Gonosz pálya

Ha megkérdeznétek tőlem, mit vártam a legjobban ebben az évben a könyvmegjelenések közül, akkor az egyik válasz a Gonosz pálya lenne, a másik meg az illusztrált Harry Potter és a titkok kamrája, ami nagyon remélem, hogy még meg fog jelenni az idén. Még pár ilyen, és lassan levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy Rowling igazából bármibe foghat könyvek terén, én biztosan imádni fogom. S hát mit is tagadjam, tényleg zseniálisnak tartom őt, hiszen nagyon kevés író tud ennyire eltérő regényeket igazán jól megírni. 

Cormoran Strike és az ő Robinja már a Kakukkszó alatt megnyert magának, és igazából már azóta várom folyton szinte tűkön ülve a következő részeket. Egyszerűen szeretem, ahogy Rowling ír: ahogy a karakterek személyiségét és kapcsolatait szépen-lassan kibontja a szemem előtt; ahogy végigkalauzol az angol tájakon és ahogy felépíti gyönyörű ívesen a történetek feszültségét. Robert Galbraith-et határozottan más okok miatt szeretem, mint a Harry Potterek íróját, de szerintem ez így is van jól. Igazából, már tényleg le is kéne szoknom a Cormoran Strike-os posztokban a harrypotterezésről, mert tényleg megérdemelné... 

Pedig a Gonosz pályával kezdetben - bevallom - kicsit nehezen barátkoztam meg. A magyar címe például nagyon nem tetszik, és tudom, hogy a legkönnyebb dolog a világon csak kijelenteni valamiről, hogy nem tetszik, amin a fordító biztosan nagyon sokat agyalhatott, de nekem a Gonosz pálya kifejezés vagy nagyon idegenül hangzik, vagy pedig egy gonosszá változott focipálya képét hívja elő bennem. És higgyétek el, egyik sem valami jó érzés! De aztán jött az első pár mondat: "Nem sikerült teljesen lesikálnia magáról a lány vérét. A bal kezén, a középső ujja körme alatt sötét sáv maradt, mint egy zárójel." - és innentől kezdve tudtam, hogy nehezen fogom tudni letenni. És nagyjából tényleg így is lett. 

Azért mondom, hogy nagyjából, mert be kell vallanom, hogy talán az eddigi három rész közül ez tetszett a legkevésbé. Mármint ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nem tetszett - mert egyébként ezt is szerettem, ó de még mennyire! - , de ha sorrendet kéne állítanom, biztosan ez a rész kerülne az utolsó helyre, kétségtelenül. Hozzátenném, hogy nagyon bírom Robin és Strike kettősét, de most valahogy a magánéleti válságok és egyebek szerintem sokkal több helyet kaptak itt, mint maga a nyomozás - kicsit megbillent most az eddigi kötetekben olyan jól megtartott egyensúly, és ez szerintem most nem vált a könyv előnyére. Vagyis legalábbis nem mindig. Matthewt pedig még mindig elmondhatatlan módon utálom.

Mindenesetre maguk a témák, amiket itt felvetett - családon belüli erőszak, gyerekek szexuális bántalmazása, nők elleni erőszak stb. - elég súlyosak, de szerintem nagyon jól nyúlt hozzájuk. És érdekes volt Robin múltjába ez a kis betekintés is, szerintem sokat adott pluszban még a karakteréhez.  Jócskán voltak a regényben olyan megdöbbentő momentumok, amikről bár hiába tudtam, hogy fikcióról van szó, mégis felfordult tőlük a gyomrom. Azt hiszem, jóval sötétebb regényre sikeredett ez, mint az előző részek - vagy csak régen olvastam őket? Nyomasztó volt, olykor kicsit fojtogatott is a Gonosz pálya hangulata, de most ezt abszolút pozitívan mondom  - már amennyire a nyomasztó hangulat pozitív lehet.
Zseniálisak voltak még a gyilkos által elmesélt fejezetek is: egyszerűen félelmetesen hihető volt benne minden. Tényleg a hideg futkosott a hátamon.

Sok olyan momentum volt még, amelyek miatt a fáradtságom ellenére mégis csak éjfélig olvastam a könyvet esténként, és másnap alig vártam, hogy folytathassam. S bár a sztori nekem néha kicsit leült, de ettől függetlenül ez is egy igazán remek Galbraith-regény lett. Remélem, nem kell sokat várni a folytatásra.

Robert Galbraith: Gonosz pálya
Career of Evil
Fordította: Nagy Gergely
Gabo Kiadó
565 oldal