2012. március 17., szombat

Kutyavilág

A Virginia Woolf által írt életrajz - mert hogy ez a könyv egy életrajz - roppant eredeti és roppant mód különös is. Az esetek nagy részében az életrajzokról elmondhatjuk, hogy olyan életutakról számolnak be az olvasóközönségnek, amelyek követendő vagy éppen elrettentő példával szolgálhatnak az embereknek. Sok esetben előfordul az is, hogy nem maga a bejárt életút a lényeg elsősorban, hanem maga a személy, aki ezeket át-illetve megélte. S hát itt van a Flush, melyet ha valóban életrajzként olvasunk - mint fentebb említettem - roppant mód különös. Hiszen nem csupán arról van szó, hogy nem egy híres vagy éppen hírhedt személy áll a középpontjában, hanem ott van az is, hogy még csak nem is ember, hanem egy kutya életéről szerezhetünk tudomást.

"Flush pontos születési idejének megállapítására vonatkozóan minden kutatás csődöt mondott: nem ismerjük sem az évet, sem a hónapot, sem a napot; annyi azonban erősen valószínűnek látszik, hogy 1842 első felében látta meg a napvilágot. "


Számomra itt maga a témaválasztás is az, ami érdekessé teszi ezt a kis könyvecskét. Az viszont, hogy Woolf miképp töltötte ki Flush életének eseményeiről szóló dokumentumok között tátongó hézagokat, amelyek nyilvánvalóan a fikció szintjén mozognak - pl. Flush gondolatai a társadalomról stb. - az életrajzírásnak olyan momentumaira világítanak rá, amelyeket nem feltétlen veszünk észre egy emberről írt életrajz esetében, még pedig: a másokról írt életrajzokban a fikciók, a spekulációk ugyanúgy jelen vannak, akárcsak (teszem azt) egy történelmi regény esetében. Igen, ott vannak a dokumentumok, a naplók, a levelek stb., de bármennyi is áll a rendelkezésünkre, akkor sem képesek lefedni egy egész élet minden egyes momentumát. S ha már hézagok vannak, akkor jönnek a (nem mindig tudatos) spekulációk, a vetítések.
És itt jön az az érdekes kérdés (ami lehet, hogy csak számomra érdekes), hogy vajon létezhet-e hiteles életrajz bárkiről is? Nem arról van-e szó, hogy a lapokon egy olyan embert ismerünk csupán meg, amit az életrajzíró látni/láttatni akar? S ezáltal ezek a hús-vér emberek a hátrahagyott, kézzel fogható dokumentumaikkal együtt nem válnak-e fiktív szereplőkké?


(James Edwin McConnell: Elizabeth Barrett-Browning és Flush.
Kép forrása: http://www.bridgemanartondemand.com)


Ám a Flush-t egy ember (pontosabban egy nő) életrajzának is tekinthetjük. Ő pedig nem más, mint (Amadea által az utóbbi időkben oly' sokszor emlegetett, és általa nagyon kedvelt) Elizabeth Barrett-Browning költőnő. És ez egy tök izgalmas megközelítése a témának (szerintem), és a fentebbi bekezdés utolsó gondolataihoz szorosan kapcsolódik. Flush szerintem egy ideális életrajzíró: az ő szemén keresztül ismerjük meg Barrett-Browning kisasszonyt, hiszen árnyékként követi minden egyes lépését. Flush ennek ellenére sok dolgot nem ért gazdájával kapcsolatban: nem érti motivációit, gondolatait,érzéseit. S ő ezekkel tisztában van, ezt többször be is vallja. Nem áltat, nem spekulál, nem von le konzekvenciákat: csak annyit mond, amennyit lát. Nem többet. Különben ezek, hogy pl. csak azt mondjuk el, amit látunk, ne többet, látszólag pofon egyszerűnek tűnnek, pedig tudatosan vagy nem tudatosan, de minden mondatban ott vagyunk mi is. S szerintem ezért ideális életrajzíró Flush, mert képes szétválasztani saját maga gondolatait és a látványt. Továbbá tudatában van a gazdája és a közte levő szakadéknak - ami nem azért van ott véleményem szerint, mert két külön fajról beszélünk. Ez a szakadék ott van köztünk, emberek között is: soha nem leszünk képesek egymást teljesen és igazán megérteni. S pont az a dolog okozza ezt az igazán mély szakadékot köztünk, ami ennek az áthidalására jött létre: a nyelv maga. (és erre volt is a könyvben egy tökre idevágó idézet, de lustaságom és betegségem okán ezt nem jelöltem olvasás közben, és most az istenért sem találom sehol. jellemző... )

Különben korántsem ennyire elméleti ez a regény, mint ahogy én most bemutattam. Simán lehet egy aranyos kutyás sztorinak is olvasni, vagy csak egy kedves kis történetként, de nekem ilyesmik jártak a fejemben olvasás közben vagy éppen az olvasások között. Woolftól a második regényem volt, és ezzel még inkább meggyőzött magának. Én ezt a könyvét is, ahogy a Saját szobát, csak ajánlani tudom. Stílusos, érdekes, és hihetetlenül intelligens kisregény.
Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete...

Virginia Woolf: Flush
Eredeti cím: Flush: A Biography
Fordította: Rónay György
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 158 (jegyzetestül mindenestül)
Eredeti ár: passzolom. Az Európa újra kiadta a Woolf-életmű sorozatában.

Vélemények:

2 hozzászólás:

Bridge írta...

Büszkén jelenthetem, hogy nem csak számodra érdekes a kérdés. ;-) Még az MA alatt jártam egy kurzusra, ahol női önéletrajzokat olvastunk (na, kinél?), és már az alapfeltevés az volt, hogy rögtön 3 én van: az elbeszélt én, az elbeszélő én, meg az író. Elsőre ezt egy kicsit nehéz volt elfogadni, de most már valahogy logikusnak tűnik.

Ha pedig azt vesszük, hogy sokan hajlanak úgy olvasni még a "fikció fikciót" is, mintha az minden esetben az író személyes véleményét tükrözné, a fenti feltevés különösen durván hat. :-D

Heloise írta...

Én mindig is irigyeltelek a tök jó kurzusaid meg kedvenc tanárnőd miatt, most meg aztán pláne :-) Biztos nagyon érdekes lehetett... nekünk az életírások vizsgálata teljesen kimaradt a tananyagból, sajnos. Nálunk volt egy olyan kurzus, ami szintén hasonló "durva" feltevést tartalmazott (bár belegondolva ez is tök logikus) , hogy maga az egész történelem is egy fikciós narratíva.


Hú, hallod most tökre elkezdett érdekelni ez az önéletírás dolog. Megyek, és majd a könyvtárban keresek pár szakirodalmat erről :-)

Related Posts with Thumbnails