Kazuo Ishiguro immár kitörölhetetlenül beírta nevét az emlékezetembe. Minden a Ne engedj el! című könyvével kezdődött, ami a kezdeti ódzkodásom ellenére már az első oldalaknál levett a lábamról azzal a különös, szuggesztív hangulatvilágával. Így hát nem is csoda, hogy ezután szinte rögtön repült is a kívánságlistámra a Napok romjai című regénye, amit aztán egy kedves barátnőm orvul kifigyelt, és nem átallott meglepni vele születésnapom alkalmából. Ahogy kezembe vettem, szinte megcsapott egyfajta elmúlásos, őszies hangulat, így tudtam, hogy ezt a könyvet pontosan mikor is kell elővennem, hogy testestül-lelkestül át tudjam magam adni az élménynek. Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem tévedtem az időzítéssel kapcsolatban. Ishiguro megint csak elvarázsolt.
Két nap. Csak ennyit mondok. Két nap alatt faltam be ugyanis ezt a könyvet, velem utazott a villamoson, ezzel a könyvvel keltem, feküdtem, s ha éppen nem volt a kezemben, akkor is rágondoltam. S ettől mindig olyan szomorúság lett rajtam úrrá... Tudom, elég fura, de Ishiguro úgy ír az elmúlásról, a korok változásairól ebben a regényében, hogy még az az olvasó is mélységesen együttérez, akinek köze sincs az angol kultúrához. Valami elmúlt, valami átalakult... valami örökre elveszett. Stevens, a komornyik - regényünk főhőse - pedig ennek a letűnt kornak az utolsó létező bástyája, aki mindenét, de tényleg mindenét annak a világnak adta. S most, hogy ez elmúlni látszik, kénytelen szembenézni azzal, hogy mi maradt számára: semmi. Ebben rejlik Ishiguro regényének igazi drámája, ami engem mélyen megérintett, s az elolvasása után is sokáig bennem maradt.
Ahogy a Ne engedj el!, úgy ez a regény is E./1 személyben íródott. Elbeszélőnk, és egyben főhősünk Stevens, a nagymúltú Darlington Hall komornyikja. A valaha fényes esteket, világfontosságú tárgyalásokat tartó úriház mostanra egy amerikai milliomos kezébe került: a személyzet már jóval kisebb létszámú, mint fénykorában, s a rengeteg szoba nagy része kihasználatlanná vált. Stevens, mint vérbeli angol komornyik Darlington Hall elengedhetetlen tartozékaként csapódik hozzá az új tulajdonoshoz, az amerikai milliomoshoz, aki egy nyáron különös kéréssel fordul Stevens felé: menjen el egy kis szabadságra, kapcsolódjon ki, utazza be a környéket. Egy átlagember számára ez a kérés teljesen természetes, sőt... de Stevens nem átlagember, ő komornyik. Komornyiknak lenni pedig nem munka. Az egyfajta létezés.
Stevens a kérésnek engedelmeskedve így nyakába veszi Angliát - de természetesen, Darlington Hall-hoz méltóan jól öltözötten - , ám mégsem nyaralni indul. Úticélja Little Compton, ahol Miss Kentonnal lesz találkozója, amely tisztán szakmai jellegű: meg szeretné győzni a hölgyet - aki korábban éveken keresztül a munkatársa volt Darlington Hall-ban -, hogy jöjjön vissza házvezetőnőnek. Stevens az út során sokféle emléket felelevenít a múltról. S mire útjának végére ér az olvasó megismeri a komornyik-lét lényegét, s ezt az első pillantásra különös figurát is, aki útitársául választott minket Olvasókat ezen az úton.
Ishiguro olyan finoman ábrázolta főhősét, és a körülötte levő, változó világot, hogy egyszerűen megint fejet kell hajtanom előtte. Az emberi kapcsolatok árnyaltak és leheletnyien finomak: szinte semmi sincs kimondva, nincsenek drámai ráismerések, mindenki csak hallgat, miközben valahol a lelkek mélyén iszonyatos viharok tombolnak. Az emberi méltóság, az elvesztegetett lehetőségek és egy mára letűnt kor regénye ez, amely épp' annyira lenyűgöző, mint amennyire fájdalmas. Nem Mr. Stevens csinál belőle drámát, inkább úgy vélem mi Olvasók: ő csupán méltóságteljesen, szinte sztoikusan felidézi Darlington Hall fénykorát, azt az időt, amikor a komornyik és a kiszolgáló személyzet nem valamiféle nosztalgikus státuszszimbólumok voltak, hanem egy jól működő gépezet szerves részei, s ez a felidézés az, ami - többek között - megcsinálta a saját drámámat ebben a regényben.
