Regény a jövőből

(Görgey Etelka) Raana Raas: Csodaidők - tetralógia

Kiolvastam: 2010. október 28.

A science fiction -ök nem igazán tartoznak az olvasmányaim közé - valahogy nem vágnak a profilomba. Habár, még sose próbálkoztam eggyel sem, de valahol érzem, hogy nem lenne nekem való. A robotok, űrutazás, idegen lények és csodakütyük világa egyáltalán nem vonzott soha, egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz az emberiséggel nem tudom hány százezer év múlva, s milyen bolygót fogunk benépesíteni akkor, ha már a Földet végérvényesen tönkretettük. Ez az egész hidegen hagy.

Aztán pár hónapja (de lehet, hogy volt már egy éve is), hallottam innen-onnan, hogy Raana Raas, meg hogy Csodaidők és hogy mindez egy magyar írónő tollából. Kicsit értetlenkedtem még akkoriban azon, hogy de miért változtatta Raana Raas -ra vagy mire a nevét... ez megjegyezhetetlen! Aztán, persze mikor elkezdtem olvasni, megtudtam az okát, s már egyáltalán nem találtam megjegyezhetetlennek, sőt! Dallamos, ritmusos név. Megtetszett.

Döntéseink mutatják meg, kik vagyunk. Amennyiben ez a mutató csalóka lenne, döntéseinkhez való viszonyunk árulkodik rólunk. Aki saját döntései mellett képtelen kiállni, életét vesztegeti el, álmait szórja a szélbe.

De ne szaladjunk ennyire előre! Szóval, még mikor először olvastam a Csodaidőkről, nem igazán fogott meg: nem éreztem azt, hogy nekem most rohannom kell ezért a boltba. Erről szó sem volt. Aztán egyre több molyos értékelés és blogbejegyzés született a Csodaidőkkel kapcsolatban, s mind-mind áradozva mesélte el, hogy ez mennyire, de mennyire jó, s igazából akkor kezdtem felfigyelni rá, amikor a saját bevallásuk szerint nem sci-fi párti olvasók is pozitívan nyilatkoztak róla. Na, ekkor már elkezdtem gondolkodni azon, hogy lehet, mégis nekem való. Végül hosszas szemezgetés után megkaptam mind a négy kötetet.

Norin, aki nagy rajongója a sorozatnak, azt tanácsolta nekem, hogy ne hagyjak szünetet a könyvek közt, úgy olvassam mind a négy kötetet, mint egy hatalmas regényt. Még jó, hogy megfogadtam a tanácsát, mert az első kötet után nem valószínű, hogy kezembe vettem volna a másodikat. Nem, félre ne értsétek, nem azért mert nem tetszett: inkább arról van szó, hogy nagyon idegen világ volt ez nekem, sokszor kevertem a szereplőket "Most akkor ez kicsoda?" , nem igazán láttam át ennek az egész rendszernek a struktúráját. Nem mondanám azt, hogy katyvasz volt az egész, de elég sok homályos rész volt benne. Persze, a legfontosabb dolgokat megértettem, hogy van a külsős világ (ami tulajdonképpen nem sokban különbözik a mienktől), van a Kaven világa (ennek nagyon fontos alapegysége a család, mindenkinek van helye és feladata, s a család akarata szent és sérthetetlen), s persze ott vannak a Kiszakadtak, akik a Kaven világát hátrahagyva maguk mögött, a külsős világba menekültek. A Kiszakadtak nagy része még fiatalon mondott búcsút a Kaven világának, mert fiatalos lázongásuk nem bírta a kötöttségeket. Ezek a Kiszakadtak egy olyan sajátos közösséget alkotnak, akik mindenhol idegenek maradnak: a külsős világnak ők túl kaveniek, a kavenieknek pedig külsősök.

Az egész tetralógiában három elbeszélő meséjéből ismerjük meg a történetet: ezek a szálak hol összeérnek, hol teljesen távol kerülnek egymástól, s egymáshoz való viszonyuk is sokszor változik a regény során.

