Édes Anna

Vajon joga van-e bárkinek elmesélni azt, ami mással történt? Meg tudja-e fogalmazni, át tudja-e valóban érezni azt, amit az illető érzett akkor? Tudja-e, hogy valójában mit és miért cselekedett? Sokszor csak azt hisszük, hogy tudjuk. Vesszük az eseményeket, és betöltjük a lyukakat a saját tapasztalatainkkal, gondolatainkkal, amiket másokénak hiszünk. Összefércelt, többé-kevésbé kókányolt történetet szövünk, ami változó távolságra áll majd annak az embernek igazságától. Sokkal inkább a miénkhez közelít.

Ám mi van, ha valaki nem hajlandó mesélni?

De néha az általánosságban van a legtöbb tartalom, mert nem köti meg képzeletünket s szabadjára hagyja csapongani.

Édes Anna nem mesélt. Nem osztott meg gondolatokat, érzéseket. Néha ugyan felszakította a szöveget a kétségbeesése, a menekülni akarása, de aztán minden visszasimult. Anna nem mesélt magáról, sem másokról. Engedelmes szereplő módjára csak akkor beszélt, ha szót kapott, minden cselekedete csak reakció volt a vele történtekre.

Ám ennek ellenére mégis sokan úgy vélték, hogy el tudják mondani a történetét, hogy magyarázatot tudnak adni a történésekre. Miért tette, amit tett? Ez talán a regény legnagyobb kérdése, amivel kapcsolatban többféle elgondolás is létezik - másoké. Ám Anna erről is mélyen hallgat.
Margaret Atwood Grace Marksjához hasonlóan, itt is mindenki megalkotta a saját verzióját - bár itt az, hogy Anna tette, talán kevésbé kérdéses. Itt csupán a miértek maradnak homályban.

(…) aki belülről lát valamit, az másképpen látja, mint aki csak kívülről látja.

Ha Annát valóban sikerült volna megismernünk, szerintem kevésbé lennénk bizonytalanok ebben a kérdésben. A szöveg azonban szintén elrejtette őt, nem csak Vizyék lakásában járt hangtalanul. Bár azt hittük, hogy ott van, teljes valójában, de mégsem. Sokféle narratívában létezett: a tökéletes cseléd, bűnös szexuális csábító vagy a hálátlan mostohalány történetében. De hogy Anna milyen volt valójában, mit érzett, mit gondolt, nem tudtuk meg igazán.
Azon kívül persze, hogy Vizyéktől mindenáron menekülni akart az elején. És persze óhatatlanul is felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a narrátorunk mennyire megbízható? Valóban mindent elmondott, ami történt? Valóban ott lebegett a történések felett vagy csak mások elbeszéléséből alkotta meg később ő maga is a történetet? Miért nem hagyta Annát szóhoz jutni sose?

Éppen ezért én nem is akarom megkísérelni a miért? kérdés megválaszolását, mert számomra talán nem is ez a lényeg. Én csak remélni merem, hogy Anna később legalább magának el tudta mesélni a saját történetét.

Ám Vizynének, a magyar irodalom Emily Gilmore-jának se volt egyszerű az élete. Bár Anna első számú kínzójaként emlegetik a gimis tankönyvek, szerintem mégsem annyira fekete-fehér a helyzet. Vizyné ugyanis egyáltalán nem volt egészséges lelkileg. Elvesztette gyermekét és emellett a férje megcsalásaival és elhidegülésével kell szembesülnie napról napra. Ez senki számára nem lehetne könnyű, sőt.. de mindez egy olyan személy számára, akinek az otthona a világ, maga a teljes megsemmisülés. Vizyné rögeszmés, szorongó és lelkileg eléggé labilis. Ő a tragédiában már évek óta benne volt.
És ugyanúgy áldozat volt szerintem ő is - ám nem Annáé, hanem az életé.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna
E-könyv - DigitalBooks.hu