Sosehol

Cecelia Ahern: Talált tárgyak országa

kiolvastam: 2011. január 31.

Minden dolognak megvan a helye a világban, még az embereknek is. Ám néha az is megesik, hogy nem ott vannak, ahol lenniük kell. Vagy egyszerűen eltűnnek. Sokféleképp megtörténhet: a tárgyak, emberek elveszhetnek teljes fizikai valójukban, de mi, emberek lélekben is képesek vagyunk rá. Van, hogy saját akaratunkból, vagy valami külső erő hatására – de mindig találhatunk kiutat, csak szembe kell néznünk önmagunkkal. Talán, ez a legnehezebb és legfélelmetesebb dolog mind közül. Van, hogy nem vagyunk rá képesek, s hagyjuk, hogy örökre elvesszünk önmagunk és a legtöbb ember számára is. Van olyan is, hogy képesek vagyunk magunktól is megtalálni a visszautat. De valahol az életünkben lennie kell valakinek, aki mindig ránk talál, bármerre is legyünk.

Sandy Shortt nem tud belenyugodni abba, hogy valaminek vagy valakinek csak úgy nyoma vész. Mióta gyerekkorában eltűnt az utcájában lakó egyik kislány, mániákusan keresi az elveszett dolgokat – akár éjszakákat is képes átvirrasztani egy eltűnt zokniért, fogkeféért. Felnőttként magánnyomozó lett, aki az eltűnt személyek felkutatására specializálódott – ő az, aki még akkor sem adja fel, mikor már minden keresés zsákutcába futott. Ám minél nagyobb energiát fektet bele a keresésbe, annál jobban veszíti el önmagát, és mindenkit maga körül. Az élete lassan csupán a keresgélésről kezd szólni – de vajon őt ki fogja megkeresni?

Az egyik eltűnt személy nyomozása során Sandy is egyszer csak eltűnik, akár egy zokni a mosógépből, és egy olyan helyen találja magát, ahol elveszett tárgyak tömkelege van mindenütt, s persze emberek is – rég eltűnt emberek. Köztük számos olyan személy, aki után Sandy régóta nyomoz. Ám most, hogy végre megtudta azt, amire egész életében kíváncsi volt, már csupán egy vágya maradt: hazatalálni.

"– Tehát azt mondod, hogy egy hiányzó zoknit keresni olyan érzés, mint a szerelmet keresni? (..)
– Nem. Olyan érzés, hogy az ember tudja, hogy valami hiányzik az életéből, de akármennyire is keresi, nem találja meg."

Ahern regénye igazi felnőtteknek való tündérmese, ami csodálatosan mossa össze a valóság és a képzelet határait. A Talált tárgyak országa csodálatos hely, ahol az emberek újrakezdhetik életüket, s talán még jobban megtalálják önmagukat, mint a másik világban. Azt hiszem, sok eltűnt személy hozzátartozója szeretne hinni abban, hogy valóban létezik egy ilyen hely...

Megható volt olvasni a soha meg nem szűnő ragaszkodásról, amely a legtöbb hozzátartozót jellemezte: az esténként folyton égő verandalámpák fényéről, az érintetlenül hagyott hálószobákról, s a folytonos reményről, hogy egyszer mégis hazatalálnak, és együtt folytathatják az életüket.
Fájdalmas dolog elveszíteni valakit, és talán még fájdalmasabb látni, hogy a környezetükben már mindenki fel tudta dolgozni az esetet, csak ők nem. Valószínű, soha nem is fogják. De hiába ragaszkodnak, az emlékek megállíthatatlanul eltünedeznek, s egy nap úgy ébrednek fel, hogy már nem cseng a fülükben az illető nevetése, képtelenek felidézni a hangját, és a fényképeikről eltűnik az élet – csupán képek maradnak, grimaszok és mimikák nélkül.

A regény szereplői mind érdekes alakok, különösen Sandy, akiből egy darab szintén eltűnt, mikor gyerekkori ismerőse köddé vált. Ekkor kezdődött ugyanis szinte már beteges méreteket öltő keresőszenvedélye, ami nem csupán az ő életét változtatta meg alapjaiban, hanem a családjáét is. Sandy egyre távolodik mindenkitől, magába fordul és a keresés lesz az egyetlen rögeszméje – semmi más nem képes a gondolataiba furakodni.
A szenvedélybetegség mindig érdekes téma, annak ellenére, hogy a való életben gyakran túlontúl furcsának találják az emberek. Annyira más a világuk, hogy egy egyszerű kívülálló nehezen képes megérteni őket – talán ezért is jók az ilyen történetek, mert valamennyire mégis bepillantást engednek a szenvedélybetegek gondolataiba, mozgatórugóiba.

Magányos ember az, aki a valamit semmire cseréli.

Ahern regénye igazán könnyed, szinte már légiesnek mondható stílusban íródott, rengeteg olyan típusú mondanivalóval, amelyek kimondatlanul ott lebegnek körülöttünk nap mint nap, és pont ezért esik olyan jól a lelkünknek – mert valaki mégis szavakká változtatja a megfoghatatlan gondolatokat. A cselekmény két szálon fut: az egyik Sandy története, a másik pedig Jack -é, Sandy egyik ügyfeléé, aki nem nyughat addig, míg Donall nevű öccse elő nem kerül. Ezért is lépett kapcsolatba a nővel, hátha segít neki. Ám mikor Sandy eltűnik, Jack összeszedi magát, és elhatározza, hogy megkeresi őt.

Sokan panaszkodtak a képzeletbeli világ kidolgozatlanságára, a regény végén a szálak elvarratlanságára, de én ezt nem tartom problémának, hiszen az írónő a képzeletünkre bízza a dolgokat – ahogy az igazi mesék is teszik. Nem szükséges minden dolgot kimondani, hiszen pont ettől lesz valami varázslatos és érdekes, hogy az olvasó fejében születnek meg a válaszok. S hogy mi is lehet pontosan ez a hely, ahová az eltűnt tárgyak és emberek kerülnek? Talán, nem is ez a fontos. Inkább a tudat, hogy ezek az emberek képesek voltak ott új életet kezdeni, és igazán boldogok.

Ez a gyönyörű ornamentikájú borító valóban bájos és szívmelengető történetet takar, amely képes varázslatot vinni az olykor beszürkülő hétköznapjainkba. Ez volt az első regényem Ahern - től, így egyáltalán nem volt viszonyítási alapom. Lehet, hogy aki jobban ismeri az írónőt, nem lesz így elragadtatva tőle - de engem meggyőzött: még több könyvet kell tőle olvasnom.
Az értékelésemben 9 pontot ért el.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Eredeti cím: The Place Called Here
Fordította: Hussami Péter
Oldalszám: 358 oldal
Eredeti ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 293 040 4