Judy, az első narrátor története a külsős világban kezdődik. Édesanyja árvaházba adja, mert nem képes róla rendesen gondoskodni. A kislány folyton arról álmodozik, hogy majd egyszer eljön érte ismeretlen édesapja, és magával viszi innen, s boldogan élnek, míg meg nem halnak. Természetes gyermeki vágyak ezek, amik hamarosan valóra válnak: Giin Raasról, a híres és megbecsült Giin Raasról kiderül, hogy ő az apja Judynak. Bár, ez a tény eléggé hazavágja politikai karrierjét, de mégis magához veszi a kislányt. Judy így a külsős világból bekerül a Kavenbe, s a mi a legfontosabb, egy igazi családba. A kislány gyorsan alkalmazkodik, igyekszik megfelelni az elvárásoknak, hiszen teljesült leghőbb vágya: nem árva többé, hanem egy hús-vér, igazi családnak a tagja.

A második elbeszélőnk Giin, Judy apja. Giin igen jelentős személyiség, nemcsak családjában, de a Kavenen belül is: kivételes szónoki és vezetői képességekkel bír, s harcol a Kiszakadtak ügyéért, hogy a Kaven ne zárkózzon el a visszafogadásuktól. Céljai sok embernek nem tetszenek, igyekeznek félreállítani. Az ő története inkább a politikai ügyek körül forog.

Végül, a harmadik elbeszélőnk neve Yaan, aki a Raas család elsőszülöttje, s majdani vezetője, egy zsarnoki apával megáldva. Yaan nem akar megfelelni a Kaven szigorú törvényeinek, ő szabad akar lenni, saját maga akar dönteni sorsa felől. Végül, felnőtté avatásakor úgy dönt, hogy kiszakad, s új életet kezd a külsős világban.

– Egyszer talán belátja ő is, hogy Isten mégiscsak megmutatkozik a történelemben, és mégiscsak gondot visel ránk.
– Mire gondolsz? – fogalmazta meg a többiek kérdését Shoon.
– Az időkre. Azaz nem is az időkre, hanem a véletlenekre, az éppen egy azonos időben bekövetkező apró csodákra. Ezek a csodaidők azok, amikor úgy érzem, magából Istenből látok meg valamit.

Mind három elbeszélő más és más történetet mesél el: Judy a folytonos újrakezdő, Giin a mindig küzdő, aki hol szavakkal, hol tettekkel harcol, Yaan története pedig a magunkra találás története, ahogy félve nekiindulunk azon az úton, amely során rádöbbenünk, hogy kik is vagyunk valójában.

Kezdetben Judy története volt az, ami igazán érdekelt, szerintem az ő vágyai azok, amik a legközelebb állnak minden emberhez, ő az, akit a legkönnyebb megérteni. Majd a második könyvtől Giin története is nagyon érdekelt, hiszen ahogy egyre jobban kiigazodtam ebben a világban, egyre jobban értettem, hogy miért is küzd Giin, mit is akar elérni pontosan. Yaan története sokáig nem tudott megfogni, nem igazán találtam meg vele a közös hangot. Aztán a harmadik-negyedik kötetnél már az ő részeit is legalább olyan szívesen olvastam, mint Giin-ét vagy Judy-ét. Egészen megkedveltem.

S valahogy így voltam ezzel a tetralógiával is: az első rész egészen jó volt, de nem igazán sarkallt a tovább olvasásra, nem éreztem, hogy feltétlenül szükségem van arra, hogy folytassam. De ahogy belekezdtem a második kötetbe, már örömmel vettem észre, hogy az idegenség eltűnt, egészen otthonosan mozgok ebben a világban, nagyjából már tudom ki-kicsoda, s ez olyan boldogsággal töltött el, hogy alig két nap alatt elolvastam, s utána már nem tudtam abbahagyni, nyúlnom kellett a következő kötetért.

Azért, itt megjegyzem, hogy nem állok a fanatikus rajongás szintjén, bármennyire is jó ez a történet, mert voltak dolgok, amikkel problémáim akadtak olvasás közben. Például nagyon, de nagyon hiányoltam a tájleírásokat: tudom, tudom ez nem annyira lényeges, de én, aki szereti magát odaképzelni ezekbe a képzeletbeli világokba, annak ez igenis létkérdés. Szerettem volna jobban megismerni, jobban elképzelni ezeket a tájakat, de tájleírás híján erre nem volt lehetőségem, s a pörgő események miatt még időm sem. A másik problémám a párbeszédekkel voltak. Nem mindig, de néha nem tudtam követni, hogy most pontosan ki mondja ezt.

