"Állatvárosban nem illik kérdezni"

Úgy tűnik, beköszöntött nálam az FKK - vagyis: a Fura Könyvek Korszaka -, bár ugye ne vonjunk le két darab általam furának ítélt könyvből messzemenő következtetéseket, de azért az tény, hogy így gyors egymás után nálam még sose követték egymást. Mert hát be kell vallanom, hogy a Zoo City is egy fura könyv - bár ezt gondolom a felvezetőből sejteni lehetett -, de nem rossz értelemben mondom ezt, hanem csak úgy, hogy tudjátok. Ugyanis, én mint potya-fantasy olvasó bátran kijelenthetem, eddig még csak hasonló se akadt utamba ebben a műfajban, amihez a Zoo City hangulatát, vagy úgy egyáltalán magát az olvasási élményét hasonlítani tudnám. De ha kicsit más műfaj világába kalandozunk, akkor már nem esne nehezemre rokonítani: a Glamoráma például egy csomószor eszembe jutott, miközben olvastam Beukes könyvét. Mert valami olyasmi, mintha Bret Easton Ellis sztárvilágának alakjai jöttek volna nyaralni egy afrikai fantasy regénybe.
És szerintem ez nagyjából lefedi, hogy milyen érzés is ezt olvasni.

"Salaksárga reggeli fény szivárog fel Johannesburg egére, átégeti az ablakom. A saját denevér-hívójelem. Vagy csak azt akarja eszembe juttatni, hogy kéne már függönyt szereznem."

Iszonyatosan jól felépített világa van, és az írónő olyan jól összemossa a valóság és a fantázia határait, hogyha nem tudnám, hogy fikcióról beszélünk, én komolyan simán bekajálnám az egészet. Az egyik kedvenc trilógiámban, Az Úr Sötét Anyagaiban is felbukkant már az az elképzelés, hogy a lélek különböző állatformában testesül meg, s maga az ember-állat kapcsolat milyensége itt is hasonló, de a miértek viszont már teljesen mások. Beukes történetében ugyanis nem minden emberhez szegődnek örök társul állatok, csakis az olyanok mellé, akik közvetve vagy közvetetten, felelősek mások haláláért. Az állat az életre kelt lelkiismeret - egy nagyon is jól látható megbélyegezettséget jelent. Főhősnőnk, Zinzi szintén elállatosodott: az ő lelkiismerete egy lajhár képében akaszkodott a nyakára pár évvel ezelőtt, s azóta együtt élnek Zoo City-ben, amelynek lakosait kivetette magából a társadalom, hiszen mindannyiuk múltjában valami sötét dolog rejtőzik.
Ám az elállatosodással különleges képességek is járnak. Zinzi az elveszett tárgyak megtalálására specializálódott, mágikus erejének köszönhetően képes bármit megtalálni. A legújabb megbízatása szerint egy popegyüttes eltűnt tagját kell megtalálnia, aki szőrén-szálán eltűnt... ám a nyomozás közben valami sötét titokra bukkan.

A könyv stílusa nálam teljesen telitalálat volt, olyan meglepő (en jó) hasonlatok, metaforák, szóösszetételek vannak beszúrva itt-ott a szövegben, hogy csak néztem. (pl. "úgy mosolyog, mintha ledugtak volna a torkán egy napsugarat" ) Ezeknél mindig meg is álltam, emésztgettem, ízlelgettem - és nagyon bejöttek mind, egytől egyig. De azt azért hozzátenném, hogy ezek mind csak egészséges mennyiségben fordulnak elő, nem kap már a tizedik oldal környékén csömört az olvasó - mert szerintem azért az ilyen stilisztikai díszítőelemekkel csínján kell bánni, mert könnyen lehet belőle sok(k).
És bár ezt nem igazán szoktam dicsérni egy könyvnél se (mert vagy nem tűnik fel, vagy pedig a hajamat tépem tőle), de úgy érzem itt most nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ebben a regényben a dialógusok is annyira a helyükön vannak, hogy nagyon. Beukes szigorúan csak akkor használja, amikor kell, a párbeszédek tényleg párbeszédek és nem azért vannak a szövegben, hogy gyorsabban teljen a lap. (ld: ugye a Láthatatlan híd, mint ellenpélda).

A másik megoldás, ami iszonyatosan tetszett, hogy a különböző kortárs szövegtípusokat is felhasználja a narrációban. Van itt skype-os üzenetváltás, újságcikk, szórólap, reklámszöveg, dokumentumregény részlet és még sorolhatnám, és nagyon ötletesen használja fel őket. Például az állatosodás előzményeiről tudjátok honnan értesülünk? Egy dokumentumfilm IMDB-s leírásából.
Hát mekkora posztmodernség már, nem?

Bár azt azért be kell vallanom, számomra túlságosan dzsungelsűrűségű volt a szöveg. Olykor iszonyatosan nehezemre esett követni, hogy most ki kicsoda, meg most éppen miért is megy ide meg oda a főhősnő, hiszen bár ezek mind le vannak írva, de mire eljutottam a főhőssel a megemlítéstől a megvalósításig, olyan sok információ, történés zúdult a nyakamba, hogy elfelejtettem a miérteket. Meg hát még azt is hozzátenném, hogy a modern afrikai kultúra egy óriási lyuk a kulturális páncélzatomon - ez valahogy mindig elkerült - , és így a nevek megjegyzése mindig problémát okozott nálam (vagy hogy kitaláljam milyen nemű ez vagy az a szereplő :-D ), ahogy az is, hogy halvány lila ibolyám sincs azokról a zenei irányzatokról, meg szubkultúrákról, amik itt gyakran szóba kerültek. Szóval, azért esetemben akadtak olyan dolgok, amik eléggé nehezítették az olvasást.

Mindenesetre nem mindennapi élmény volt az biztos, hiszen egy nagyon jól összerakott, érdekes írói megoldásokat használó, és (véleményem szerint) szépirodalmi igényességgel megírt fantasy regényről beszélünk.
Szerintem aki kedveli ezt a műfajt vagy csak úgy egyáltalán a nem mindennapi könyveket, biztosan el fogja nyerni a tetszését.

u.i. : Ja, és láttátok ezt a gyönyörű borítót? Hú, annyira jól visszaadja a könyv hangulatát, hogy nagyon. És ráadásul ez nem külföldről átvett borítóterv, hanem magyar! És megnéztem, sokkal, de sokkal szebb, mint az eredeti borító... wow, nem hittem volna, hogy ezt valaha megélem. Szóval, a borítótervezőnek küldök egy virtuális pacsit. :-)

Lauren Beukes: Zoo City
Kiadó: Ad Astra
Eredeti cím: Zoo City
Fordította: Körmendi Ágnes
Oldalszám: 355
Eredeti ár: 2990 Ft