Egy zseniálisan megírt, iszonyatosan összetett regény ez (ismét) - élmény volt olvasni. Egyszerűen imádom ezt a szuggesztív atmoszférát, amelyet itt is megteremtett; egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy ez amolyan sajátossága a regényeinek. Akit érdekel a komornyikok világa, vagy úgy egyáltalán az angol kultúra rabja, vagy csak szereti a lélektani regényeket, annak szívből ajánlom elolvasásra. Végezetül pedig csak annyit mondok: ide nekem a többi regényét is!
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Remains of the Day
Fordította: Kada Júlia
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 272
Ishiguro olyan finoman ábrázolta főhősét, és a körülötte levő, változó világot, hogy egyszerűen megint fejet kell hajtanom előtte. Az emberi kapcsolatok árnyaltak és leheletnyien finomak: szinte semmi sincs kimondva, nincsenek drámai ráismerések, mindenki csak hallgat, miközben valahol a lelkek mélyén iszonyatos viharok tombolnak. Az emberi méltóság, az elvesztegetett lehetőségek és egy mára letűnt kor regénye ez, amely épp' annyira lenyűgöző, mint amennyire fájdalmas. Nem Mr. Stevens csinál belőle drámát, inkább úgy vélem mi Olvasók: ő csupán méltóságteljesen, szinte sztoikusan felidézi Darlington Hall fénykorát, azt az időt, amikor a komornyik és a kiszolgáló személyzet nem valamiféle nosztalgikus státuszszimbólumok voltak, hanem egy jól működő gépezet szerves részei, s ez a felidézés az, ami - többek között - megcsinálta a saját drámámat ebben a regényben.
 |
| Darlington Hall |
Egy zseniálisan megírt, iszonyatosan összetett regény ez (ismét) - élmény volt olvasni. Egyszerűen imádom ezt a szuggesztív atmoszférát, amelyet itt is megteremtett; egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy ez amolyan sajátossága a regényeinek. Akit érdekel a komornyikok világa, vagy úgy egyáltalán az angol kultúra rabja, vagy csak szereti a lélektani regényeket, annak szívből ajánlom elolvasásra. Végezetül pedig csak annyit mondok: ide nekem a többi regényét is!
Remains of the Day
Fordította: Kada Júlia
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 272
6 megjegyzés:
Megy is a kívánságlistámra! :) A Ne engedj el már a polcomon vár, a Várólista csökkentésére is neveztem vele, de ezek után biztos vagyok benne, hogy nem lesz gondom a kiolvasásával.
Jaj, ennek nagyon örülök! Általában egyezni szokott a véleményünk, szóval biztos vagyok benne, hogy mindkettő tetszeni fog :-)
A Ne engedj el... engem nagyon beszippantott anno, alig két nap alatt elolvastam (azt hiszem pont januárban), méghozzá úgy kezdtem, hogy "áh, csak elolvasom az első oldalt" aztán keresek neki helyet a polcomon :-D hát benne is ragadt a kezemben rendesen :-D
A Ne engedj el-el már én is szemeztem, a film is vár rá, hogy megnézzem. Most annyira kedvet kaptam mindkettőhoz az írásod miatt, hogy a héten az első utam a könyvtárba vezet majd! :)
Juj, ennek szívből örülök, hogy kedvet kaptál hozzájuk! Mindkettő tényleg szuper könyv - a Ne engedj el... filmváltozatát én már megnéztem, és egészen korrekt feldolgozás különben, de szerintem majd csak a regény olvasása után nézd meg, mert lehet hogy lennének homályos foltok néhol a történetben. A végén nem sok mindent magyaráz el a film, de a könyvben minden világos lesz :-)
Ezt is nagyon régóta el akarom olvasni, szuper bejegyzést írtál róla!:)
@Amadea: mindenképp olvasd el egyszer, ha úgy adódik - én csak ajánlani tudom :-) Biztos vagyok benne, hogy te is imádnád. Ó, köszönöm - bár nem nagyon tudtam visszaadni mit jelentett nekem ez a könyv... de nagyon örülök, ha kedvet csináltam hozzá egy picit :-)
Megjegyzés küldése