Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
kiolvastam: 2009. szeptember 3.
"Ez Manderley. Nyugalom, békesség, harmónia. Akárki él a falai között, akármennyi baj, gond éri, akármennyit kell küzdenie, szenvednie, ha mégannyi könnyet ont is és szomorúságot rejteget szívében, Manderley békéje nem bomlik meg, Manderley szépsége örök és változatlan.
A virágok ha meghalnak is, jövő tavasszal újra feltámadnak. A madárfészkek újra benépesülnek, a fák ismét kizöldülnek. A moha megnyugtató szaga érzik a levegőben, méhek zümmögnek, tücskök ciripelnek, szürkegémek építik a fészküket, pillangók táncolnak a pázsit fölött, pókok szövik finom hálójukat, és megrémült nyulacskák menekülnek vissza riadtan a bokrok közé. Orgona fog nyílni és akácvirág, és a fehér magnólia virágba borul az ebédlő ablaka alatt. Manderleynek senki és semmi nem árthat. Mindig itt fog rejtőzni az öböl mélyén, mint valami életre kelt mesekönyv. Az erdők védően állnak körülötte, a tenger pedig hol közelebb jön, hol visszahúzódik.
Maxim még aludt, nem akartam feleklteni. Hosszú, nehéz nap vár ránk. Országutak, sürgönypóznák, fárasztó forgalom, London. És ki tudja hova vezet ez az út. A jövő ismeretlen."
Fülszöveg:
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián - ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása - ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra - ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség és a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol életének fonákjairól is: a titkos bűntudatról, a rettegéről, a névtelen szorongásról, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderley-től, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől - ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderley-re és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg - de lényegében ő is MAnderley-t fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly' sokáig néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy -bár az igazságszolgáltatástól megmenekült- végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjánál - s vele együtt az ártatlanoknak is?
A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekémyn mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmicas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását - s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderley-k egész világát felperzselő tűzvész előtt.
Értékelés:
Nagyon tetszett hogy a műben nagyon fontosak az illatok. Szinte lépten-nyomon fel-fel bukkan egy-egy illat, olykor egész illatkavalkád. Nagyon kevés műre jellemző az, hogy a szaglás fontosságát ennyire előtérbe helyezi, pedig nagyon jó hangulatfestő eszköz és az ember még jobban bele tudja magát élni a regény világába. Hiszen a valóéletben is jelentősséggel bír (legalábbis nálam biztos): egy-egy illat behoz egy emléket, vagy elindít egy gondolatsort és nem tudunk betelni vele.
A regény másik, számomra nagyon tetszetős eleme, pedig az író idő- és valóságkezelése volt. A történet során egy-egy szituáció, tárgy, vagy illat előhívott a narrátor-főszereplő gondolataiból egy másik lehetséges valóságot, amely leginkább a "mi lett volna ha..." vagy a "biztosan most az történik, hogy..." feltételezésekből növi ki magát és teljesen eltávolítja a főszereplőt a való világtól, s ezt a másik valóságot kezdi el élni, amiből egy telefoncsörgés vagy hozzászólás zökkenti vissza a saját világába.
A visszaemlékezés is fontos szerephez jut a regényben. De nem a valódi múltra, hanem egy, a főszereplő által elképzeltre. Hiszen kit ne ihletne meg a hajdan jobb napokat is látott birtok? Kinek nem lódítaná meg a fantáziáját egy régi szoba, ami ugyanolyan állapotban van, mint ahogy előző tulajdonosa hagyta? Vagy egy zsebkendő, melyet egy régi kabát ujjában találna az ember és még mindig érezni lehetne rajta volt gazdájának parfümjét? Ki ne képzelné el a 90 éves öregasszony fiatalságát, amikor még nem volt vak, arca nem volt ráncos és képes volt a sétára, a lovaglásra és ott járkált Manderley falai között és ugyanazon az úton sétálgatott, mint most a főszereplő?
Összegzés:
Végülis rosszat nem nagyon tudtam mondani erről a regényről, mert a stílusa nagyon jó és a hangulata mesterien van megteremtve. Sajna, azért ott van az a bizonyos de... szerintem most nem egyezett a könyv és az én hangulatom. Ez volt a gond. Majd újraolvasom, de addig is csak ezt a pontszámot tudom neki adni: 7 pont. Nektek is inkább egy őszi vagy téli esti olvasást ajánlanék... Akkor biztos nagyon átjön a hangulata!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése