Főszerepben: egy bolond kutya

John Grogan: Marley meg én

Kiolvastam: 2009. november 27.


Sajnos, nekem sose lehetett kutyám, bármennyire is szerettem volna, mert sose laktam kertes házban. Gyerekként is mindig azzal nyúztam anyát, hogy legyen egy kutyám, és ilyenkor fűt-fát megígértem cserébe. De anya tudta, hogy egy kutya nem érezné jól magát egy lakásban, s ezért mindig ellenállt a könyörgéseimnek. Most, hogy a párommal összeköltöztünk, ugyancsak egy lakásba, a kutya már eszembe se jut, mert tudom, lesz még idő, amikor kertes házban fogok lakni, és akkor lesz két gyönyörű szép labradorom.

Nos, ennek a könyvnek is labrador a főhőse. De ne egy Lassie reinkarnációt képzeljünk el, aki ahol tud, segít. Marley-ra inkább az ahol-van-baj-van a jellemző. Javíthatatlanul kíváncsi, neveletlen, képes a gazdáját végighúzni a betonon sétáltatás közben ha meglát egy másik kutyát, szereti a vendégek sliccét szagolgatni, a kukában turkálni, az ajtón levő szúnyoghálót rendszeresen kiszakítja nekifutásból, retteg a vihartól és ilyenkor ijedtében szétkaparja a falat, ja és a kutyaiskolából is kirúgták, mert egy parancsot se volt hajlandó megtanulni. De mindezek ellenére (miatt) Marley mégis egy szeretnivaló kutya, aki viszontszereti gazdáit.

A fiatal Grogan-házaspár egyre csak pusztítja a cserepes növényeket, és végül úgy döntenek, hogy meg akarják tanulni a felelősséget. Így vesznek egy kiskutyát. A könyvben figyelemmel kísérhetjük Marley csínytevéseit, lükeségeit, miközben a házaspár életének a fontos eseményeinek is tanúi lehetünk: hogyan válik a feleségből anyáskodó nő, hogyan vészelik át az első vetélés nehézségeit, hogyan képesek megbirkózni két totyogós gyerek nevelésével, a munkahelyváltással, Marley nevelésével, a házasságban adódó hullámvölgyekkel, a költözésekkel.

A házaspár életének fontosabb eseményeinél mindig ott volt ez a szerethető, ám szertelen kutya. S a könyv végén az olvasónak is nehéz tőle búcsút vennie, mert ekkor már a saját kutyájának is érzi, nemcsak egy szereplőnek. Az író stílusa szerintem nagyon rendben van, habár néha idegesítettek a ritkán előforduló mintha-Marley-most-azt-mondaná-hogy típusú bekezdések, de ezek száma szerencsére nagyon kevés volt. A regény egyébként a férj nézőpontjából van megírva, szóval nem a beszélő kutya esete forog fenn.

Igazából ez az a regény, ami a legszélsőségesebb hangulatokat képes belőlem kiváltani: az egyik oldalon szabályosan bőgtem, de annyira, hogy a könnyeimtől nem láttam a betűket; aztán pár oldal után pedig hangosan felkacagtam.

A regényből egyébként film is készült Jennifer Aniston és Owen Wilson főszereplésével, amit tavasszal vagy nyáron adtak a mozikban. A filmről röviden annyi, hogy néhány humoros történetet nagyon jól vissza tudtak adni, de nekem nagyon nem tetszett, hogy a férj, John Grogan figuráját annyira megváltoztatták. Mondjuk annyira nem rossz film.

Fülszöveg:

Marley a világ legrosszabb kutyája, akit gazdái, John Grogan újságíró és felesége Jenny kölyökkorában vásárol. Hogyan lehet egy labrador, a legkezesebb és legszelídebb munkakutya ennyire nevelhetetlen? Ezt nem érti a fiatal házaspár sem. A Marley meg én egy gazdi könyve felejthetetlen kutyájáról mindenkinek.

Összegzés:

Meg kell valljam őszintén, nekem az olyan regények tetszenek, amik 1: van bennük valami fantasy elem vagy 2: nem ebben a korban játszódnak 3: humorosak. Nos, Grogan könyve egyik kategóriába se sorolható igazán, mondjuk a humorosnál rezeg a léc, mert nagyon sok kedves és vicces történet van benne, de összességében kevés ahhoz, hogy humoros könyvnek tituláljam az egészet (mert ami nálam humoros, az végig az, és nincsenek benne megszakítások). De ennek ellenére nekem mégis elnyerte a tetszésem, és bátran merem mondani, hogy ez egy jó könyv! A véleményem kialakulásához nagyban hozzásegített Marley, a bolondos kutyának az alakja, és hogy a könyvnek van valami mondanivalója, üzenete az olvasó számára. Szerintem mindenkinek megéri az elolvasást, akinek van kutyája vagy volt, vagy csak szeretne egyet. Az én értékelésemben végül 8 pontot ért el.