2010. július 24., szombat

Apácashow


Sarah Dunant: Szöktetés a zárdából

kiolvastam: 2010. július 22.

Ma már természetesnek vesszük, hogy egy nő építheti a karrierjét, beszállhat a mindennapi élet taposómalmába, akár harminc-harmincöt vagy még több évvel a háta mögött is férjhez mehet, sőt, ha úgy gondolja vagy a sors úgy hozza számára még a szingli életet is élvezheti. A család nem fogadja ma már bosszúsan egy lánygyermek születését, s értékét nem az általa megszült fiúgyermekek számában mérik. Pedig tudjuk, hogy ez nem volt mindig így a történelem folyamán...

Régen a lányokban csak a jó kiházasítás reményét látták, s a summás hozomány elvesztését. Egy nő, lett légyen akármilyen eszes és művelt, végül mégiscsak a "tűzhely mellett" köthetett ki. Már ha szépsége engedte. Ha a szegény lány nyúlszájjal született vagy valamely testi vagy lelki fogyatékossággal, akkor csak púp volt a család hátán. S azokról ne is beszéljünk, akik bár szépek és okosak voltak, de árvákká lettek még mielőtt egy jól kecsegtető házasságba léphettek volna: rájuk is nehéz sors várt. De vajon ők hova jutottak? Hová mentek?

Igen, a zárda jelentett menedéket nekik. A hely, ahol az Úrral jegyességet kötöttek, a hely, ahol ezentúl élniük kellett, akár akarták, akár nem. Nekik ez jutott.

"Közülünk többet akaratuk ellenére zártak be ide és fosztottak meg a külvilággal ápolt kapcsolat minden lehetőségétől. Ilyen szigorú szabályok között, így elhagyatva mindenki által, csak a pokol lehet a mienk, itt és a túlvilágon egyaránt." (491.o.)

Sarah Dunant könyve ezeknek a nőknek, valamint az előttük és utánuk járó nők véghetetlen sorának állít emléket. De azok a falak nemcsak elzárták őket, hanem védelmet is nyújtottak az akkori világ furcsa felfogásával szemben. S a kocka megfordult: már nem a társadalom peremén álltak, hanem az Úr szolgálatában, s nagy megbecsülésnek örvendtek a világiak körében is.

S ha jobban belegondolunk, valójában melyik nő volt az igazi rab s melyikük a szabad? Az aki egy kikényszerített érdekházasság életét éli a zárda falain kívül, akinek élete és sorsa folyton mások döntésétől függ; s bár vehet csodaszép, méregdrága ruhákat, csillogó ékszereket, de férje erőszakoskodásától nincs megóvva, akinek engedelmeskednie kell mindenekfelett, mert az ő tulajdona? Vagy az a nő, aki bár falak között él, elzárva a külvilágtól, mégis olyan munkát végezhet, amit élvez, s a közös gyűléseken kifejtheti véleményét, szavazati joggal rendelkezik bármilyen ügyben, bármilyen státusban?

" A szerelem nem piacképes árucikk; az ember elfogadja, amit kap, még akkor is, ha férjura abban leli kedvét, hogy kékre-zöldre verje, és csinosabb ágyékoknak nemzzen mindenféle fattyúgyermeket." (419.o.)

Sarah Dunant regénye egy ilyen világban játszódik, középpontjában egy olyan fiatal lánnyal, akit -mint oly' sokakat az idők során- akarata ellenére adtak be a zárdába, mert egy rangjához nem méltó emberbe szeretett bele - egy zenetanárba. A lányban csak úgy lobog az ellenállás tüze, melyet lecsillapítani senki sem tud, képtelen beletörődni családja által rámért sorsába. Ő szabadulni akar, mert bár tiszteli az Urat, mégis a szívét már Jacopo-nak, a zenetanárnak ajánlotta föl. A lány leleményessége nem ismer határokat: valahogy sikerül eljuttatnia szerelmének raboskodása helyszínét - mert a zárdába költözése is a legnagyobb titokban ment- , s aztán igyekszik úgy csűrni-csavarni a helyzetet, hogy a szökését is végbevigye (bár, elárulom azért a történetben lesznek ezelőtt is és ezután is csavarok)

" Az apátnőnek igaza van. A világ tele van velük: leánygyermekekkel, akik túl fiatalok, túlságosan megöregedtek, túl betegek, túl csúnyácskák, túl nehezen kezelhetők, túl ostobák, túlontúl értelmesek. Kiselejtezés. Száműzetés. Élve eltemettetés. A dolgok rendje. Mit tehetne erről? És nem mintha odakint fenékig tejfel lenne az élet. Szabadság? Miféle szabadság? Hogy feleségül menjen ahhoz, akihez éppen hozzákényszerítik?" (419.o.)

A történet másik főszereplője pedig egy apáca, Zuana nővér, aki patikáriusként szolgálja az Urat a zárda falain belül, s magukat az apácákat is. Zuana már több éve a kolostor lakója, s azért került ide, mert édesapja még azelőtt meghalt mielőtt kiházasíthatta volna leányát - s így kénytelen volt zárdába vonulni, hogy örökségét megmenthesse a teljes eltűnéstől. Ám számára pénze helyett sokkal többet jelentettek édesapja gyógyászati könyvei, melyeket féltve őrzött kincsként őriz, édesapja emlékével együtt, ami oly' sok év után is olyan erősen él benne, hogy tanácsait, bölcsességeit még mindig hallja, s olykor-olykor beszédbe is elegyed vele. Bár többen a szemére vetik a regény során, hogy nincs közel úgy az Úrhoz, mint sok más apáca, de szerintem nem így van. Ha az Urat a Végtelen Jósággal feleltetjük meg - függetlenül attól, hogy hiszünk-e abban, hogy tényleg létezik úgy és olyan formában, ahogy a Biblia mondja - , akkor Zuana a legeslegszorosabb kapcsolatban van vele, még akkor is, ha nem valami misztikus és földöntúli hangon szólal meg számára, hanem szeretett édesapja tónusán. Szerintem, ha Isten meg is szólított valakit ebben a regényben, az csakis ő lehetett, senki más.

Bár, a fülszöveg szerint a regény egy szöktetés történetét meséli el, nekem mégse ezt beszélte el. Én két teljesen különböző nő összecsiszolódását olvastam a sorok között: két külön világ, különböző célokkal, akik valamiként mégis megérinthetik egymást. S a végén rájönnek, talán még sincs annyi különbség köztük. Izgalmas volt számomra olvasni, hogyan is alakul ki ez a furcsa kötelék kettejük között, hogyan fűzi egyre szorosabbra kapcsolatukat a bezártság, az egymásra utaltság.

A regény a közepéig nekem nagyon tetszett, főleg azért, mert ennek a középpontjában a fiatal lány lázongásai, cselvetései álltak, ahogy egyre azon igyekezett, hogy tervét megvalósíthassa, s túljárjon az apácák eszén. A közepétől a regényben egy éles váltás figyelhető meg, ami már egy teljesen megváltozott hangulatot, felfogást áraszt magából, amit én annyira nem tudtam elfogadni. A lemondások, a folytonos vezeklések, ez az egyre fojtogató klausztrofóbiás érzés, ami ekkor engem teljesen a hatalmába kerített mikor olvastam; a csodára várás, s azok felhasználása a zárda vezetéséért vívott sakkjátszmában, melyben minden ember és minden tett csak bábu, számomra nem hozták meg a regény első felére annyira jellemző rajongásomat. Persze, ez nem feltétlenül rossz, inkább csak arról van szó, hogy a második felében középpontba kerülő mentalitással nem igazán tudtam azonosulni.

A regény az értékelésemben 8,5 pontot kap!

A könyvért köszönettel tartozom az Athenaeum Kiadónak!

Fülszöveg:
1570-ben járunk, a rendkívül gazdag itáliai városban, Ferrarában. A tizenhat éves lányt, Serafinát szülei arra kényszerítik, hogy egy zárdában, a Santa Caterinában élje le hátralévő életét, ugyanis beleszeretett egy rangján aluli férfiba. A zárda messze földön híres énekkaráról, és Serafinának esodálatos hangja van, ám ő egyáltalán nem hajlandó énekelni. Megérkezése pillanatától a Santa Caterina valóságos csatatérré válik, hiszen a fiatal nő egyáltalán nem hajlandó beletörődni sorsába, minden áron szeretne visszajutni kedveséhez. A harcba mindenki belekeveredik a főnöknőtől kezdve a legutolsó novíciáig, ám az események fő mozgatója mégis a csendes, csodabogárnak számító patikárius nővér, Zuana lesz. Sarah Dunant nagy szakértője a reneszánsz kori Itáliának, e könyvében is korhű képet fest erről a színes, mégis sokszor kegyetlen világról. Földi és égi szerelem, szentség és hamis extázis, hit és merev dogmák összeütközése teszi feszültté ezt a kiváló történelmi regényt.

Vélemények:

7 hozzászólás:

Bridge írta...

Dunantnak abban a regényében, amit én olvastam (The Birth of Venus) is hasonló módon szerepelt a zárda: olyan hely, ahol szabadok lehettek azok a nők, akik a kinti világban nem lehettek önmaguk. Ms. Dunant nagyon rákapott erre a témára. ;-)

Heloise írta...

Ezek szerint igen :-) de egyébként emékszem arra a posztodra, s tényleg elég hasonló ahhoz ez a regény is, talán annyi különbséggel, hogy Zuanának, a regény - talán tényleges- főszereplőjének a karaktere szerintem valóban el lett találva, ő tényleg képes vinni a történetet, szemben a másik központi alakkal, Serafinával: ha ő lett volna egyedül, akkor nem állta meg volna a helyét, mint központi figura.

PuPilla írta...

Nagyon tetszik amit írtál róla! A zárdában, kolostorban játszódó könyvek egyébként is mindig izgalmasak, vonzóak, és a szereplők is érdekesnek tűnnek.

Heloise írta...

Igen, egyébként engem is meg tud fogni ez a világ! Főleg, hogy ebben a témában (se és még sok másban :-) ) nem igazán vagyok járatos, de attól független, vagy talán épp ezért nagyon érdekel, h ott milyen lehetett az élet, meg kik mentek oda?
S ez a regény azért is tetszett nekem, mert a zárdának nemcsak a jó vagy rossz oldalát mutatta be, hanem mindkét részről hozott fel dolgokat.

Miestas írta...

Érdekes, hogy szabdnak érzik magukat a nők egy ilyen helyen, Diderot Az apácáját és Kaffka M Hangyabolyát olvasva nekem pont az ellenkezője jött le. Megkéne talán ezzel is próbálkoznom, más perspektívából nézni a dolgokat.

Heloise írta...

Miestas, mondjuk ez biztosan írói felfogás kérdése is, h melyik hely milyen jelentéssel töltődik meg. Mondjuk, azt hozzátenném, hogy ebben a regényben sem jelentett mindenkinek szabadságot a zárda: ez nagyban függött a novícia lelki alkatától, és hogy mit hagyott hátra a külvilágban.
De mindenesetre nekem tetszett a könyv, s valóban más szempontból mutatja be ezt az egész helyzetet, szóval igazából én tényleg csak ajánlani tudom (lehet, h neked még a második fele is tetszene)

Miestas írta...

ment a várólistára:-))

Related Posts with Thumbnails