De ezektől, az apró hibáktól függetlenül, nagyon élveztem itt kalandozni. Érdekes volt, hogy a társadalmi, politikai helyzetre milyen nagy hangsúlyt fektetett a könyv, és a jellemábrázolások szerintem hihetetlenül jól sikerültek (bár az idősebb Yaan szerintem is túlságosan antifigurára sikeredett, a gonoszsága kicsit el lett túlozva), s a történetben előforduló csavarok, titkok mindig a megfelelő helyen, megfelelő időben bukkantak fel, olykor meglepetésszerűen támadva.

Már csak arra lennék kíváncsi a háború kapcsán, hogy a hadműveletek, manőverek valamelyik igazi háborúból lettek átültetve ebbe a világba, vagy ez mind az írónő fejéből pattant ki? Csak mert tényleg annyira valóságosnak tűntek, annyira logikusnak... S még arra is kíváncsi lennék, hogy valóban megállja az az állítás a helyét, hogy ez a regény a második világháborúról lett mintázva? Vagy ez is csak ugyanolyan háború, mint a többi, ami volt vagy lesz, s tulajdonképpen csak azért akarjuk annyira ahhoz kötni, mert az a legközelebbi nagyméretű háborús élménye az embereknek?

Mikor megtudtam, hogy az írónő foglalkozása valójában lelkész, kicsit megijedtem, hogy valami vallásos regényfolyamot fogok olvasni, aminek a középpontjában Isten-Jézus és az emberek állnak, de nem erről van szó (erről már korábban meggyőztek mások, akik szintén ettől tartottak). Persze, előfordulnak benne vallásos gondolatok, de azokat mindig helyénvalónak érezzük, és sosem szájbarágós, elcsépelt klisékről van itt szó, hanem tényleg fájdalmasan igaz és gyönyörű gondolatokról, amik nem csupán a Csodaidők szereplőinek szólnak, hanem hozzánk is - akár vallásos valaki, akár nem.

Sok csodálatos és szívszorító kép maradt meg bennem a könyvek elolvasása után, amikre mindig jószívvel fogok emlékezni. A legmélyebben talán az a jelenet marad meg bennem, ahol kénytelen voltam zsebkendőt is elővenni. Érdekes módon, ez nem egy központi, a cselekmény szempontjából lényeges jelenet, ami valamelyik főszereplőhöz köthető, ez csak egy helyzet, amit mi is annyiszor láthatunk vagy láthattunk a tévében, de mégis megható volt számomra: ez az a jelenet, amikor a Kiszakadtak csendes tüntetéssel a külsősök egyik székházához (azt hiszem, székházához) vonulnak, a külsős katonák körbeveszik őket, mert attól tartanak, hogy rendbontás lesz, de ők csak csöndesen eléneklik a niesi himnuszt, majd lerakják transzparenseiket, s hazaszállingóznak:

Elmerült messze a láthatár,
feketén fonja be a semmi.
Valaki talán még hazavár,
de nem tudunk többé üzenni:
Hiába ragyognak fölöttünk a csillagok,
Hazafelé irányt nem mutatnak többé.
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
ösvényeiken eltévedtünk örökké.

A Csodaidők úgy gondolom, hogy pompás színfoltja a kortárs magyar irodalomnak, hiszen élvezhető, olvasható, üzenete is van. Görgey Etelka, akihez volt egyszer szerencsém egy író-olvasó találkozón, egy igazán fantasztikus, vicces ember, egy igazi showman, s elárulta, hogy vannak tervei a jövőre nézve, már csak időt kell rá szakítani.
A tetralógia az értékelésemben 7 pontot ért el (az első kötet miatt)!

A tetralógia részei (sorrendben):
Az ogfák vöröse
Kiszakadtak
Árulás
Hazatérők

Akik esetleg még nem ismerték ezt a tetralógiát, de szeretnék megvenni, azoknak azt ajánlom, hogy ne könyvesboltokban tegyék, hiszen az írónő honlapján sokkal, de sokkal olcsóbban lehet hozzájutni, s így ráadásul közvetlenül Etelkához jut el a pénz, nem szakítanak le belőle nagy százalékot a boltok, nagykereskedők. A Csodaidők honlapja ITT elérhető.