A Gilmore Girls az a sorozat számomra, amiben éppen mindig benne tartok. Ha szomorú vagyok, vagy a világot túl igazságtalannak vagy esetleg túl szürkének érzem, akkor előveszem az egyik DVD-t és Stars Hallowba utazom. Tudom vannak akiknek a hideg futkos a hátukon ettől a sorozattól amit meg én nem értek, de mindegy , de szerintem pedig szuperintelligens és humoros, s bizonyos karakterei abszolút feledhetetlenek számomra (Emily Gilmore például ilyen). Többszöri újranézés után is mindig látok benne új és új dolgokat, amik árnyalnak bizonyos karaktereket vagy történetszálakat, és a poénokon majdnem ugyanúgy nevetek még mindig, mint amikor először láttam. S bizony, vannak olyan jelenetek, amiket még mindig nem tudok megállni sírás nélkül.
Így hát az új minisorozatot, A Year in Life -ot, el tudjátok képzelni, mennyire vártam. Ha mégsem, akkor elárulom: nagyon. Még a megjelenés napján megnéztem, felszerelkezve pizzával, chipsszel, gumicukrok undorító egyvelegével és táblás csokikkal. Iszonyatosan nagy dolog volt ez részemről, de be kell vallanom, elég vegyesek az érzéseim az új minisorozattal kapcsolatban. Voltak benne szép momentumok, emlékezetes jelenetek és érdekes karakter-újragondolások, de közel sem volt annyira átgondolt, annyira megkomponált, annyira intelligens mint a régi sorozat. Bár Lauren könyvéből most megkaptam erre a kvázi magyarázatot: iszonyatos nagy sietségben voltak.
De mielőtt rátérnénk a könyvére, el kell mondanom nektek még azt is, hogy nem igazán szoktam színészek életrajzait olvasgatni, ahogy a pletykalapokat sem, mert nem igazán izgatnak a hollywoodi sztártitkok. Lauren Graham könyvével a Gilmore Girls miatt tettem mégis kivételt, illetve azért is, mert Lobo is pozitívan nyilatkozott róla.
És hát valóban: Lauren tényleg igazán humoros, és valahol tényleg ott van benne egy kicsi Lorelai karakteréből - voltak legalábbis részek, ahol határozottan rá emlékeztetett. Tetszett az öniróniája és a folytonos, olvasó felé való kikacsintgatásai is a történetek mesélése közben. Lauren vérbeli komika az írásban is.
Könnyed könyvecske ez, amit egy szabad szombat délutánon elolvasgathatsz némi kávé mellett. Hogy aztán erős késztetést érezz arra, hogy betedd a DVD-lejátszóba a Gilmore Girls egyik évadát vagy legalább elkezdd nézni a Parenthood-ot. Ahogy Lobo is írta, ebben a könyvben nincsenek szaftos pletykák vagy nagy és meglepő kitárulkozások, önvallomások. Lauren lazán sztorizgat a gyerekkoráról (tudtátok például, hogy Hawaii-on született? És hogy gyerekkora egy részét Japánban töltötte, aztán pedig édesapjával egy lakóhajón élt?) , a karrierje beindításáról (például milyen tapasztalatokat szerzett akkor, amikor a fenekét hívták be meghallgatásra) illetve a Gilmore Girls és a Parenthood díszletei között eltöltött időkről,.
Nyilván az alcímből is sejthető - A Szívek szállodájától a Szívek szállodájáig, és ami a kettő között történt - , hogy a Gilmore Girls kiemelt figyelmet kap ebben a könyvben. Egy fejezet erejéig például a sorozat újranézése közben felmerülő gondolatait, kommentárjait olvashatjuk, vagy egy másik fejezetben az A Year In Life forgatása közben vezetett naplójának részleteit osztja meg velünk.
Lauren Graham közvetlen stílusa és humora nagyon bejött nekem - picit sajnálom, hogy nem hangoskönyvben hallgattam az ő hangján, úgy lehet még jobb lett volna. Élvezetes volt olvasni ezt az öniróniában jócskán megmártózó életrajzszerűséget, amiben csöppet sem tolakodóan mesél magáról és életéről. Igazán kíváncsi lettem most már az Egy nap talán című regényére is.
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
Talking as Fast as I Can
Fordította: Szabó Luca
Gabo Kiadó
220 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése