Az Archívum

Képzeld el, hogy létezik egy olyan hely, ahol a halál után nem vész el semmi: minden ölelés, mozdulat, kimondott szó, emlék megmarad. Minden elhunyt ember életének minden pillanata Történetté lesz, amely egy hatalmas könyvtár, az Archívum polcain pihen - többnyire békességben. Azért mondom, hogy többnyire, mert azt is tudnod kell, hogy vannak olyan Történetek, amelyek képtelenek megmaradni a helyükön. Felébrednek.

Kijutnak az Archívumból, és a Sikátorban bolyonganak, ahonnan már csak egy ajtó választja el őket az Odakitől - vagyis a mi világunktól. Egy Történet minél tovább van ébren, annál inkább kétségbeesik, és megtébolyodik, s ha kijut onnan a mi világunkba, annak végzetes következményei lesznek. Ezért vannak az Őrzők - ők azok, akik a felébredt és eltévelygett Történeteket visszavezetik  oda, ahova haláluk óta tartoznak: az Archívumba.

A regény főhősnője, Mackenzie Bishop is Őrző. Mindent, amit tud a Sikátorról, az Archívumról és a Történetekről  a nagyapja tanította meg számára, mielőtt végleg elbúcsúzott volna. Mac most már teljesen magára van utalva a világunkon túli folyosókon. Öccse halála után családjával új helyre költöznek: az ódon Coronadóba, amely nagyon úgy tűnik, hogy sötét titkokat őriz a múltból. De hogy pontosan mik is ezek, és hogy kapcsolódnak össze a gyanúsan sok Sikátorban bolyongó Történettel, Macnek kell kideríteni.

Az Archívum szuggesztív hangulata szinte a bőröm alá is bekúszott olvasás közben. A folyton felbukkanó visszaemlékezések, Mac öccse miatti gyásza egy olyan alaphangulatot teremtett, amely mellett képtelenség észrevétlenül elmenni, mindig ott lebeg a sorok között. És ez jó - szeretem az ilyen könyveket, amelyek képesek burkot vonni az olvasója köré. 

A külvilág zajai csupán tompa csengések voltak, néha úgy éreztem, hogy teljesen megszűnt minden

Inspiráló kép az írónő oldaláról. Valami ilyesmi hely a Sikátor

körülöttem, s a regényben lépkednék; például amikor  a lépcsőházunkon keresztül vágtam, eszembe jutott, hogy akár a Sikátorban is lehetnék, s mindig mikor egy-egy újabb sarkon fordultam be, szinte vártam, hogy mikor bukkan elő egy Történet, aki a kivezető utat keresi - s az egyik szomszéd kislány rám is hozta amúgy a frászt, aki pont akkor tartott hazafele, mikor ezen gondolkodtam.
Note to self: meg kell tanulnom  nem furán viselkedni az ilyen helyzetekben. 

Miután a kislány bizonyosan megállapította magában, hogy van egy buggyant szomszédja, eszembe jutott, hogy inkább egy Történettel találjam szembe magam, mint Mackel, mert mindezek után én biztos pofon vágnám. kiegészítő magyarázat: akkor éppen egy olyan fejezetnél tartottam, ahol húúú... Tudom, tudom: szinte tipikusnak mondható YA-főhősnő, és biztos a közöttünk levő korkülönbség miatt nem annyira tolerálom az érzéseit és a gondolatait, mint kellene, de akkor sem tudtam őt megkedvelni. 

Még szerencse, hogy a mellékszereplők olyan szórakoztatóra és szeretni valóra sikerültek, hogy simán kompenzálni tudták nálam ezt a dolgot: Roland a piros tornacipőjével,  az életmódmagazinjaival és a veleszületett jófejségével már a második találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Amúgy Bridge kolléganőtől megtudtam, hogy Roland ihletője az egyik leghíresebb doktor volt, persze beleszámítva Dr. John Carter és az orvosként-még-szexibb George Clooney-t is, méghozzá a David Tennant -féle Doki a Dr. Whoból. S igen, ezt tekintsétek mézesmadzagnak :-)

S még ott volt Wesley is, akit először csak egy fura emós fiúnak tartottam a fekete gönceivel meg a kihúzott szemeivel, és szinte biztos voltam benne, hogy majd löki itt nekem a rizsát a világfájdalomról meg az ilyesmikről, de... ne higgyetek a látszatnak ti sem. Wesley amúgy a legeslegeslegszórakoztatóbb, legjófejebb szereplő itt, akit legszívesebben kiemelnél a lapok közül, hogy jól megölelgethesd. De tényleg.

A Sikátor, az Archívum és az Odaki világa engem abszolút megvett magának, s hiába tartja Mac elképzelhetetlennek, hogy miért is akar bárki Könyvtáros lenni az Archívumban, én szívesen bevállalnám amúgy a dolgot: bolyongani a végtelennek tűnő, követhetetlenül kacskaringós folyosókon; Történeteket olvasni és felügyelni az Őrzők munkáját - ennél érdekesebb és izgalmasabb munkát nem nagyon tudok elképzelni. Kíváncsi vagyok, hogy a következő részekben mik derülnek még ki erről a misztikus helyről - mert hiába lezárt ennek a résznek a vége, azért nem egy megválaszolatlan kérdés maradt bennem.  

A könyv megjelenik a Könyvfesztiválra.

Az első fejezetet a kiadó közzétette a Facebook-oldalán,  ITT beleolvashattok

Victoria Schwab: Az Archívum

Eredeti cím: The Archived

Fordította: Hudácskó Brigitta

Kiadó: Főnix Könyvműhely

u.i.: itt pedig az írónő vlogos bejegyzése arról, mikor először foghatta könyv formájában a regényét. Szerintem irtó aranyos :-)