Pages

Könyves podcast ajánló [Témázás]

2020. január 27., hétfő


Bevallom, a podcast mint műfaj teljesen kimaradt az életemből egészen a Popkult, csajok, satöbbi lassan hat évvel ezelőtti indulásáig. Mivel Brigi barátnőm miatt igazán invesztálva éreztem magam ebben a projektben, ezért az első résztől kezdve hallgatójuk lettem. És hát valahol itt kezdődött a dolog, az utóbbi egy-két évben pedig már kicsit tudatosabban keresgetek magamnak hallgatnivalót ebben a műfajban, különösen persze az irodalmi podcasteket preferálva. De olykor hallgatok más témában is, ahogy éppen jól esik.

De hogy mi is az a podcast?
Biztosan vannak olyanok, akik még nem igazán hallottak erről a műfajról: legalábbis nem online ismerőseim körében nem igazán van ennek divatja. Úgyhogy egy pár szót ejtenék most róla úgy általánosságban. Szóval a podcastot akár audiobloggerségnek is nevezhetnénk. A podcast egy epizodikusan megjelenő hangfelvétel, amelyet egy vagy több személy készít bizonyos témában. Ezeket az adásokat elérheted Spotifyon, iTunes-on illetve egy csomó más helyen keresztül.
Podcastot hallgatni azért jó - különösen, ha idegennyelven se jelent gondot az ilyesmi - , mert könnyen megtalálhatod a speciális érdeklődési körödnek megfelelő csatornát. Rengeteg, de tényleg rengeteg féle van: én szoktam például történelmi rejtélyekkel, megoldatlan gyilkosságokkal, görög mítoszokkal kapcsolatos adásokat is hallgatni. 
Továbbá szuperül helyettesíti a rádiót. Az utóbbi években rengeteg helyen tapasztaltam színvonalcsökkenést a műsorokban, elképesztő mennyiségű reklámot és - hát valljuk be - agyonjátszott, igénytelen zenéket. A Spotival ezt most már teljesen ki is váltottam: ha zenét akarok kapcsolni, akkor irány valamelyik lejátszási lista, ha meg valami konkrét témával kapcsolatban hallgatnék beszélgetést, akkor jönnek a podcastek. 

A legelső időkben bevallom, furcsa volt nekem ez a műfaj, hiszen az én auditivitásom elég gyenge. A hallott dolgokat rögtön le kell írnom, mert elfelejtem. Ez igaz nálam az élet szinte minden területén. A hangoskönyv ezért nekem továbbra is teljesen idegen műfaj. Egyedül a Stephen Fry által felolvasott Harry Potter sorozat ezalól a kivétel, mert azt egyszer végighallgattam már, de iszonyatosan erős koncentrációt igényelt részemről és nem a nyelvtudás miatt. 
Persze, a podcastet hallgatni sokkal könnyedebb, sokkal szabadabb érzés, mint hangoskönyvet. Kevésbé igényli a 100%-os figyelmet, de korábban a YouTube (vagy úgy egyáltalán a világunk) már annyira hozzászoktatott a vizuális ingerekhez, hogy az elején nehéz volt belerázódnom illetve megszoknom azt, hogy nem látom a beszélőket. Ma már viszont azt mondom, főleg így kisgyerekes anyukaként, hogy hamarabb és könnyebben meg tudok hallgatni egy podcastet, mint megnézni egy YouTube videót, hiszen a TV nálunk egyelőre tiltólistás a gyerek előtt.
Vezetés és utazás közben szoktam leginkább belőni a podcasteket a Spotin, de ha éppen úgy van, akkor főzés, ebédelés közben is akár. Illetve az utóbbi egy-két hónapban már a délutáni kávézásomhoz is hallgatok egy-egy adást, miközben a Fiatalúrral tornyot építünk vagy formabedobózunk. 

Ha még új vagy a podcastek világában, akkor most szeretnék neked ajánlani pár hazai és külföldi csatornát, amelyek a könyvek és az irodalom világa körül forognak. 

