2010. november 14., vasárnap

Papírmadarak


Maggie Stiefvater: Linger - Várunk


kiolvastam: 2010. november 13.

Mikor nagy, tejfehér, sűrű ködben sétálok, olyan, mintha a természet pihe-puha fehér takaróval vonná körbe a várost és engem is. Olyan törékenynek tűnik ilyenkor minden, s úgy érzem, a köd óvja meg a világot, nehogy összetörjön. A hangok élessége megszűnik és nehéznek érzem a levegőt, amit beszívok. Megnyugszom, s hagyom, hogy belefeledkezzek a köd fehérségébe.

A szemük, emberi szem farkaskoponyában, a vízre emlékeztet: mint a víz tiszta kéksége, úgy tükrözi a tavaszi eget, az esőben habzó patak barnáját, a nyári tó zöldjét, amikor az algák virágozni kezdenek, a hótól elfojtott folyó szürkéjét.


Valahogy így éreztem ezzel a könyvvel kapcsolatban is: beborított, betakart, s nem bírtam neki ellenállni - no, nem mintha akartam volna - hagytam, hogy magába szippantson. Számomra nem is annyira a történet volt a fontos, hanem maga az atmoszférája. Igazából, én már a Shiver elolvasása után kerek egésznek éreztem az egészet, s ha csupán a cselekményt nézzük, így a második rész elolvasása után nem változott semmit a véleményem ezzel kapcsolatban, még mindig így gondolom. De... és most jön a hatalmas, számomra kihagyhatatlan De (így, nagybetűvel) : azt hiszem, nagyon szomorú lettem volna, ha ez mégis abbamarad a Shiver-rel; mert szerettem volna még Sam -mel találkozni, "hallani" szerettem volna még, ahogy verset szaval vagy rímeket gyárt, s újra érezni szerettem volna ezt a keserédes, boldog-szomorú érzést, amit már a Shiver is kiváltott belőlem.

Ezer papírdaruvá hajtogattam kettőnk emlékeit, és kívántam valamit.


A narrátorok ebben a részben már négyen vannak: az egyik új, az első részből már ismert Isabel, a másik pedig egy teljesen új szereplő, aki szintén farkaslétre ítéltetett: ő lenne Cole. Szerettem, hogy a narrátorok stílusa már sokkal jobban elkülönült, mint az első részben, egyszerűen meg lehetett őket egymástól különböztetni, s az is nagyon tetszett, ahogy a narrátorok váltását alkalmazta: volt, hogy egy-egy mozdulatot vagy eseményt két vagy három szemszögből is leírtak.

Sam még mindig a kedvencem: stílus tekintetében is, hiszen ő használja a legköltőibb nyelvezetet négyük közül, de személyisége is olyan, ami elbűvöli az embert. Legalábbis engem mindenképpen. Isabel -nek szerintem jót tett, hogy narrátorrá lépett elő, hiszen az első részben nekem egyáltalán nem volt szimpatikus, de így, hogy megismertem gondolkodásmódját, tisztában voltam a gondolataival, rájöttem, hogy nem is olyan borzalmas nőszemély. Grace igazából még mindig nem tett rám semmilyen hatást, őt valamiért továbbra is halvány karakternek érzem a többiekhez képest. S hát ott van még Cole... ő is művészlélek, akárcsak Sam, bár ő a depressziósabb vonalat képviseli, az életből kiábrándult, mindent maga mögött hagyni akaró művészt, akit nem a világ taszít ki, hanem pont ő az, aki kitaszítja a világot magából. Bár, vagány a srác, de nekem néha túl sok volt belőle... főleg az elején. Nem mindig szerettem a fejében lenni.
Ha nincsenek emlékeid, olyan, mintha soha nem is léteztél volna.


Az írónő ismét egy nagyon kifejező címet választott a könyvének: hiszen ez az egyetlen szó magában foglalja az egész könyv lényegét. Várunk. Várunk a változásra, a jobb életre, a felejtésre, a boldogság egy kis szikrájának a feltűnésére vagy a kívánságok megszületésére, hogy azokat papírdaruk formájában összegyűjthessük.

Gyönyörű könyv volt! Akinek tetszett az első rész, annak ez is biztosan fog - ha nem jobban! Öröm ilyen erős és különleges atmoszférájú regényt olvasni a tucattá váló urban fantasy műfaj világában. Az értékelésemben 9 pontot ért el!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Linger
Fordította: Gazdag Tímea (a verseket A. Katona Ildikó ültette át magyarra)
Eredeti ár: 2999 Ft
Oldalszám: 358 oldal
ISBN: 9 789632 452647

Fülszöveg:
Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval.
Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól.
Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails