A bűntetlenek megpróbáltatása

Agatha Christie: Az alibi

kiolvastam: 2010. szeptember 1.

Egy kissé rendhagyó Agatha Christie könyvet olvastam most, hiszen ebben se Mr. Poirot, se Ms. Marple nem szerepel, s úgy egyáltalán nem beszélhetünk semmiféle hóbortos, saját módszerekkel dolgozó nyomozóról. Itt csak egy mezei rendőrfőnök szerepel, aki szokás szerint nem tud igazán haladni az ügy megoldásában, így maguk, a lehetséges gyanúsítottak kezdenek el kutakodni, következtetni, bár módszerükben egy csöppet Mrs. Marple- re hajaznak, hiszen itt is a szóbeszéd, a pletyka alapján építik fel a megoldást. Ám a szokásos Christie-sablonok a történet minden rendhagyósága ellenére megmaradtak.

Na, de mi is a történet? Hát, tulajdonképpen két éve történt egy gyilkosság a családban, méghozzá a feleséget, s a felnőtté vált gyermekek nevelőanyját ütötte valaki agyon egy piszkavassal. Látszólag könnyű eset volt, hiszen egyik örökbefogadott fiát ítélték el a bűnért, akivel mindig csak a baj volt, s mindenki különösebb nehézség nélkül el tudta róla képzelni, hogy képes lenne ilyesmire. Pedig a srác, Jacko, váltig állította, hogy neki alibije van a gyilkosság időpontjára, hiszen egy férfi vette fel ekkor a kocsijába stoppolás közben. De a férfi nem jelentkezett, így az egészet csak kitalációnak minősítették. Pár hónapra rá Jackó meghalt a börtönben, mert tüdőgyulladást kapott - még így is jobban járt, amire ítélték, hiszen egyébként is meghalt volna.

Azóta a család viszonylagosan megnyugodott, beletörődtek a dolgokba, s próbáltak továbbra is boldogan élni. Ám egy nap egy idegen állít be a házukba, méghozzá azzal a magyarázattal, hogy ő Jacko megingathatatlan alibije. S azért nem tudott eddig jelentkezni, mert egy sajnálatos baleset miatt amnéziás volt, s az emlékei csak nemrég tértek vissza. Mint az várható, ez alaposan felforgatja a család életét, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy Jackó ártatlanul került börtönbe, s nem is kellett volna meghalnia, hanem a gyilkos még mindig köztük van... Kezdetét veszi hát a nyomozás, ám a család nagy része nem akarja beleártani magát ebbe, hiszen félnek a botránytól, és hogy esetleg olyasvalakiről derül ki, hogy gyilkos, aki nagyon közel áll a szívükhöz, hiszen a család szinte minden tagjának alapos indítéka volt rá, hogy megölje az asszonyt. Ám a felszín alatt tombolnak az indulatok, mindenki gyanakszik mindenkire, s a korábbi nyugalom végleg elpárolog a házból.


" Hittétel volt a számára, hogy a vérségi kötelék nem számít. De a vérségi kötelék igenis számít. Van valami az ember gyerekeiben, valami furcsaság a jellemükben, valami olyan érzelem, amit felismerünk és megértünk, anélkül, hogy szavakba kellene öntenünk. Ez a kötelék hiányzik azoknál a gyerekeknél, akiket örökbe fogadnak. Nem tudjuk ösztönösen, hogy mi jár a fejükben."


Kellemes kis krimi bontakozik ki belőle, ami azért a szórakozás mellett egészen érdekes kérdéseket feszeget. Ugyanis a család összes gyermeke örökbefogadott, egyik sem saját. Sok problémák adódtak velük, annak ellenére, hogy mindent megkaptak, semmiben sem szenvedtek hiányt, s ha valamit szerettek volna, abban nevelőszüleik mindig támogatták őket. Ám ennek ellenére egyikük sem volt boldog otthon, egyikük sem tudott beilleszkedni, s ha csak tehették lázadtak. S az írónő ezzel kapcsolatban vet fel olyan kérdéseket, mint az, hogy vajon az ember személyiségét mennyibe határozza meg az, hogy kik a szülei, s a tényleges nevelés mennyit nyom a latba? S vajon tényleg csak a vérszerinti szülő képes igazán megérteni a gyermeket? Agatha Christie szerint ez így van: szerinte sokkal erősebb a vérszerinti kötelék, s a személyiséget is ez befolyásolja leginkább. Bár, én az írónővel egyáltalán nem értek egyet ezzel kapcsolatban, azért mégis érdekes volt olvasni ezeket az eszmefuttatásokat, s jó volt a szereplők gondolataiba, érzéseibe, emlékeibe belekukkantani.

Az írónő más eszméket is belefűzött ebbe a rövid kis történetbe, amik már szorosabban kapcsolódnak magához a nyomozáshoz. Ilyen például az is, hogy a nyomozás lényege igazából nem abban áll, hogy ki a gyilkos, vagy hogy meg kell oldani egy bűnügyet, hanem az, hogy megvédjük az ártatlanokat. Minden bűntény felderítésének ez az alfája és omegája, ennek kell lennie. Az írónő, ennek a kérdésnek a fontosságának érzékeltetésére, számos bibliai idézettel is szolgált, amiket vagy szereplői szájába adott vagy itt-ott elhelyezett irányadó idézetként.

A történetből egyébként film is készült 1984-ben, aminek a Meggyalázott ártatlanság címet adták.

Az olvasást egyébként élveztem, szokás szerint egy kellemes délutánt töltöttem azzal, hogy kitaláljam ki is a gyilkos - sikertelenül, mert az írónő még mindig kifog rajtam. Bár, bevallom nagyon hiányzott valami jópofa nyomozó(nő) az élére, így az értékelésemben csak 7 pontot adok neki.

Kiadó: Európa Kiadó
Eredeti cím: Ordeal by Innocence
Fordító: Katona Ágnes
Oldalszám: 296 oldal
Eredeti ár: 2200 Ft
ISBN: 9 789630 789691

Fülszöveg: Mrs. Argyle-t, a dúsgazdag, jótékony hölgyet, három leány és két fiú örökbe fogadó anyját holtan találják a nappalijában. Valaki piszkavassal szétverte a fejét. A rendőrség úgy véli, tudja, ki a tettes. Letartóztatják az egyik mostohafiút, Jackót, aki ellen vannak bizonyítékok – s akinek volna alibije, csakhogy az úrvezető, aki a gyilkosság időpontjában felvette a kocsijába, nem kerül elő. Jackót elítélik, és meghal a börtönben. Eltelik két esztendő. Dr. Calgary, a sarkkutató hazatér Angliába. Régi újságokat lapozva megdöbbentő hírre bukkan. Feltámadnak benne az emlékek. Két évvel azelőtti balesete, az amnézia… Tennie kell valamit. Dr. Calgary biztos benne, hogy a rendőrség tévedett. Cselekszik. Jackót törvényileg rehabilitálják. De a család nehezen elnyert békéje odavan. Mert ha nem Jacko, a fekete bárány a gyilkos, akkor ki? Csak a közvetlen környezet valamelyik tagja követhette el a szörnyű tettet. De kicsoda? A szelíd, tudós férj? A ragaszkodó, fiatal titkárnő? A cseléd? A lányok? A másik fiú? Még egy gyilkosságba és egy gyilkossági kísérletbe kerül, míg dr. Calgary levezekli „vétkét”, és bravúros amatőr nyomozással felgöngyölíti az eredeti és az új bűnügyeket.

Akik előttem olvasták: