Vének háborúja

A várható élethossz már jó ideje felkúszott a kilencvenéves határig, és azóta is ott stagnál. Kihoztunk magunkból mindent, amit lehetett, de aztán Isten megmakacsolta magát. Az emberek tovább élhetnek, és tovább is élnek, csakhogy öregemberként élik azokat az éveket. Ebben nem változott igazán semmi.

Vannak olyan témák az irodalomban, amelyekről pár évvel ezelőtt sose gondoltam volna, hogy érdekelni fognak valaha is. Ilyen például a science-fiction, amely jó sokáig kimaradt az életemből mint műfaj, ám az utóbbi időben egyre jobban érdekel - akár filmen, akár könyvben. Gondolom, sokat köszönhetek e téren Stephen Hawkingnak és egy hobbifizikus pajtimnak - utóbbival egy üveg bor mellett órákon keresztül beszélgetünk a párhuzamos univerzumokról, a húrelméletről vagy éppen a Higgs-Bozonról...  és gondolom ezeknek köszönhetően egyre inkább érdekel a csillagászat és az elméleti fizika is. Ezt tényleg nem gondoltam volna, hogy valaha leírom... Innen meg gondolom, egyenes út vezet a sci-fihez.

John Scalzi regényét sokan ajánlották nekem az "Ismerkedj sci-fi könyvekkel" nevezetű projektem keretében. Military science-fictiont már olvastam tavaly Orson Scott Card: Végjáték című regényének köszönhetően, és az úgy eléggé bejött, így hát nem is kellett sokáig győzködniük a többieknek, hogy ezt is mindenképp olvassam el. 

John Perry, a regény 75 éves főszereplője, még a történet elején csatlakozik a Gyarmati Véderőhöz, amely az emberiség űrbéli gyarmatait hivatott védeni és újabbakat szerezni számára. Az a szóbeszéd járja, hogy a GYV képes megfiatalítani az öregkort elérő újoncait, így ez eléggé csábítóan hangzik nem csupán John Perry, hanem nagyon sok idős ember számára. Perry, ahogy eléri az elvárt 75 éves kort, kilátogat pár éve elhunyt felesége sírjához, majd azonmód belép a hadseregbe, hogy felajánlja szolgálatait a GYV-nek. Ám a kiképzés utáni éles bevetéseken rájön, hogy a háború iszonytató brutalitásán nem lehet csak úgy továbblépni, és bizony nehéz embernek maradni ilyen körülmények között.

A Vének háborúja roppant mód szórakoztató regény volt: vicces és ötletes, továbbá izgalmakban sem volt hiány. Sok elgondolását felfedeztem egyébként a később írott Partials-trilógiában, különösen a Részlegesek tekintetében. Lehet, hogy Dan Wells innen merített ihletet? 
Bírtam Scalzi humorát is, amit elég sokszor megcsillogtatott a történet során - és én még az olvasás előtt azt hittem, hogy ez egy véresen komoly sci-fi regény lesz. Jó, persze - valahol komoly ez a maga módján meg alapvetően a feldolgozott témák is: öregség, háború, gyász stb. , de sokkal könnyedebb és hamarabb befogadható szerintem a hozzám hasonló kezdő sci-fi olvasók számára, mint ahogy korábban hittem.  A tudományos részek meg igazából nagyon elenyészőek, szinte mondhatnám, hogy nagyon nincsenek is - szóval ez tényleg egy habkönnyű sci-fi regény. 

John Perry egyébként jóarc, nagyon bírtam a karakterét: egy született vezetőalkat és harcos. Jól feltalálta magát a legváratlanabb helyzetekben is, bár sajnáltam, hogy itt - a Végjátékkal ellentétben - nem helyezett az író nagy hangsúlyt Perry katonai fejlődésére. Ő egyszerűen csak kiváló lett meg ügyes, és szinte egyik oldalról a másikra nem volt számára olyan stratégiai feladat vagy hirtelen döntés, amit ne tudott volna jól meghozni. És ez egy picit zavart. Jobban örültem volna, ha Scalzi fektet ebbe egy kis energiát, hogy kibontsa. 

Mindent összevetve jó volt, hogy elolvastam, de ha már military science fiction, akkor én mégis csak a Végjátékra szavazok. #TeamEnderWiggin meg ilyenek. Amúgy aki hozzám hasonlóan ismerkedni szeretne a sci-fi regényekkel, annak ezt egy jó kezdésnek tartom: könnyed, érthető és humoros is, garantáltan nem üli meg a gyomrot. Nekem kicsit felejthető kategória is volt, ezt már most érzem. Olyan egyszer-elolvasod-pár-hét-múlva-elfelejted típusú szerintem, de azért kellenek az ilyenek is olykor. igen, tudom.... már megkaptam a Scalzi-fan ismerőseimtől, hogy izé vagyok.

John Scalzi: Vének háborúja
Old Man's War
Fordító: Pék Zoltán
Agave Kiadó
252 oldal