csakúgy, mint a harmadik szál, Nasuada a vardenek új királynőjének története, ami sajnálatos módon kevésbé van annyira kifejtve, mint a másik kettő. Ez szerintem az egyik hiányossága a könyvnek.
A jellemekről annyit, hogy nagyon jól vannak megrajzolva és jól szerepelteti őket. Az egyik legjobb karaktere egyértelműen Angela, a füvesasszony, akit az író saját nővéréről mintázott. Valószínű ezért is olyan életteli.
A problémám a regénnyel még mindig ugyanaz, mint az előzővel, habár az utánzás jellege egyértelműen csökkent, kezd közelíteni a saját történetéhez, habár a Star Wars-os beütés még mindig eléggé érezhető a kapcsolatrendszeren és a kitaníttatáson. Na, de a halandzsa nyelve még mindig nagyon zavar! Nem lehet mindenki Tolkien, ezt el kell fogadni. (mellesleg, ő nyelvész volt... nem is akármilyen)

Összegzés:
Az író sokat fejlődött első regénye óta, mind stílusban, mind ötletességében. Reméljük, harmadik könyvében folytatja és tökéletesíti az önálló gondolatok megkezdett ösvényét és elvégez egy nyelvész szakot... De eltekintve az említett negatívumoktól tényleg egy nagyon jó könyvet sikerült megírnia, ami messze túlszárnyalja az előző kötetét! Így tovább! A regény az értékelésembe 6 pontot ért el.

2 megjegyzés:

Rose C. Saralyn írta...

Sya!
Olvastad már a harmadikat?
Nekem annyira szívfájdító volt a kettővel együtt. Paolini egyébként szeretem, mert megtestesíti, amit szeretnék. Fiatal és tehetséges, emellett nem a harmincas évei végén válnak valóra az írói álmai... csak vedd elő mondjuk Rowlingot vagy Stephet... Én szeretnék már hamarabb ott villogni a polcokon :D
Szeretem ezt a történetet, mert leköt. Könnyed és közben mégis sok érzelem van benne :D
Nekem ennyi a véleményem.
Egyébként ha jó és nem hosszú fantasy kell, akkor C. S. Lewis - Narnia krónikái... pár órás olvasmány mindegyik könyv... tesóm egy napozás alatt letudta az elsőt. Előre szólok, gyerekeknek íródott. Lewis azért írta, hogy a gyerkőcök már fiatalabb korosztályban olvassanak :D Szerintem, elérte, amit akart.

Heloise írta...

Nem, még nem olvasam a harmadikat, de tervbe van véve nem sokára, mert azért kívánics vagyok :-)
Igen , ismerem C.S. Lewis könyveit elég régóta, még mielőtt kijöttek volna filmben... de szerintem is nagyon jók!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS