Titkos társaság sötét falak között

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

kiolvastam: 2010. július 29.


Most már valóban kezdem hinni, hogy a Vörös pöttyös könyvek igenis jók! Ez a könyv szintén egy Vörös pöttyös, ami nem okozott csalódást, inkább kellemes meglepetést. Libba Bray könyve tökéletes lehet azok számára, akik szeretik a misztikumot és a kalandot.

A Rettentő gyönyörűség főhősnője Gemma Doyle, aki édesanyja halála után Londonba kerül, és egy leányok számára létrejött nevelőintézetbe íratják be, ahol tökéletes és művelt feleséget faragnak a fiatal lányokból, akik kezdetben még hisznek az igaz szerelemben, de előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben a világban csak érdekházasságok vannak, s a szerelem maxmimum a titkos ajtón besurranó szeretővel jöhet el.

Gemma ebbe a világba csöppen bele, s hamar rájön, hogy itt teljesen mások a szabályok, mint amit eddig megszokott: itt mindenki hideg és kimért. Ám a felszín alatt rengeteg dolog van elrejtve: csalódások, vágyak, remények és egy olyan titok, ami bajt hozhat az azt kutatókra. Gemma talpraesettségével, találékonyságával viszonylag hamar barátokat szerez, akik bár az első pillanatokban nem nyerik el nagy valószínűséggel az olvasó tetszését, hiszen elkényeztetett, a gyengébbekkel folyton gonoszkodó lányokként tűnnek fel. Ők azok a tipikus lányok, akik ma is megtalálhatók minden iskolában, óvodában: ők azok, akik állandóan hangoztatják a többiekkel szembeni felsőbbrendűségüket, akik hangosan kinevetik a másikat miközben ujjal mutogatnak rá, ők azok akiket mindenki fél és egyben csodál is. S ők ugyanazok a lányok, akik legbelül csalódottak, szomorúak, és elhanyagoltnak érzik magukat.


„Önmagunk chiaroscuro-i vagyunk, egy csipetnyi illúzió, ami küszködve próbál valami szilárddá és világossá válni. Meg kell ezt bocsátanunk magunknak. Nem szabad elfelejtenem, hogy megbocsássak magamnak. Nagyon sok szürkével kell megbirkóznunk. Senki sem élhet örökösen a fényben. „


A lányok világa kegyetlen is lehet: folytonos gáncsolások, versengések folynak a látszólag könnyed csevejek és egy-egy visszafogott mosoly mögött. Olyan az egész, akár egy szoros fűző, amely ott lapul a kívülről kényelmesnek tűnő, elegáns ruha alatt. Ám ebben a fura és számító világban mindig van egy kulcs: egy kulcs, ami megnyitja a kapukat két lány között. Gemma és a többi három lány esetében ez a kulcs egy közös titok, ami igazán szoros barátsággá fűzi kapcsolatukat.

Ez a titok szoros összefüggésben van Gemmával és az ő nem mindennapi képességével. Ez a titok rengeteg izgalmat és misztikumot hordoz magában, s egy olyan ígéretet, amiről a lányok korábban nem is álmodhattak: kezükbe vehetik életük irányítását.

„Amikor a birodalmak bezárultak, mindenki elbújt. Volt, aki elfelejtette amit tudott. Mások hátat fordítottak a tudásuknak. De néhányan hűségesek maradtak, s várják a napot, amikor a birodalmk ismét egybenyílnak, hogy újra övék legyen a varázslat.”

Tulajdonképpen két szereplő volt az, aki igazán érdekelt. Ők valamiért felkeltették a kíváncsiságomat. Bár, meg kell jegyeznem a főszereplő nincs köztük. Őt valamiért nem éreztem érdekesnek, nem gondoltam egyszer se, hogy én különösebben tudni akarok róla bármit is. Ő csak ott volt, és tette a dolgát, míg én közben a másik két alakra figyeltem. Az egyik Ann, a szegény sorból származó, ösztöndíjas tanuló, akit bár rabul ejt a suhogós szoknyák, az elegáns társasági élet világa, mégis tudja, hogy ő soha nem fog idetartozni. Bár szeretne hinni benne, hogy egyszer, mint Hamupipőkét, kiemelik a nevelőnő sorsából, s ő is beletartozhat majd ebbe a világba, ahol most csak nézőként van jelen. Ő az állandó gúnyolódások tárgya, s egy idő után megtanulta kezelni ezeket a helyzeteket: felveszi magára a teljes érdektelenség ködfátyolát, s valamiféle gépként éli hétköznapjait. Olykor azonban muszáj megvagdosnia magát, hogy tudja nem vesztek ki belőle az érzések, még nem vált teljesen érzéketlenné. Ann megfelelni akarása olyan erős, hogy sokszor nem veszi észre, hogy pont abba a kézbe mar bele nagy igyekezetében, amelyik mindig csak simogatta.

A másik szereplő, aki megfogott az a bandavezér Felicity volt. Ő az a lány, aki folyton a középpontban áll, körbeveszik az udvarhölgyei és mindenki csak csodálja, még a tanárok is. Olykor gonoszkodó, gőgös, de ezt a páncélt csupán azért viseli, hogy ne lássák meg a többiek mennyire mellőzött is ő valójában. Szülei nem látogatják őt az iskolában, nem jönnek el a nyílt napokra, levelet is csak az egyik alkalmazottukkal íratnak neki. Felicity és Ann bár két teljesen ellentétes személyiség, mégis ugyanazon problémákkal küszködnek: az elhanyagoltsággal. Talán a titok, és annak ígérete ezért is fogja meg őket annyira.

A regény valójában tele van izgalmas részekkel: cselekményben és lelki történésekben egyaránt, s ennek is megvan az az atmoszférája, amely körüllengi az embert olvasás közben. Lélegzetvisszafojtva lapoztam az oldalakat, s ahogy egyre beljebb haladtam a regényben, egyre nehezebb lett letenni a kezemből, míg a végére teljesen hozzám nőtt.

A sorozat következő részének a címe: Lázadó angyalok, amit semmi pénzért nem hagynék ki. Köszönettel tartozom Joeymanonak, akinek az ajánlása nélkül nem biztos, hogy kezembe vettem volna a könyvet!

Az értékelésemben 9 pontot kap!