Örökkön, örökkön örökké

Stephanie Meyer: Breaking Dawn - Hajnalhasadás

kiolvastam: 2010. november 1.

Ma már nem nagyon van olyan ember, aki ha el szerette volna olvasni ezt a részt is, még nem tette meg. De ha esetleg ebbe a csoportba tartoznál, akkor ne olvass tovább, mert nem garantálom a spoilermentességet ebben a bejegyzésben.

A harmadik rész után reménykedve vettem a kezembe ezt a kötetet, hátha tetszeni fog s hátha néhány pozitív gondolattal tudom lezárni a sorozatot. Sajnos azt kell mondanom, hogy a negyedik rész egyáltalán nem tudott megmozgatni semmit se bennem, nem éreztem azt a katarzist, amit a könyv hátuljába beillesztett rajongói vélemények százai ígértek nekem. De talán azért, mert én nem vagyok rajongó. S itt persze, szó sincs arról, hogy becsaptak volna vagy bármi, egyszerűen ízlések és pofonok - valakinek tetszik valami, valakinek meg nem. Ez szerintem így van rendjén, elég unalmas lenne, ha mindenkinek ugyanaz tetszene, nem?


Mikor elolvastam az utolsó oldalt, hatalmas kérdőjelek jelentek meg a fejem körül, ugyanis nem értettem, hogy mi szükség volt erre a kötetre... Ez az egész olyan volt, mint egy nyolcszáz oldalas hepiend, amit elég lett volna a harmadik rész végére biggyeszteni egy rövid fejezet gyanánt. De ennyire elnyújtani ezt az egészet, s az, hogy ráadásul közel hatszáz vagy hétszáz oldalon keresztül elhúzza előttünk az írónő a mézesmadzagot, miszerint egy hatalmas, példátlan összecsapásnak lehetünk majd a tanúi, s az utolsó oldalakon pofonként csattan felismerés, hogy ebből mégse lesz semmi - na, erre mondom, hogy funkciótlan az egész.

Bella továbbra se tudott megnyerni magának: ez a sok szenvedés, problémázás, Edward szépségén elmerengés még mindig nem az én műfajom. Bella olyasmiken problémázik, aminek az okai számomra megfejthetetlenek: ilyen például az esküvő. Az, hogy hozzámegy a szeretett vámpírjához, akivel egyébként is az idők végezetéig együtt akar lenni, nem értem miért okoz akkora gondot, hogy úgy szenvedjen az esküvői előkészületeknél, mintha a fogát húznák?

Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy Jacob is elbeszélő lesz pár fejezet erejéig, nagyon vágytam már arra, hogy kikerüljek a csaj fejéből. De örömöm teljesen felesleges volt, mert bár Jacob, mint elbeszélő még mindig elviselhetőbb barátnőjénél, de gondolatait/viselkedését sokszor egy hisztis kamaszlány is megirigyelhette volna. Sajnos most Alice alakja se tudta feledtetni velem ezt a rengeteg problémázgatást, szenvedést, mert ebben a kötetben eléggé háttérbe szorította őt az írónő.

De meg kell jegyezni, hogy a kiadó remek munkát végzett, hiszen elütésekkel nem igazán találkoztam olvasás közben, s a borító is továbbra is csodaszép, s annak ellenére, hogy puhafedeles könyv, nagyon jól tartja magát, nem esik darabokra.

Na, hát lássuk milyen hozadékai voltak számomra Meyer sagájának:
TOP 5

1. Az "Edward gyönyörű" ezután a közel négyezer oldal után lassan állandó szókapcsolattá lépett elő. Ha meghallom ezentúl, hogy Edward, kénytelen vagyok hozzátenni a gyönyörű szót is, mert ez így kerek egész.
2. Igen, Bella, nyugi, megjegyeztem hogy nincs a világon még egy ilyen különleges szerelem, mint a tiétek. Nem kell többször mondanod. Igazából, már az első rész után szólni szerettem volna Neked erről, hogy elég ezt egyszer leírni. (Már ha ennyire szeretnéd direktbe kimondani.)
3. Ha az ember regényt szeretne írni, fölösleges bíbelődni a szinonimákkal. A gyönyörű szó annyira univerzális, hogy képes mindenfajta szépséget leírni. Ha esetleg mégis fokozni akarnád, akkor elég odabiggyesztened elé a tökéletes és a szívdöglesztő szavakat, s máris egy teljesen másfajta szépséget társz az olvasó elé.
4. Írj minél hosszabb regényt! Ha esetleg nincs nyolcszáz oldalnyi mondanivalód, akkor úgyis kitöltheted az oldalakat, ha közel azonos mondatokat írsz le egymás után, csak más-más szórenddel, s lám, így születnek a többoldalas monológok, melyben a szereplők alaposan elgondolkodnak érzéseik felől, többször megrágva azokat.
5. Mindig kövesd az előző kötetek szerkezetét - ha esetleg sorozatot írnál! A több száz oldalnyi felvezetés után az utolsó előtti fejezetben jöhet egy kis csihi-puhi, amit nem kell túlragozni, harminc oldalban is el lehet intézni. Ezt a szerkezetet még akkor is kövesd, ha nem szeretnél ilyesmit a végére: maximum elintézed az egészet egy "Béke, Aro!" mondattal, aztán jöhet a boldog főcímdal.

De azért félretéve egy kicsit a rossz érzéseimet a Twilight-sagával kapcsolatosan, azt azért mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy rengeteg tinédzser pont emiatt a történet miatt vett kezébe könyvet minden utálat nélkül. S szerintem, ez viszont fantasztikus dolog! Ha ezek után a több millió közül legalább egy ember úgy határoz, hogy elolvassa Bella kedvenc könyveit (Bronte, Austen), s még ráadásul tetszeni is fognak neki, akkor szerintem már megérte ez az egész. Vagy ha az embereket meggyőzi arról, hogy az olvasás egyáltalán nem ciki és unalmas dolog, hanem varázslatos, akkor mégse tudok negatívan tekinteni erre a sagára, függetlenül attól, hogy nekem nem tetszett. S szerintem ez a legfontosabb és legjobb hozadéka ennek az egésznek!
A könyv az értékelésemben 2 pontot ért el!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Breaking dawn
Fordító: Bosnyák Viktória
Eredeti ár: 4999 Ft
ISBN: 9 789632 452760

Fülszöveg:
Amikor Bella Swan ráébred, hogy visszavonhatatlanul beleszeretett egy vámpírba, az élet hirtelen veszedelmesen izgalmas lesz számára: tündérmese és rémálom keveréke. Mivel érzései két irányba rángatják: – szenvedélyesen szerelmes Edward Cullenbe, ugyanakkor mély barátság fűzi Jacob Blakchez, a vérfarkashoz –, viharos, küzdelmekkel és lemondásokkal teli évet tudhat maga mögött, míg végre eljut a végső fordulópontig. Rövid időn belül döntenie kell: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik.
Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele. Amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek. Lehetséges, hogy most, amikor Bella élete szövetének különböző szálai – amelyeket először az Alkonyatban követhettünk, majd az Újholdban és a Napfogyatkozásban kísérhettük figyelemmel szétbomlásukat és elszakadásukat –, úgy tűnik, készek újra egyesülni, éppen most fognak megsemmisülni… végleg?
Az Alkonyat-saga legújabb döbbenetes, türelmetlenül várt kötetében, a Hajnalhasadásban végre fény derül ennek a lenyűgöző romantikus történetnek, amely olvasók millióit bűvölte el, minden titkára és rejtélyére.