Másról szólunk - Témázás

A bloggerek "Témázunk" rovatába most én is bekapcsolódtam - ezúton is köszönöm a lehetőséget :) - , aminek a fedőneve: MÁSRÓL SZÓLUNK – kreatív írás egyazon kezdőmondatra.  A kezdőmondat pedig: „Ülök a padon…” A további része abszolút szabad volt, még műfaji megkötést sem kaptunk, mindenkinek a saját fantáziájára volt bízva a dolog. Bevallom, amellett, hogy izgalmas feladatnak tartottam, azért féltem is tőle picit, hiszen én inkább olvasni szeretem a történeteket, nem pedig írni. De végül csak belevágtam.

Ülök a padon, és közben arra gondolok, hogy mennyi más helyen lehetnék most. Ellátogathatnék a Baker Streetre, esetleg a Tottenham Pubba vagy benézhetnék megint Pemberley-be. Lime Regis kanyargós macskaköves utcáit is róhatnám, ahol bármikor belefuthatnék Anne Elliotba vagy Mary Anningbe. Vajon ők ismerhetik egymást? Szelesdombon is belegabalyodhatnék az őrület kócaiba éppen, de ott nem olyan régen jártam. Thornfield Hall milyen messze lehet onnan? Egyszer mindenképp le kéne mérnem. 

Mondjuk most? 

Nem, most a padon ülök, a semmi közepén és várok. Pedig igazán mehetnék inkább Roxfortba is. Sőt, most hogy belegondolok, az sokkal jobb lenne, mint itt ülni tétlenül. Vajsört inni, seprűn repülni a magasban, megnyerni a Trimágus Tusát, thesztrálon lovagolni. Tényleg mindjárt itt hagyom ezt a padot, vár a Roxfort! 

Csak még egy kicsit maradok. 

Vajon ilyen érzés volt Godot-ra várni? Már nem emlékszem. 

De végre kirajzolódik előttem valami: egy óriási park, hársfák sora, üres padok és érezni kezdem rekkenő hőséget, amitől lélegezni is alig lehet. Egy lélek sincs a közelben. Egy férfi megy oda ekkor a bódéhoz, ami most, ebben a pillanatban épült fel előttem a semmiből. Legalábbis esküdni mernék, hogy korábban nem volt ott. A férfi erősen csuklott, ezért egy ásványvizet szeretett volna kérni az eladótól, de ő közölte, hogy nincs. Ó, istenem! Inkább lovagolnék egy páncélosmedve hátán. Nem is tudom, hogy a tétlenség vagy a hőség a legrosszabb. Miután végül egy langyos kajszibarack szörppel távozott a férfi, a távolban a rekkenő levegő összesűrűsödött a szemem előtt, és a sűrű levegőből egy igen-igen különös, áttetsző úriember materializálódott. Kajszibarackszörpös emberünknek tátva maradt a szája, és hát mit mondjak, nekem is egy kicsit, ugyanis a furcsa úr úgy haladt a kavicsos úton, hogy nem érte a lába a földet. Felegyenesedtem ültő helyemben, és hegyezni kezdtem a fülemet.
Felesleges volt. Semmi érdekes nem hangzik el. Legalábbis még most nem az számomra. Fejem felett a narrátor halkan duruzsol, de most nem tudok figyelni, mert a hőséggel küzdök. Kényelmetlen itt nekem, és egyre jobban szöget üt a fejembe megint a gondolat, hogy el kéne mennem innen, hiszen úgyse történik semmi.
Ám ekkor meghallom végre: közeledik a villamos. Tudom, hogy ez hozza meg a változást. Elmondták. Felpattanok a padról és közelebb megyek, hogy jól lássak mindent. Fékcsikorgás, sikoltozás... egy levágott fej gurul a kocsiút kövezetén. 

Annuska kiöntötte hát az olajat.

Úgy döntöttem, mégiscsak maradok.


Ők is ültek a padon:
Nima, PuPilla , Nikkincs, Mandi, Czenema, Bea,