2016. augusztus 26., péntek

Persepolis 2. - A visszatérés

Marjane, ezt odatetted! - ez volt a legeslegelső, korántsem szofisztikáltan megfogalmazott gondolatom, miután elolvastam az utolsó képkockákat is, és perceken keresztül csak meredten bámultam magam elé. Annyi elmondhatatlan gondolat és érzelem cikázott rajtam végig olvasás közben és után is, hogy szinte mondhatni egy amorf érzésmasszában léteztem. Igazán nem csoda hát, hogy eleinte csak ennyit tudtam kinyögni erről a történetről. 


Ez a kötet pontosan ott folytatódik, ahol az előző lezárult: az utolsó képkockákon egy új reményekkel teli, szabadabb élet lebegett a szülők szeme előtt, mikor lányukat Európába küldték tanulni. 
Márdzsi tehát megérkezett a nyitott és világi Európába, ami korántsem annyira nyitott és nem is annyira világi - legalábbis egy apácák által vezetett internátus ablakából, ahová végül az európai ismerősei elhelyezték Márdzsit. A teljesen más kultúrába való beilleszkedését nem csupán a vallási, kulturális és nyelvi különbségek és a származására irányuló negatív előítéletek nehezítik, hanem bizony még a kamaszkor kétségbeesett és bonyolult én-keresése is. Sok vicces és kevésbé vicces történet szól ezekről az időkről - a kamaszkori elveszettségen osztozni tudtam Márdzsival, és így nem volt nehéz az egyéb beilleszkedési nehézségeit is átélnem. Satrapi nagyon jól nyúl ezekhez a témákhoz is: zseniális ahogy néhány képkockába sűrítve át tudja adni ezeket, a szavakkal sokszor nehezen kimondható érzéseket.  
Egyfajta coming-of-age történet ez is: Márdzsi keresi önmagát és helyét a világban. Talán sikerült is olykor valamennyire megtalálnia. Közben lázad, szerelmes lesz, majd egy összetört szívvel lesz gazdagabb. Végül, amikor már minden veszni látszik, hazatér családjához Iránba. 
Ám a visszatérés sem könnyű. Irán megváltozott, és itt is, akárcsak Európában, idegennek érzi magát. S talán, ez a legfájdalmasabb: mert míg a külföldi idegenérzés talán valahol elfogadhatóbb - még ha nehéz is elviselnie ezt a kívülállóságot, viszont a saját szülőországában átélni ezt az érzést még szörnyűbb. Hiszen, ha nem a saját hazájában, akkor mégis hol érezze azt az ember, hogy megértik? S tegyük hozzá, hogy Irán nem az a hely, ami megkönnyítené számára az újbóli beilleszkedést. A rengeteg, az állampolgárok saját szabadságát, gondolkodását szabályozó törvény átszövi az átlagemberek mindennapjait.

Ezeken túl még fontos témája a könyvnek a szexualitás, illetve hogy milyen is lehet nőként élni egy olyan országban, amely egyre azon fáradozik, hogy elkendőzhesse a nőiséget; ahol nőnek lenni egyet jelent az illetlenséggel. A nőkérdés témaköre ennél fogva ebben a kötetben kicsit markánsabban jelent meg, és sok gondolkodnivalót hagyott maga után.

"A rezsim rájött, hogy ha egy nőnek otthonról kilépve azt kell végiggondolnia, hogy
– elég hosszú-e a nadrágja?
– rendesen kötötte-e be a kendőjét?
– látszik-e a sminkje?
– meg fogják-e korbácsolni?,
akkor már nem azon gondolkozik, hogy
– hová lett a gondolatszabadsága?
– mi van a szólásszabadságával?
– élhető-e így az élete?
– mi történik a politikai foglyokkal?

Érthető! Félelmünkben nem vagyunk képesek sem elemezni, sem gondolkodni. A rettegés megbénít. A megfélemlítés egyébként minden diktatúrában a megtorlás alapja.
Ebből logikusan következik, hogy lázadásnak számított az is, ha kilógott a hajtincsünk, vagy kifestettük magunkat."


A második kötet is volt olyan jó, mint az első. Más témákat dolgoz fel, olykor még jobban belemászik a dolgok sűrűjébe, és Márdzsi már nem ártatlanul szemléli a körülötte levő, érthetetlen világot. Elképesztő élettörténete egyszerűen lenyűgözött. Újra. Imádom, ahogy Satrapi ennyi sok fontos gondolatot, érzést beleszőtt ezekbe a könyvekbe - s mindezt nyakon öntötte még sok öniróniával és humorral, amitől még szerethetőbb lett a történet. Azt hiszem, nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos könyveknek is tartom a Persepolis-történeteket, és elképesztően jó dolognak tartom, hogy megjelentek magyarul. 
Azonban még mindig nem nagyon tudom megfogalmazni azt az érzést, amit kiváltott belőlem ez a könyv, úgyhogy inkább csak annyit mondok megint: "Marjane, ezt odatetted!"

Marjane Satrapi: Persepolis 2.  - A visszatérés
Fordította: Rády Krisztina
Nyitott Könyvműhely
192 oldal

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails