2018. március 31., szombat

#március

Az elején még kicsit vicces volt ez a télnek öltözött március, de aztán már a pokolba kívántam. Én végig reménykedtem, hogy egyszer csak igazán beköszönt a tavasz végre, de mindig csak a távolból integetett. Igazából ennek a fura időnek köszönhetően jött velem haza Christelle Dabos regénye, A tél jegyesei, ami Szerelem lett részemről - igen, így nagy betűvel. A föld alatti vasút viszont egy régóta áhított könyv volt számomra a Kult Könyvek -sorozatból, hiszen amerikai Dél, rabszolgaság, 1800-as évek. Ezek mind olyan hívószavak, amelyek miatt egy könyv rögtön érdekelni kezd. A Gustav-szonátát annyira nem terveztem megvenni sosem, nem tudom, miért, de egészen Nikkincs posztjáig hidegen hagyott. Amit miután elolvastam, másnap meg is vettem a könyvet. A Bádogember megvételében pedig Panna és Nikkincs posztja a ludas. 

Ebben a hónapban, ha jól számolom, öt könyvet olvastam el végül (de lehet, hogy ma este befejezem a The Bear and the Nightingale-t is), elég vegyes műfajokban, de mindegyiket nagyon szerettem. A tél jegyesei volt az első, ami után napokig nem tudtam magamhoz térni, annyira megtalált a történet. Azóta már két embernek is megvettem ajándékba. 
Most olvastam először Margaret Atwoodtól, akit már évek óta tologattam magam előtt. Nem kellett volna, mert nagyon tetszett a stílusa, és szinte biztos vagyok benne, hogy más regénye is tetszene nekem. Úgyhogy a letaglózó, gyomorba vágó A szolgálólány meséje után biztosan fogok még tőle olvasni. Amadea ajánlására A vak bérgyilkossal fogom folytatni az ismerkedést, ami - micsoda véletlen! - hamarosan érkezik új, csodás kiadásban. 
Ali Benjamin ifjúsági regénye, a Suzy és a medúzák szintén egy különleges élmény volt, csak más aspektusból. Annyira bájosan és annyira igazan szól a gyászról, a megkopott barátságokról és az iskolai beilleszkedésről, mint kevés ifjúsági regény. És emellett még a medúzákról is érdekesen mesél. 
Stephen Hawking memoárját régóta szerettem volna olvasni, és örülök, hogy végül sort kerítettem rá. Furcsa érzés volt olvasni ezt a könyvet a halálhíre után nem sokkal. Maga az írás valóban elég rövid, gyorsan olvasható: tömör és lényegretörő, de valahol mégis csak személyes. Emellett azért kapunk egy képet erről a fantasztikus emberről, aki zsenialitása mellett végig hihetetlenül szerény volt és ráadásul rendkívüli humorérzékkel bírt. 
Aztán elolvastam még Leiner Laura legújabb regényét, az Ég veledet. Igazából ebédszünetes olvasmánynak szántam: olyan könyvet kerestem, ami könnyed, ám mégis simán félbe tudom hagyni 15-20 perc után. Végül a szünet előtti utolsó nap hazahoztam magammal, mert az lett a vége, hogy nem tudtam még négy napot várni, hogy megtudjam, hogyan végződik ez a könyv. Számomra azért volt meglepetés hogy tetszett, mert a Szent Johanna Gimibe anno belekezdtem, de az első rész közepéig jutottam csak. Sok minden idegesített benne, kezdve azzal, hogy miért, ó, miért kell egy naplóformába párbeszédeket tenni? Mégis ki írja így a naplóját?? Amúgy no offense: az ilyen hibába nem csak Leiner Laura esett bele, hanem még elég sokan, és mindig ugyanúgy kiakadok ezen annyira, hogy már csak ezért is képes vagyok félbehagyni egy könyvet. Na, mindegy. Visszatérve: az Ég veled című könyvről - mivel tetszett és elolvastam - majd írni fogok bejegyzést, amiben kicsit hosszabban kifejtem, mi volt az, ami megfogott. 
Jelenleg Katherine Arden regénye van folyamatban, amit még előző hónapban vettem meg magamnak. Iszonyatosan tetszik ez a világ, és a könyv stílusa is eszméletlen jó. A szöveg annyira dallamos és ritmusos sok helyen, hogy szinte hallom a narrátor hangját a fejemben olvasáskor. 

Az április meg... fogalmam sincs, hogy lesz. Annyira elégedett voltam magammal, hogy a Könyfesztiválos megjelenések közül jó, ha három fog érdekelni, de már össze se merem számolni azokat a könyveket, amiket instant raknék a kosaramba. És még egy Bookdepository-s bevásárlást is terveztem, mert annyi olyan könyvet találtam megint ott, amiért konkrétan a nyálam csorogna - ha nem úrinő lennék, persze. Így csak kifinomultan törölgetem a szám szélét a hímzett kendőmmel.

Kép a kulisszák mögül: Chili, a fotós asszisztensem.

A többiek és a cudar március:
Nikkincs
PuPilla

4 megjegyzés:

Nita írta...

A márciusi időjárás mondjon le! De talán jövő héttől tényleg igazi tavasz lesz, legalább ma már fel tudtam venni a tavaszi kabátomat.
Az utolsó mondatodon jót mosolyogtam, kell nekem egy hímzett kendő! :D

Heloise írta...

Így van, mondjon le! Jaj, elképzelhetetlenül várom már a napsütést és igen, az én tavaszi kabátom is pityereg még kicsit, de remélem, meg tudom vigasztalni jövő héten :)
Hímzett kendőt minden molynak! :D

Panna írta...

Remélem, hogy neked is legalább annyira tetszeni fog a Bádogember, mint nekem :) Hawkingtól /ról én is szeretnék olvasni, kár, hogy csak a halálhíre után jutott eszembe, pedig... Ez a tavasz kész anyagi csőd az embernek :D
Jaj, nem is tudtam, hogy a kis vörös cukit Chilinek hívják, ezek szerint druszák a cicáink! :)

Heloise írta...

A posztod alapján biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog :) Én Az idő rövid történetét olvastam tőle még régebben, de még vannak olvasatlan könyvei a polcomon, szóval biztos fogok még tőle olvasni. Igen, ezt én is sajnálom, hogy például az önéletírását csak ekkor olvastam.
Jaj, ne is mondd! A tavaszi megjelenéses posztod után meg végképp anyagi csőd lett nekem is :D :D
Nahát, a tied is Chili? De jó :) <3

Follow Me @photos_from_anna