Popkult, csajok, satöbbi
Anglománia és popkultúra kéthetente. Brigi és Tünde podcastját már a kezdetek óta követem, és nemcsak a barátnőm iránt érzett elköteleződésből, hanem azért is, mert nagyon szuper. Tájékozottak, okosak és szórakoztatóak. Szeretem, hogy legyen szó akár a krimiirodalomról, Jane Austenről, a feminizmusról vagy "csak" Tom Hiddleston munkásságáról, mindig tudnak érdekességekkel szolgálni (pedig az adások témájának 90%-ért jómagam is rajongok), illetve új perspektívát belevinni a témákba. Igényesen felépített adások, alapos utánajárásokkal és valóban egyéni véleményekkel.

Honlapjuk ITT elérhető

Lapozz a 99-re
Szabados Ági elvitathatatlan érdeme a nagyon sikeres olvasásnépszerűsítő kampánya a Nincs időm olvasni kihívás. Nagyon tisztelem és becsülöm Ágit ezért, hogy ennyire elköteleződött ebben a témában. A podcastje profin összeállított: szuper hangzás, változatos témák és külön jó, hogy sok vendége van. Szerzői interjúk, ismert emberek kedvenc könyvei kerülnek egy-egy adásban terítékre. Ági minden interjúnál jól felkészült, jó kérdéseket tesz fel az interjúalanyoknak. Podcastje leginkább az általános tájékoztatás, figyelemfelhívás szintjén marad (ami szerintem egyáltalán nem gond), nem mennek bele mélyebben a témákba. Jó, hogy sokszor felkarolja a kortárs magyar irodalmat, és népszerűsíti a szerzőket.
Az utóbbi időkben viszont egyre kevesebb az engem érdeklő téma, úgyhogy mostanában csak héba-hóba hallgatom. De ez remélem, változni fog.

A műsor Instagram oldala ITT elérhető.

The Librarian is In
New York Public Library podcastje, amelyet két iszonyatosan jófej könyvtáros vezet: Gwen és Frank. Beszélgetnek benne az éppen olvasott könyveikről, a könyvtárakról, a popkultúráról. Szeretem a humorukat, a tájékozottságukat, és bár az általuk olvasott könyveknek kábé csak a 10%-ról hallottam korábban, de pont ez a jó, hogy így mindig elém kerül újabb cím, újabb szerző. A külföldi megjelenéseket egyébként is nehezen követem.  Mindig nagyon tetszenek benne a könyvtári belsős infók, legyenek akár besorolási dilemmák vagy csak olvasói történetek.

Honlapjuk ITT elérhető.


Books Between
Ezt a middle grade (kiskamasz) irodalomra  fókuszáló podcastot pár hete fedeztem fel magamnak. A szerzői interjúk mellett olyan irodalomtanárok is szóhoz jutottak az adások alatt, akik komolyan veszik az olvasásnépszerűsítést és remek, kreatív ötleteikről meséltek ezzel kapcsolatban. Nagyon fontos podcastnek tartom, és tervezem, hogy kicsit jobban beleásom magamat. Nagyon nagy kár viszont, hogy tavaly nyáron - eléggé úgy néz ki - befejeződött, legalábbis a legutolsó frissítés 2019. júliusában volt. De azért így is van mit hallgatni és ötletet meríteni ebből a nagyon lelkes szerelemprojektből. 

Honlapjuk ITT elérhető. (Sajnos, Spotify-on nem  hallgathatók az adások)



Vintage Books
Ez a podcast szintén egy újabb, alig egy hónapos felfedezés számomra. A Leena Norms által vezetett újabb és újabb epizódok hetente kerülnek ki, és elképesztően változatos témákat ölelnek fel sokféle vendéggel. Olykor különböző népek irodalma kerül a középpontba (pl. Izland vagy Kína) vagy egy konkrét szerző (ebből eddig csak a Virginia Woolfos adást hallgattam meg), de olyan is van, hogy kiadók munkatársaival beszélget a könyvkiadás mikéntjéről vagy éppen világszerte ismert színészek mesélnek kedvenc könyveikről. Intelligens, érdekes és jó minőségű podcast ez is, ahol szeretek szemezgeti a korábbi adásokból is. Mivel viszonylag friss felfedezés, ezért bőven van mit bepótolnom, de villámgyorsan a kedvenceim közé ugrott. 

Sajnos, honlapot nem találtam, de Spotify-on elérhetőek!

***Te milyen podcasteket hallgatsz?***



A poszt más bloggerekkel összefogva a Témázás keretein belül született. Ha bejegyzéssel csatlakozni szeretnél, ne fogd vissza magadat, várunk szeretettel!

A többiek véleménye a hangoskönyvekről és podcastekről:
 

10 megjegyzés:

reea írta...

Pedig jók a hangoskönyvek! Hatalmas előnyük, hogy utazás közben is tudom őket hallgatni, pedig csúcsidőben felszállni is alig tudok a villamosra, nem hogy kinyitni egy könyvet. :) Értem, hogy jobban kell rá koncentrálnod, de ez is fejleszthető. Nekem is meg kellett szoknom, mert a podcastokat sokkal felületesebben hallgatom, de mondjuk hamar belerázódtam, talán mert diszgráfiás vagyok. :) Azért ne add fel! Annyi új élményt képes nyújtani:)

Sister írta...

Wow, mennyi adást hallgatsz! :O Teljesen el vagyok képedve. :) Én mondjuk megosztom a figyelmem a YouTube és Podcast fronton, épp ezért csak keveseket követek folyamatosan, de a listádból több is felkeltette az érdeklődésem. Bár be kell valljam, ha angolul hallgatózom, hajlamos vagyok elkalandozni, és egy idő után már komolyan koncentrálnom kell a mondandóra. Jobban szeretek magyarul kikapcsolódni, de alkalomadtán szeretnék ezzel is próbálkozni. :)

Plusz egy szavazat a hangoskönyvekre! Szerintem is érdemes újra próbálkozni velük, és biztos vagyok benne, hogy már jó minőségű mesefelvételek is elérhetőek, amiket a Fiatalúr is élvezne! :)

Lobo írta...

Ohh hát köszi a lelkes hallgatást és reklámot :)

Nem tudom hallgattad-e az NYPL utolsó adását... Gwen kiszáll :( Frank valami/valaki újjal fog próbálkozni, remélem hasonlóan jó összhangjuk lesz.

PuPilla írta...

"én szoktam például történelmi rejtélyekkel, megoldatlan gyilkosságokkal, görög mítoszokkal kapcsolatos adásokat is hallgatni." Wow, azt hiszen lesz még miket felfedeznem a podcastok között, nagyon jó kis kedvcsináló már ez az egy félmondatod is! :)
Valóban rádiópótlék, csak sokkal igényesebb, értelmesebb, és tematikus. :) Plusz nagyrészt reklámmentes is szerencsére. :)
Ágival kapcsolatos észrevételeim: szerintem van azért, hogy nem csak a felszínt kapargatják, de nagyrészt ez az interjúvolt személytől is függ. Persze az idő rövidsége mindenképp behatárolja, mennyire lehet mélyen belemenni egy témába. De kedvcsinálónak talán mindig elég. Néha lehetne hosszabb is az első blokk.
Érdekes, nekem néha úgy tűnik nincs annyira képben minden témával, vagy csak felületesen. Emlékszem talán pont az első krimis adásnál is éreztem ezt. De lehetnek neki is olyanok, amiket annyira nem kedvel vagy ismer...
A mostani, Almási Kittis adás szerintem tök jó lett, azt ajánlom. :)

Fúú de jó, ajánló angol könyves podcastokhoz, jeee! :D Ezeket mind meg fogom hallgatni és mazsolázok. :) Köszi! Nahát, Leena Norms nevét ismerem, nem tudtam, hogy van podcastja is :)

Heloise írta...

@reea: a kisfiammal majd mindenképpen szeretnék hangoskönyveket hallgatni később, úgyhogy azért megpróbálkozom majd vele :) egyébként régebben, mikor hallgattam a zseniális Stephen Fry felolvasását, próbálkoztam én ezt tömegközlekedés alatt is hallgatni, de a fel- és leszállásnál folyton elvesztettem a fonalat. :( De gyerekkönyvekkel majd mindenképp megnézem újra a dolgot. :)

@Sister: a legtöbbje amúgy nem hosszú, kb félórás egy-egy adás, és szerintem tök érthetően beszélnek benne. :) Csak ajánlani tudom bármelyiket, nagyon érdekeses és szuperek :)

@Lobo: oh, neeeeee! A legutóbbi adásra még nem volt időm :(( Huh, hát ezt nagyon sajnálom, mert szuper volt köztük az összhang. Remélem, jó lesz majd az új partner is.

@PuPilla: ezek mind angol podcastok egyébként (kár, hogy idehaza még nem olyan nagy a választék :( ) Majd mindjárt kikeresem a Spotimból a neveket hozzá!
Igen, az első blokk jó lenne, ha hosszabb lenne. Nem tudom, én amiket eddig hallgattam, az inkább kedvcsináló volt, újdonságot nem nagyon adott nekem - bár ugye közel sem hallgattam meg az összes adást. Talán, az első hármat-négyet egymás után, aztán már csak hébe-hóba.
Ó. na köszi! Azt az adást pont terveztem is, majd meghallgatom akkor :)
Sejtettem, hogy neked pl. jól fognak jönni az angol adások :) örülök, ha tudtam újdonságokkal szolgálni!

theodora írta...

Az első Popkultcsajok fangirlök közé tartozom én is, pacsi! :D

A The Librarian is In-nel próbálkoztam én is, de még fejlesztenem kéne az angolom (vagy csak szépen leülni és több adást meghallgatni), tartok tőle hogy mennyit értek meg. Idén szeretnék több angol nyelvű podcastot is hallgatni, kezdve ezzel a csatornával, a többi is érdekes amiket megosztottál - köszi az inspirációt!

Heloise írta...

Juhuuuuuu, pacsit nekünk! :)
Az angol podcastokkkal kapcsolatban csak bátorítani tudlak, tényleg annyi szuper van és csomó témában. Úgyhogy hajrá, hajrá! :)

zakkant írta...

Óh, végre valaki, aki szintén rajongója a bűntények, gyilkosságok, listának a Spotin! imádom böngészni ezt a kategóriát, annyira adás van ezekről, hogy elképesztő! Régen a YT-on hallgattam ezekről magyarul adásokat, de mostanság a külföldi podcastokba is bele-bele hallgatok. Annyira jó, hogy ennyi féle téma van fent, tényleg mindenhez van téma. Szabados Ági sokakkal megismertette a podcastet, elvitathatlanul nagy rajongótábora van, de szerintem nincs ezzel baj. Én csak utazás közben hallgatok podcasteket, de mivel elég sokat megyek, így tök jó kikapcsolódás közben, viszont otthon egy gyerkőccel szerintem a legjobb megoldás a hang, és nem a villódzó tévé, vagy táblagép. Annyira jó ezt te is így látod! Nagyon respect ezért!

Heloise írta...

@zakkant: Én is imádom böngészni, tényleg annyi szuperség van. Én mondjuk egyelőre inkább angol podcast párti vagyok, de inkább csak azért, mert talán jobban szem előtt vannak.
Oh, köszönöm szépen! Szerencsére a tv nálunk nem volt nehéz lemondás, mi se azok a típusok vagyunk, akiknél háttérzajként ment korábban a tv. Viszont a kütyüzés, na az tényleg nehéz, de tudatosan igyekszünk vele.

Nita írta...

Nekem a külföldi podcastek eddig kimaradtak, de lehet belenézek valamelyikbe, amelyet ajánlottál. :)
Szerintem érdemes lenne belehallgatod a LibrAmoréba, szerintem több adás is lenne, ami tetszene neked. :)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS