Sötét, hűvös pincében pókhálókkal körbeszőtt hordó áll. Csendesen vár a felbontásra, nem hallatszik le rejtekébe a fenti kocsma cigarettafüstös-duhajkodós zsivaja. Csak áll, és érlelődik évek óta; arra vár, hogy egyszer megnyíljon ismét a pince ajtaja, és végigszaladjon sietve a beszabadult fénycsík a pince sötét folyosóján. Ártatlan borocska ez, finom, édes és zamatos. Pont pohárba való. Többször is. Aztán egyszer csak fejbe kólint, és már csak azt veszed észre, hogy szédelegve-émelyegve botorkálsz hazafelé a szokatlanul kacskaringós úton. Elesel a saját lábadban, arccal bele a sárba... Már nincs olyan zamata a bornak. Csak mocsok és szégyen íze.

Kosáryné Réz Lola újabb regényének központi témája az a betegség, ami – időtlen idők óta, mióta az emberek alkoholt fogyasztanak – maga körül életeket, álmokat, szerelmet, családot apró darabokra zúz. Amiről annyiszor hallunk, amitől óva intik az embert, s mégis: valahogy nem vesszük komolyan. Legalábbis nem annyira, mint kellene. Számos szakkönyv foglalkozik az alkoholizmussal, és annak fizikai, illetve mentális egészségre tett hatásával, és a kortárs irodalmakban is megjelenik, mint a világból és az életből kiábrándult, minden iránt közönyös nagyvárosi ember szenvedélybetegsége. Ám mondjuk Carver novellái és Bukowski regényei mellett azért érdemes egy pillantást vetnünk Kosáryné szóban forgó regényére.

Az Egy hordó bor című regény korántsem rezignáltan mutatja be a kocsmából hazafelé üvöltő, tántorgó részegeket. Szót emel. De nem a bárpulton egész éjszaka könyöklő vagy utcán hányó emberekért, hanem az otthon veréstől reszkető asszonyokért, az éhező, megszeppent gyermekekért, a semmibe tűnt otthonért; az alkohol okozta nyomorért, a boldogtalanságért, a reménytelen jövőért. Női regény ez, ám nem a megszokott Kosáryné-módon: fájdalmas, szívbe markoló-marcangoló.

A mű felépítése sem az írónőtől eddig megszokott: hiányzik a lineáris irányú történet, és tulajdonképpen kimondott főszereplők sem léteznek. Minden a hordónyi bor körül forog, amit a könyv elején felbontottak. Minden embert, aki e borból ivott, vagy más úton-módon köze volt hozzá, elkísérjük egy darabig: a nyomorúságos otthonába, az árokpartra, olykor pedig a halálba. Rövid, komor történetek nyílnak meg előttünk, melyek hol összetalálkoznak, hol nem: ám mindegyikben közös, hogy az alkohol mérgezett meg mindent bennük.



Az írónő kegyetlenül realistán mutatja be történetről történetre a kisiklott életutakat, a mardosó szégyent és az értelmetlen erőszakot. Bár a könyv kétszáz oldal sincs, mégis... idő kell, hogy megemészthessük ezeket a józan ésszel fel nem fogható dolgokat. De az is lehet, hogy erre bármennyi idő is túl kevés.

Kosáryné Réz Lola: Egy hordó bor
Kiadó: Kráter Műhely Egyesület
Oldalszám: 192
Eredeti ár: 1800 Ft

Vén diák

Kosáryné Réz Lola műveinek újbóli megjelentetését már a Könyvhét óta üdvözítem, amikor is a Kráter Műhely Egyesület az életmű-sorozat első darabjaiként megjelentette a Porszem a napsugárban és a Különös ismertetőjele nincs című regényeket. Az őszi hónapokban pedig az írónőnek újabb két regénye került a boltokba. A vén diák című könyve egyébként a sokadik kiadással büszkélkedhet – s eddig minden alkalommal megnyerte magának az olvasóközönséget.

A regény valahol Selmecbánya környékén játszódik, ott, ahol az írónő a gyermekkorát töltötte. A magyarok, németek és tótok lakta vidéken, a hegyekkel körülölelt városkában réges-régi történetek keringenek egy vén diákról, s annak fiatalkori kalandjairól. Mert ugye minden vén diák volt valaha fiatal...

Poros a csizmája, nadrágja, az utcákat járva csokorra kötött nyakkendője libeg-lobog a szélben. Fekete diákzubbonyán még nincs más dísz, csupán egy rojt. Egy igazi bányász zubbonya telis-tele van foltokkal, hiszen minden egyes folt a mélységben átélt veszedelmekre emlékezteti viselőjét. A diák kalandjai azonban nem a hegy gyomrának feneketlen mélységeiben történnek, a veszélyek nem a sötét, fojtogató tárnákban rejlenek. A diák veszedelme a szerelem maga, s zubbonyára ennek bizonyságául bársonyfoltokat varrat a szépséges lányok és asszonyok fürge ujjaival. A regény elején diákunk kabátja még üres. Ám az évek múltával azért kerül rá később egy-két bársonyfolt. A diák neve egyébként Bereczky Józsi, avagy ismertebb nevén: Garabonciás. S ez a regény zubbonya bársonyfoltjainak történetét meséli el.

Az írónő ebben a regényében ismét új oldalát mutatta, hiszen – bár a szerelem áll a történet középpontjában, akárcsak a Porszem a napsugárban című regényében –, ám a témát ezúttal más szemszögből közelíti meg, más a hangulat, és más a végkicsengés. A korábbi két Kosáryné regényben a női alakok abszolút dominanciát élveztek, a férfiak inkább meghúzódtak a háttérben, mint valami idegen, érthetetlen figurák. Itt már eltűnik ez az éles határ a két nem között, a férfiak olykor a reflektorfénybe kerülnek, levetve az ismeretlenség és a teljes érthetetlenség álarcát. Olykor bepillantást nyerhetünk a gondolataikba, érzéseikbe – számomra mégsem tűntek hiteles alakoknak. Olvasás közben végig azt éreztem, hogy Kosáryné hiába próbál belekukucskálni a másik nem fejébe, egyszerűen nem megy. Idealizált, túlontúl egyszerű, kidolgozatlan alakok maradnak. Ellentétben a finoman árnyalt női szereplőivel, akik az idő múlásával jellembeli változásokra is képesnek bizonyultak.

(kép forrása:http://rdvn2.diary.ru/p124423445.htm )

Azonban nem csupán szereplőit, hanem hangulatát tekintve is különbözik A vén diák a korábban megismert két regényétől: itt nincs báj és bohóság. A szereplők szeretetre éheznek, gyengédségre és pár jó szóra, ám ahonnan legjobban vágyják ezeket megkapni, csak közönybe és durva elutasításba ütköznek – nincs boldog házasság. Garabonciás az asszonyok és vénlányok szemében a szívdobogásos-szerenádos-kipirult arcú régen látott romantikát testesíti meg: ő az éjjeli szerenád az ablak alatt, ő a boltból hozott csokor virág, ő a simulékony tánc, ő az álmatlan éjszaka... Azonban a regény hangulata bármennyire is keserédes, azért a kedves humor sem hiányozhat a lapokról, helyzetkomikumok sora színesíti az önmagában kissé komor történetet.

Bár a Különös ismertetőjele nincs varázsát megítélésem szerint nem képes túlszárnyalni Garabonciás története, mindenesetre a Kosáryné-rajongók polcán feltétlenül ott a helye.

Kosáryné Réz Lola: Vén diák
Kiadó: Kráter Műhely Egyesület
Oldalszám: 256
Eredeti ár: 1900 Ft

Különös ismertetőjele: nincs

Kosáryné Réz Lola: Különös ismertetőjele: nincs

Ismét egy Kosáryné könyv, ami meggyőzött arról, hogy én bizony imádom az írónőt, és most már arra az elhatározásra jutottam, hogy minden fellelhető regényét el szeretném olvasni. Vagyis nem is szeretném... akarom!

A Különös ismertetőjele: nincs című regényére nagyon találóan illik az elfeledett jelző, hiszen első, 1941-es megjelenése óta csak tél volt és csend, és hó és halál. Most 2011-ben, hetven év elteltével jutott el a második kiadásig. Teljes az értetlenségem: miért? Hiszen, ez (is) egy hihetetlenül jó regénye - nekem még a Porszem a napsugárban -nál is jobban tetszett.

A regény fő témáját talán a cselédsorsban lehetne meghatározni, bár itt nem annyira tragikusan jelenik meg, mint Kosztolányi Dezső mindenki által jól ismert Édes Annájában. Itt a legfőbb kérdés, hogy vajon áthidalhatók-e a társadalmi különbségek, vajon képes-e a cseléd egy család jó barátjává válni, vagy csupán láthatatlan alkalmazottként járhat-kelhet a házban? S vajon a családtagok képesek-e rádöbbenni arra, hogy alkalmazottuknak ugyanúgy vannak érzései, gondolatai, akárcsak nekik?

Juszti, a falusi, okos kisiskolás lány ígéretes jövő elé néz: akár még tanító kisasszony is lehet belőle. Ám egy sajnálatos esemény miatt kénytelen eldobni magától ezt a lehetőséget, és cselédnek áll. Hiába végzi jól a munkáját, az otthoni gondok mégsem oldódnak meg - sőt... bekövetkezik a tragédia. Juszti összetörten, reményvesztetten ismét beáll cselédnek, és most már véglegesen maga mögött hagyja az otthonát. Végre egy olyan családhoz kerül, ahol nem kiabálnak vele folyton - s ez egyelőre bőven elég neki. A hónapok, évek múlásával igyekszik mindent megtenni munkaadóiért, sokszor olyasmiket is, ami nincs benne a munkaköri leírásában.

Az írónő ismét női szemmel láttatja a világ dolgait, a családi életet és a szerelmet. A nőalakok finom érzékenységgel megrajzoltak: erőteljesek, hangsúlyosak, cselekedeteik érthetőek; míg a férfiak inkább a háttérben húzódnak meg: nem látunk bele úgy a gondolataikba, és a reakcióik sincsenek annyira megmagyarázva, mint női társaiknál. A Porszem a napsugárban című regénnyel ellentétben itt a házasság már nincs olyan árnyaltan bemutatva, nem érezhetők azok az apró lelki rezdülések - itt csupán fekete és fehér van. Ám ezt mégsem érezzük hiányosságnak, hiszen nem is ez a regény fő témája - maga a házasság egy elég periférikus téma itt, maximum a kiházasítás bírhat nagyobb hangsúllyal.

Komoly kérdések, problémák kerülnek elő ebben a regényben, úgymint az álmok feladása, hogy vajon mi az, amiért képesek vagyunk feladni őket? S vajon milyen következményekkel jár ez az életünkre nézve? De a kemény, megterhelő munka, és a családi problémák is előtérbe kerülnek, mint az alkoholizmus, az egymásra oda nem figyelés, a következetlen nevelés. A regény olykor könnyed hangvétele, humoros helyzetei enyhítik a téma súlyosságát, ennek köszönhető, hogy nem érezzük úgy, hogy ránk telepednének a nehézségek.

Mind jellemrajzai, mind stílusa tekintetében zseniálisan megírt regény, ami kiváló kikapcsolódást nyújt, miközben felidéződik előttünk a '30-as évek Magyarországának hangulata. Ahogy elolvastam az utolsó sort, már teljesen biztos voltam benne, hogy ez valóban egy méltatlanul elfeledett könyv - megérdemli a figyelmünket.

Porszem a napsugárban

Kosáryné Réz Lola: Porszem a napsugárban

elolvastam: 2011. július 3.

Az élet női szemmel, avagy egy nő életének krónikája – talán így lehetne leginkább összefoglalni Kosáryné Réz Lola 1930-ban napvilágot látott regényét, mely most újra kiadásra került, bebizonyítva, hogy bájából és varázsából mit sem vesztett az elmúlt nyolcvan évben. Pedig annyi minden megváltozott ez idő alatt: a divat, az erkölcsök, a női szerepkör, az életkörülmények – de a boldogságot manapság is ugyanúgy keressük, és forduljon bármekkorát a világ, mindig szükségünk lesz arra az álomra, hogy egyszer maradéktalanul elérhetjük, a miénk lehet, s nem csupán apró pillanatokra részesülhetünk belőle.

A regény főszereplője, Annuska, sok más nőhöz hasonlóan a boldogságot a szerelemben keresi, ám természetesen nem csélcsap módon; inkább azt mondanám, a véletlen hozza úgy, hogy egyik szerelem követi a másikat az életében – s persze, a maga módján mindegyik igaz szerelem, legyen bár plátói vagy beteljesült. A férfiak, és az irántuk táplált érzelmei viszik előre az úton, a férfiak azok, akik felcsillantják előtte az örök boldogság lehetőségét, majd a következő pillanatban ugyanolyan könnyedséggel össze is törik ezt az ábrándot, ők azok, akik vihart szítanak lelkében, hogy a következő pillanatban nyugalmat és enyhülést hozzanak számára. A férfiak, akik lehetnek bármennyien, a végén úgyis csak egyvalaki fog számítani…

Az írónő zseniálisan érzékelteti a főhősnő változásait az évek során: hogyan lesz egy naiv, tudatlan vidéki kislányból művelt, finom hölgy, majd megfontolt, büszke asszony; hogyan követi az életében egymást a szegénység és a gazdagság, hogyan válik fiatal leányból ráncokkal barázdált arcú öregasszonnyá, és a szívdobogással teli szerelem utáni vágyakozásból hogyan lesz végül lemondás és megszokás. Az Annus lelkében és életében végbemenő változások olyan természetességgel jelennek meg a lapokon, olyan finoman mennek végbe benne, hogy az olvasó kénytelen leborulni Kosáryné Réz Lola tudása előtt, és még a szárnyas, íjjal felfegyverzett Erósz két, erősen giccsbe hajló jelenete előtt is talán hajlandó szemet hunyni, melyek egyébként a történet keretét képezik.

Kosáryné Réz Lola regénye a mai olvasóközönség számára is a legteljesebb mértékig élvezhető, sőt – patinássága, egy mára már letűnt kor felvillantása révén talán még többet is adhat napjaink olvasóinak, akik így nem csupán a női lélek legféltettebb titkaiba nyernek betekintést, hanem időutazást is tesznek a XX. század eleji Magyarországra.