2011. március 19., szombat

Különös kisvárosi történet

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

kiolvastam: 2011. március 14.

Ahogy kinyitottam regényt, és olvasni kezdtem, szinte rögtön megcsapott a levendula és az ibolya illata, szinte láttam magam előtt a virágok színes kavalkádját. Emlékszem, ahogy ekkor a nap bekukucskált az ablakomon, olyan fényességbe borítva a szobát, ahogy régóta nem – és ekkor, ebben a pillanatban éreztem igazán először ebben az évben, hogy beköszöntött a tavasz.

Sarah Addison Allen regénye tényleg olyan, mint a tavaszi napsugár vagy a szebbnél szebb virágokkal beborított mező. Hihetetlen milyen atmoszférája van, ami már az első oldalaktól képes elbűvölni az olvasót! Miután kiolvastam a könyvet, el is határoztam, hogy egy virágos kertet szeretnék itthonra, amit gondozhatok, amiben gyönyörködhetek. Persze, ez meg sem fogja közelíteni a Waverley -kert szépségét, nem csak azért, mert nagy valószínűséggel nekem nem lesznek mágikus növényeim, hanem azért is, mert sajnos nincs kertem. Így számomra az egyetlen alternatíva e tekintetben, hogy valamelyik szoba sarkában rendezem be – persze, nem lesznek fák, se dús, puha fű. De úgy vagyok vele, legalább szép virágaim legyenek.

Azonban nem csupán ezért a kissé misztikus hangulatért érdemes a kezünkbe venni a regényt. Engem már a karakterábrázolása is levett a lábamról. Kedvenc szereplőm talán a kissé beforduló, bármilyen változástól szinte már betegesen rettegő Claire volt. Szerettem, ahogy tanúi lehetünk lassú változásának, ahogy láthattuk, hogy egyre jobban és jobban beengedi magához a külvilágot, és Sydney- t, a testvérét is.

A könyv valamilyen szinten, legalábbis úgy gondolom, tényleg krónikája az életünknek – bárki életéé, nem csak a Waverley-lányoké. Hiszen mi is rengetegszer őrlődünk, hozunk rossz döntéseket, amiket aztán vagy igyekszünk elfelejteni, vagy inkább próbáljuk kijavítani – ez talán inkább a hiba súlyosságától függ, meg persze, hogy mennyi idő is telt el azóta. S persze, a mi életünkben sem annyira egyszerű a szerelem – nem csupán a kezdeti tétova lépésekről beszélek, hanem a már megszokott, több éven keresztül tartó szerelemről is. Mindig merülhetnek fel bennünk kételyek, elbizonytalanodhatunk önmagunkkal vagy a párunkkal szemben is, talán problémákat találhatunk ott, ahol valójában nincs is – s talán egyszer ráébredünk, hogy az ilyen jellegű problémáknak a forrásai tulajdonképpen mi vagyunk. Vagy nem sikerül.

Érdekes volt a könyv lapjain megjelenő fatalista hozzáállás, vagyis, hogy a városban tulajdonképpen a kezdetek óta minden családnak megvan a maga szerepköre, és az is, hogy mihez értenek a legjobban. Vannak olyan családok, amelynek a nő tagjai kitűnő feleségek, akik az ágyban olyan élményt nyújtanak férjeiknek, hogy teljesen magukba bolondítják őket. Vannak olyan családok, ahol a férfiak mindig idősebb feleséget választanak maguknak, és vannak olyanok is, akik bármit tesznek, mindig különcök maradnak. Ez számukra egy eleve elrendelt szerep, amiből ugyan megpróbálhatnak kilépni, talán az illúzióját sikerül is elérniük, de hamar ráébrednek, hogy bármennyire is igyekeznek, bármennyire is szeretnék, ettől nem lehet szabadulni, bárhova is veti az embert a sors. S talán, ez is így van nálunk is – csak nem ennyire kisarkítva. Lehet, hogy mi is próbálkozunk kilépni a családunk szokásaiból, viselkedéséből – de teljesen sose tudjuk őket levetkőzni. Mindig, ha csak ellenpéldaként is, de ott motoszkálnak a fejünkben.

Igazából, a történetről direkt nem írtam – csak pár impressziót -, úgy gondolom, fedezze fel mindenki maga a Waverley-kert titkát. Nem világmegváltó könyv, ezt előre leszögezem, de szerintem feledhetetlen kikapcsolódást nyújt, és a regény atmoszférája biztosan nem fog elengedni magától napokon keresztül. Legalábbis velem ez volt.
Örülök, hogy kerek történetet olvashattam, ami nem folytatásos. Ez így, egy kötetben jó. Viszont, az írónő regényeit ezentúl feltétlen keresni fogom!
Az értékelésemben végül 10 pontot ért el!

S így a végén egy kis recept a kandírozott virágszirmokról: (még sose ettem ilyet, el sem tudom képzelni milyen ízük lehet)

Hozzávalók: 1 tojásfehérje, 20 dkg ehető virág (A legnépszerűbb a rózsa, de ehető virág még a mimóza, az ibolya, a kankalin és az árvácska is ) vagy levél, 8 dkg nádcukor
Enyhén verd fel a tojásfehérjét, majd egy apró ecset segítségével kend be az összes virág és levél felületét, vigyázva, nehogy eláztasd őket. Helyezd zsírpapírra valamennyit, és szitálj rájuk egyenletes réteg cukrot. Meleg helyen hagyd megszárazni. Így megcukrozva a szirmok hosszú ideig tökéletesen elállnak.
Forrás: mindmegette.hu

(képek forrása: weheartit.com)

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Garden Spells
Fordította: Szakál Gertrúd
Oldalszám:300 oldal
Eredeti ár: 2999 Ft

Vélemények:

4 hozzászólás:

Diamant írta...

10 pont! De jó, akkor megint egyet értünk, én is nagyon szeretem!!:))

tricia írta...

Annyi jót olvastam róla, hogy kénytelen leszek megvenni :P A borító is csodaszép!

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Nagyon finom a kandirozott virágszirom, kellemesen édes, és illatos. Én rózsaszirmot már ettem. Csemegének nagyszerű, ha a könyv is olyan csodajó, mint a kandírozott virágok, alkkor biztosan jó a könyv. Tetszik nagyon az eszmefuttatásod.

Heloise írta...

Diamant, ezt szerintem lehetetlen nem szeretni ;-)

Tricia, jaj, szerintem nagyon megéri, nagyon jó kikapcsolódásnak (és ami pozitívum: nem folytatásos) :-) majd kíváncsi leszek hogy fog tetszeni :-)

Fülöp Béla, tényleg ettél már? :-O én elképzelni se tudom milyen lehet, de majd egyszer ráveszem magam és csinálok - olyan kíváncsi vagyok :-)

Related Posts with Thumbnails