Az ember, akit Ovénak hívnak

Azt hiszem, talán nem túlzás kijelentenem, hogy megtaláltam 2016. legkedvencebb olvasmányát. Ove jött, látott és végül beférkőzött minden morcosságával és érdességével a szívembe, ahol innentől kezdve biztos helye van. Backman valami olyasmit alkotott ezzel a regényével, amiről jelenleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, és folyton azon sajnálkozom azóta is, hogy miért nem találtam rá hamarabb. 

Vannak ezek az igazságtalan helyzetek, amikor a kezünkbe kerül egy hihetetlenül szuper könyv, ami nem csupán jó, hanem tényleg meg is mozgat az olvasójában valamit, és egyszerűen csak annyit tudunk mondani róla, hogy jaaajolvasdelmertannyirajóóóóó! És kész, ezen kívül más szavak nem is találnak a nyelvünkre, mert egyszerűen.... too much feelings! És ez mindig, de mindig az ilyen jaaajolvasdelmertannyirajóóóóó -knál fordul elő... A világ igazságtalan! 

De próbáljunk először is a hideg és száraz tényekre szorítkozni! Miért Ove a legjobb választás?

a) van egy macskája! Pontosabban -  elnézést Ove! -  neki nincs macskája, mert hát nem az övé, hanem senkié, de azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy szerepel a történetben egy macska. 

Bár igazából ezután minden pont szinte felesleges is, de azért mégis csak írogatok még:

b) egy svéd könyvről van szó. S mint tudjuk, a svédek nagyon királyul tudnak írni! Gondoljunk csak Jonas Jonassonra! Vagy Fredrik Backmanra! Hah, na ugye?

c) Amennyiben szeretsz nevetni és sírni - és ha mindezt felváltva vagy akár egyszerre is képes vagy művelni, akkor ez tényleg a te könyved! Ha azt hiszed erre képtelen vagy, akkor olvasd el ezt a könyvet - és hidd el, megtanulod!

 

Pedig Ove a legkevésbé sem nevezhető kedves vagy éppen szeretni való karakternek: mogorva, rigolyás és idegesítően szabálykövető, és persze mindenkiről megvan a maga lesújtó véleménye. Leginkább az, hogy mindenki egy idióta. Ám Ove valahogy - ki tudja, hogy - mégis szépen-lassan befurakszik az ember szívébe, és mire az utolsó oldalakra érsz, egyszerűen érzed, hogy menthetetlenül és visszavonhatatlanul megkedvelted, mi több, megszeretted őt.

"Épített a feleségének egy könyvespolcot, ő pedig megtöltötte olyan könyvekkel, amelyeket az emberek teleírtak érzésekkel. Ove azokat a dolgokat értette, amiket látni és tapintani lehetett."

 

 Backman könyve sok témát felkarol, úgy mint a házasság, az elfogadás, a magány és annak feldolgozhatatlansága, az el nem engedés és az emlékek súlyától egyre nehezedő élet, de talán a legfontosabb üzenete mégis az, hogy ha valaki az élet göröngyös útjain mégis becsületesen jár és soha nem tér le a helyes útról, az előbb-utóbb, valamilyen formában kifizetődik, és mi is nyugodt szívvel léphetünk át egy másik világba, amikor legördül végül a függöny. 

Backman eszméletlen jól lavírozik az ember érzelmi skáláján, anélkül hogy vattacukros vagy éppen érfelvágós fordulatokat venne a történet. Pont úgy, ahogy lennie kell: egyszer sírunk, aztán meg szakadunk a nevetéstől a könyv felett - igazi érzelmi hullámvasút! Backman ezzel a könyvével engem totálisan meggyőzött, hogy remek író, és egyszerűen muszáj lesz elolvasnom a többi könyvét is. Mert aki egy Ovét meg tud írni, nos.... az biztosan beléphet a kedvenc íróim csarnokának előszobájába.

Ove, te vén morgós medve! Még biztosan találkozunk!

 

 

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

En man som heter Ove

Animus Kiadó

Fordította Bándi Eszter

336 oldal