A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozata szerintem hiánypótló hazánkban. A különböző szerzők nevével jelzett kötetek más-más történeteket rejtenek magukban, de mégis ugyanarról szólnak: az elfogadásról és a másság értékeiről. A hat történetből ugyan még csak hármat olvastam, de a többire is hamarosan sort kerítek szerintem. Az óvodás korosztályt megcélzó rövid kis történetek gyorsan elolvashatók, ám annál több beszélgetni valót hagynak maguk után.
Először Szegedi Katalin Lenka című könyvére figyeltem fel még tavaly - akkor még nem is tudtam, hogy ez egy sorozat része lenne. Az illusztrációk olyan megkapóak voltak, hogy akárhányszor a közelembe került muszáj volt fellapoznom. Imádtam ezt a piros-bézs-fehér letisztult megjelenést, illetve azt a különleges technikát, amit a rajzoknál használt.
A történet egy duci kislányról szól, akinek nincsenek barátai, így naphosszat csak rajzolgat. Egy napon anyukája leküldi játszani, hogy barátkozzon másokkal is. Ám a gyerekek nem hajlandóak bevenni őt a játékba, inkább csak csúfolják a ducisága miatt. Lenka végül a sokadik próbálkozás után feladja az ismerkedést, és leül az aszfaltra rajzolni, amit aztán egy kisfiú álmélkodva elkezd csodálni...
Az édesbájos Lenka története tehát a kövérség miatti kitaszítottságot dolgozza fel, szerintem még a felnőttek által is teljesen elfogadható didaktikus formában. Akár a csúfolódó gyerekeknek, akár a ducibb gyerekeknek is jó szolgálatot tehet ez a könyv: előbbiek ennek segítségével megérthetik, hogy mit éreznek át a kitaszítottak, s talán nagyobb elfogadással viszonyulnak majd a későbbiekben hozzájuk; utóbbiaknak pedig reményt adhat, hogy majd lesz (vagy esetleg már van) valaki, aki felfedezi a bennük rejlő értékeket.
Agnes Lacor és Gwen Le Gac Lili című könyvének narrátora egy olyan kisfiú, akinek a húga Down-szindrómával született, s azt meséli el, hogy milyen örömöket és bánatokat él meg ebből kifolyólag a családja. Ahogy néztem a könyv értékeléseit, ez a történet egy kicsit megosztóra sikerült: volt aki igénytelennek tartotta mind a szöveget, mind az illusztrációt; és volt olyan is, akinek teljes mértékben elnyerte tetszését. Szerintem fontos témát vállalt fel ez a kötet, és abszolút jó dolognak tartom, ha egy szülő beszélget csemetéjével az ehhez hasonló (talán tabunak is nevezhető?) témákról. Szerintem a Lili szövegvilágával nincs baj: a hihetetlenül egyszerű nyelvezet mentes mindenféle giccstől és hatásvadászattól - én amondó vagyok hogy ezt a témát, ebben a műfajban, ennek a célközönségnek máshogy nem is lehetne megírni. Sok sűrítéssel dolgozik (mint ahogy a mesék általában), és csak a legfontosabb mondanivalóra koncentrál: Lili így született, más mint a többiek, de ezzel a másságával együtt egy csodaklassz kislány, s ő ölel a legjobban a világon.
Az illusztrációk bevallom nem igazán jöttek be nekem sem: sem az alakok nem nyerték el tetszésemet, sem a színezés...
Benedek Elek meséit már kicsiként is
imádtam, ha jól emlékszem elég sok gyönyörűen illusztrált mesekötete
volt meg otthon a polcaimon. A csúnya királyfi és a szép királykisasszony szerintem is meglepően modern ahogy a fülszöveg állítja, nem csupán azért mert itt a külső megjelenés nem a belső értékek hordozója, hanem azért is, mert a csúnyaság alól itt nem kap feloldozást a királyfi, s mégis kitartásával végül sikerül elnyernie a világszép királykisasszony szerelmét.
Szerintem nagyon aranyos és tanulságos mese ez is, a hozzá készült illusztrációk pedig hihetetlenül bájosak. Azt hiszem, Rippl Renáta is felkerült a favorizált illusztrátoraim listájára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése