Franny és Zooey

A Zabhegyezőt anno az állítólagos ideális életkorban, tizenhat évesen olvastam, de hogy őszinte legyek, nem igazán kapott el az életérzés, pedig bizonyos szempontok alapján akkoriban volt bennem egy kis Holden Cauldfield-beütés (ahogy gondolom, a legtöbb tinédzserben). De Salinger valahogy nem tudott közeljutni hozzám, leginkább olyan egynek elment típusú könyvnek tartottam - annak ellenére, hogy elolvasása előtt abban a hitben voltam, hogy majd heteken keresztül analizálhatom magamban. 

És itt vagyok, több mint tíz évvel később, most már a Franny és Zooey című regényével is a hátam mögött, és azt kell mondanom, hogy Salinger végre nálam is telibe talált. Nagyon is úgy tűnik, hogy nekünk mégis csak érnünk kellett egymáshoz. Ezt a regényt egyébként a Zabhegyező egyetemi változatának tartják, hiszen olyan problémákat fogalmaz meg, amelyek ezt a korosztályt foglalkoztatják mélypontjaikon. A történet két részletben jelent meg először a The New Yorker hasábjain (1955 és 1957-ben), és a Glass családról szóló hosszabb regényfolyam része lett volna - ám ez soha nem készült el, csupán ez a rövid - alig egy éjszaka alatt elolvasható -  kisregény maradt fenn, amit ma Franny és Zooey címen ismerünk.  

"Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni."

A történet maga igazából egyszerű(nek tűnik elmesélve), és rém kevésnyi időintervallumot ölel fel. Az első részben Franny visszatér az egyetemről, hogy az enyhén nagyképű és egoista barátjával töltse a víkendet. Franny a vacsora alatt rövid időn belül idegösszeroppanást kap. A második részben megtudhatjuk, hogy Franny az idegösszeomlása után hazakerült. Zooey, a bátyja éppen fürdőt vesz, és édesanyja beront a fürdőszobába, és próbálja rávenni fiát, hogy beszéljen Franny fejével. Zooey nagy nehezen végül beadja derekát, és a regény legzseniálisabb része Franny és Zooey beszélgetése alatt bontakozik ki. 

Ami talán a legnagyobb problémám volt Salinger írásával, hogy azt az érzést keltette bennem, mintha csak úgy vetette volna oda a szavakat a papírra mindenféle szerkesztés vagy átgondolás nélkül. Egészen Franny és Zooey párbeszédéig azt hittem, hogy ebből semmi értelmes nem fog kisülni, csak hallgatom Franny életundorát, Zooey arrogáns és bunkó beszólogatásait mindenféle szűrő nélkül. Egy abszolúte szerkesztetlen gondolatfolyamnak tűnt ez az egész, amiben ugyan láttam olykor rációt, de hogy őszinte legyek, az olvasási időm legnagyobb részében azt vártam, hogy mikor lesz ennek vége. 

Viszont tudjátok, ahogy visszagondolok a könyvre, és amikor eszembe jut belőle egy-egy momentum, amit aztán továbbfűzök a gondolataimban, rájövök, hogy lehet hogy voltak benne felesleges részek, de közel sem annyi, mint amennyit olvasás közben gondoltam. Mert bár a szereplők sok mindent összehordanak addig a bizonyos beszélgetésig, mégis úgy érzem, hogy ezek a szószátyár alakok - a narrátorral az élen - , mégis biztos alapokon állnak, és nemcsak amolyan légből kapott figurák. 

"Nem tudom, mire jó egyáltalán, ha valaki olyan sokat tud és olyan értelmes és a többi, ha közben nem boldog az egésszel."

De az igazi tetőpont, amikor Salinger olvasás közben is végre megfogott magának, az Franny és Zooey beszélgetése volt az utolsó ötven oldalon. Szóba került az életundor, a kudarcoktól való félelem, az istenkeresés és az önmagunkba vetett hit is. Ez az ötven oldal olyan súlyos gondolatokkal volt teli, és némelyik szó szerint pofán csapott, de annyira, hogy még ma sem tértem tőlük teljesen magamhoz. Érzem, hogy kicsit megforgatott ez a könyv - mármint olyan jó értelemben véve. Szeretem azt, amikor egy író nem a cselekménnyel nyűgöz le, hanem a gondolataival; amikor napokig rágódhatok egy-egy jól eltalált mondaton, ami leginkább kifejezi az élethez való hozzáállásomat és az elkövetett ballépéseimet. Félre ne értsetek, ez nem afféle önsajnáltatós könyv, hanem annak pont az ellentéte: felráz, pofon vág, és azt üvölti a füledbe, hogy "térj már végre magadhoz". Salinger olyan gondolatokat fogalmazott meg, amikről nem is tudtam, hogy bennem vannak - s ettől a ráismeréstől volt igazán felemelő érzés olvasni ezt a könyvet.

J. D. Salinger: Franny és Zooey
Franny and Zooey
Fordította: Tandori Dezső
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám:  268