Ragadd meg a napot!

N.H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága

kiolvastam: 2009. december 1.

Kleinbaum regénye, nálam azon kevés könyvek közé tartozik, amit minden évben muszáj elolvasnom. Még anno az egyetem első éveiben ajánlották nekem, és elolvasása után rögtön megfogott, mert nagyon sok mindent képes számomra mondani.

Az első, hogy milyen a tanári szakma. Hogy kell hozzáállni a gyerekekhez? Hogy kell őket megfogni? S a legfontosabb kérdés: hogy kell tanítani? Azt hiszem mindenféle hozzáállással találkozhatunk a regény során: vannak igazi vaskalaposok, akiknek egy tantárgy nem más, mint magoltatni való dolgok halmaza, s a gyereket egy gépnek tekintik, akinek nincs más dolga, mint bemagolni, és kész. Még értenie se muszáj, de a lényeg, hogy tudja. És vannak olyan tanárok, akik a tanári hivatást nem csupán a tárgyi tudás átadásával tartják egyenlőnek, hanem hogy arra is megtanítsa a nebulót milyen a kritikai hozzáállás, a szabadgondolkodás, önmaga megismerése, és hogy kell követnie a vágyait az életben. S ezek megtanítása igazán egyedi módszerekkel társul. És persze ott van az a tanárfajta, aki habár rokonszenvezik ezekkel a nézetekkel, mégsem meri meglépni azt.

A másik dolog, pedig a szakommal kapcsolatos, illetve a művészetekkel, irodalommal. Sokszor találkoztam olyan kérdéssel egyetemi éveim alatt, hogy mire jó az, amit tanulok? Ez hogyan hasznosítható? Miért kell egyáltalán irodalmat tanulni, amikor az csak szórakozás és haszontalan dolog? És mikor olvasom ezt a nagyszerű könyvet, akkor mindegyik kérdésre választ találok -újból és újból.

" Az ember azért olvas verset, mert az emberi fajhoz tartozik, amely emberi faj tele van szenvedéllyel! Az orvostudomány, a jog, a bankügyek ... mindez szükséges ahhoz, hogy életben maradjunk. De a romantika, a költészet, a szeretet, a szépség... ezért élünk!"

És valóban! És ez az üzenet nemcsak nekem, hanem mindenkihez szól! Hiszen mitől vagyunk igazán emberek? Azt hiszem erre a kérdésre tényleg a művészet a válasz. Az erre való hajlam már évezredek óta ott van bennünk, s egész életünkben vágyunk rá, igényeljük. Nem szabad hát lebecsülni, hiszen ezzel emberi mivoltunkat kicsinyítjük le.

És mit adhat nekünk az irodalom? Szenvedélyt, szabadgondolkodást. S ebben a történetben megjelennek azok a lehetséges magatartásmódok, hogy ki-ki mit tud kezdeni a hirtelen megvilágosodásával? Képesek vagyunk-e kezelni ezt?

A történetben egyébként egy baráti társaság áll a középpontban, s Kleinbaum az ő helyzetükön mutatja be nekünk mi is az a barátság? És ez mit adhat nekünk? És nagyon szép példáját adja, hogy a különböző, egymástól teljesen eltérő srácok hogyan alakulnak egy igazi, összeszokott csapattá. Ebben a csoportban vannak igazi művészlelkek, igazi idealisták, nőcsábászok, végtelenül szerelmesek, álmodozók, félénkek és stréberek is. S a nagy próbatételnél, amely az utolsó lapokon jön el,megtudjuk, hogy ki áll ki igazán a barátai mellett és ki döfi hátba őket.

Azt hiszem az egyéni elrendelésnek, tehetségnek is nagyon szép példáját adja a történet Neil alakján keresztül. Neil -nek nagyon szigorú apja van, aki elvárja gyermekétől, hogy teljesítse az ő által kijelölt utat, és nem számít van-e kedve hozzá. Ezt kell tennie és kész. Ám jön Mr. Keating, aki beszélni kezd a Carpe Diem életérzésről, és megtanítja őket milyen is az, ha magunk gondolkodunk, s nem más határozza meg. Neil szeme kinyílik, s a színészet felé kezd kacsintani. Ez lesz az élete, s a regény során többször is kijelenti, hogy milyen jó, hogy megtalálta ezt a célt! Korábban sejtelme sem volt, mennyire üres is az ő élete! És most végre nem az! S azzal, hogy ezt a már egyszer megkóstolt vágyat elveszik tőle, tényleg értelmetlenné tesz számára mindent. Hiszen, igaz, hogy előtte is a színészet nélkül élt, de most hogy egy pillanatra az övé lehetett, már nem térhet vissza ugyanúgy a hétköznapjaiba.

És hát a befejezés meg egyszerűen csodás! Már tényleg lassan kívülről fújom magát a szöveget is, de mindig sikerül elbőgnöm magam az utolsó pár oldalon, annyira megható! " Kapitány, ó Kapitányom!"

A történet:
Az évszázados múltra visszatekintő, tradícióira és eredményeire büszke Welton Akadémia konzervatív világába egy napon új irodalomtanár érkezik, aki vibráló személyiségével, egyedi oktatási módszerével, lelkesedésével, humorával és a diákok iránti teljes elkötelezettségével egyetlen pillanat alatt felkavarja maga körül az állóvizet. Az uniformizáltságra törekvő, teljesítménycentrikus oktatással szembeforduló tanár gondolatai fogékony lélekre találnak diákjainál. John Keating gyorsan rádöbbenti őket az élet rövidségére, a költészet szeretetére, és arra is, miképpen találhatják meg önmagukat, hogyan szabadíthatják fel saját gondolataikat, és hogyan küzdjenek álmaikért. Lapról lapra tépeti szét velük a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet, tudjanak önállóan gondolkodni, legyen véleményük.

A felismerés egyeseknek életre szóló szerelmet, másoknak tragédiát okoz, a hagyománytisztelő iskolában, azonban felüti a fejét a lázadás szelleme. A fiúk egy részét megragadja a költészet bűvös hatalmának megismerése, felélesztik az iskola falai között működő Holt Költők Társaságának hagyományait, és megpróbálnak kitörni a köréjük állított korlátok közül.

Összegzés:

Ez a regény számomra nagyon különleges, már évek óta! Az általa közvetített gondolatok mintha tényleg hozzám szólnának, s az életem során felmerülő kérdésekre válaszolnának, vagy csak megerősítenének az elhatározásaimat. Kleinbaum szerintem óriásit alkotott! És külön jó dolognak tartom, hogy a mélyenszántó gondolatok mellett azért jut hely a humornak is (pl. A Carpe Diem -es szójátékok és ehhez hasonlók), ami azért nagyban oldja a hangulatot. Az én értékelésemben 10 pontot ér el (még így 4. újraolvasás után is), és komolyan: olvassátok! :) Egyébként én a tanároknak, tanár szakosoknak kötelezővé tenném :)