Havasalföld hírhedt vajdája

Bram Stoker: Drakula

kiolvastam: 2010. október 1.

Drakula neve ismerősen cseng azok számára is, akik nem olvasták a könyvet, hiszen neve az idők során véglegesen és elválaszthatatlanul összeforrt a vámpírokkal és a rémregényekkel. Bram Stoker a regényében egy olyan alakot teremtett, akitől immár cirka száz éve rettegnek az emberek. Igen, igen: bármennyire is divatos még manapság is ennek a hírhedt erdélyi vámpírnak a története, mégsem mai termés. A regény az 1800-as évek végén íródott, de ennek ellenére, vagy éppen ezért, kiváló és igazán élvezetes olvasmány a mai kor olvasójának is.

Van ott valami a szél megett, aminek olyan az íze és a szaga, és úgy néz ki, mint a halál. Benne van a levegőbe; érzem, hogy jön.

Stoker regénye mentes mindenféle olyan elemtől, ami bizonyos mai vámpírregényeknek olyan sajátossága, amitől elég sok ember irtózik manapság: így a vegavámpírok csoportja, vagy a már-már pornóregénybe hajló részek, az akciómentesség vagy éppen a hatásvadász vérfröccsenés minden második sorban. Ez a regény, ami elindította anno a vámpírlázat, igenis egy mestermunka, amit nehéz fölülmúlni. Szépen, fokozatosan, ám korántsem unalmasan bontakozik ki előttünk lapról lapra Drakula hátborzongató története: már az első oldalaktól kezdve ott van a feszültség, ami csodálatosan megkomponálva egyre csak fokozódik, ahogy haladunk egyre beljebb a történetbe. Úgy gondolom, hogy ez tényleg egy olyan rémregény, ami megérdemli a dicséretet!

Persze, az már megint más kérdés, hogy én, mint magyar ember mennyit nevettem a regényben ábrázolt Magyarország és Erdély történelmével kapcsolatban! Ez az Erdély, korántsem az, amit mi ismerünk: igazából, köze nincs hozzá. Egy nagyon egzotikus helyszínt teremt meg itt az író, ahol a rémregények megelevenednek, s kísértik az ott lakókat; s az egész országot egy teljesen más történelemmel, népi összetétellel ruházza fel, ami idegenként hat a számunkra (már ha ragaszkodunk a valós Erdély helyszínéhez). De persze, gondolom, ez egy mai nyugati olvasónak sem igazán tűnne fel ( s ne is beszéljünk a régi idők embereiről) : nekik Erdély megmaradt a hatalmas, ködös Kárpátok által körülölelt terület, s valószínű elhihetik azt is, hogy a székelyeknek közük van a vikingekhez. De persze, ezt nem szabad Stoker hibái közé sorolni, hiszen ő csak egy rémregény (s nem útikönyv) tökéletes helyszínét kereste: s Erdély épp ideális választásnak tűnt (messze van, nyugati ember számára biztosan egzotikus, s hát itt is éltek biza' szörnyű emberek, akik különféle kegyetlenkedéseket vittek véghez), amit aztán nyugodtan formálhatott, alakítgathatott úgy, hogy belepasszoljon az elképzelésébe.

… az élet végül is csak várakozás valamire, ami más, mint amit most csinálunk, és a halál az egyetlen, ami biztos.

A gondosan kigondolt fikcióhoz még hozzátartozik az is, hogy több narrátor elmeséléséből ismerjük meg a történetet, s ezek az elbeszélők nem közvetlenül a regényből szólnak, hanem "hiteles" dokumentumokból: így levelekből, naplókból, orvosi feljegyzésekből, fonográfra rögzített beszámolókból. Stoker célja ezzel kétségkívül az volt, hogy minél valóságosabbnak tüntesse fel Drakulát és ő rémtetteit: hiszen "nem" az író szólal meg, hanem "szemtanúk", s ráadásul nem is egy, hanem több, méghozzá különféle dokumentumokon keresztül, melyek összeillesztésének eredménye ez az ízig-vérig vámpírregény.

Bár, bevallom, hogy ez a manapság tomboló vámpírláz, ami az utóbbi időkben a vízcsapból is folyt, kicsit rányomta a bélyegét az olvasásélményemre. Nem, félre ne értsetek, nagyon tetszett a könyv, de a vámpíroktól rettegés nem tudott lázba hozni.

Óh, a mi tudományunk öreg hibája, hogy szeretne mindent megmagyarázni, s ha nem bír valamit megmagyarázni, annak létét is letagadja.

Szerintem van az a fajta népszerűség, ami jót tesz egy műnek, de van olyan is, ami árt neki. S ez szerintem a tömeghisztéria, amiből Drakula is kapott jócskán az utóbbi évtizedekben. Ezt bizonyítja szerintem az is, hogy mekkora giccsparádéval egybekötött turistalátványosságot csináltak Vlad Tepes egykori várában, ami szerintem már jóval túlvan a jóízlés határán, s akkor még ne is beszéljünk, hogy valamelyik román reklámban például Vlad egy pezsgőfürdős kádat tesztel, miközben a háttérben látható mezőn álló nagyszámú, jól felismerhetően karóba húzott emberek látványában gyönyörködik.

Persze, ez az egész jelenség nem a könyv hibája, de viszont ez az egész hatással lehet Stoker történetére: gondolom, nem csak én vagyok így, aki már megcsömörlött a sok vérszívótól, s ennek a valódi Drakula issza meg a levét egy bizonyos szinten. Pedig kár, mert nem ezt érdemelné. Így az értékelésemben 7 pontot tudok neki adni- bár, pár év múlva újból előveszem, remélem, addigra kimennek a vámpírok a divatból.

Kiadó: Európa Kiadó
Eredeti cím: Dracula
Fordította: Sóvágó Katalin
Eredeti ár: 3200 Ft
Oldalszám: 389 oldal
ISBN: 9 789630 789448

Fülszöveg:

Harker, a fiatal angol ügyvéd azért utazik a Kárpátok közé, a hátborzongató várkastélyba, hogy nyélbe üsse Drakula London melletti ingatlanvásárlását. Nem is sejti, miféle szörnyűséget szabadít ezzel a világra: a vámpír gróf ebben a nyugati metropolisban akar újabb áldozatokat szedni, újabb – élőhalott – segítőtársakat toborozni. Miközben Harker a romos várban senyvedve tervezi reménytelennek tűnő menekülését, Drakula kísértethajója máris Anglia felé közeleg, ahol két ártatlan fiatal nő készül a boldog házaséletre. Az egyik éppen Mina, Harker menyasszonya… Barátaiknak, egy ifjú angol és egy idős holland orvosdoktornak, egy angol főnemesnek és egy amerikai kalandornak minden bátorságukra és leleményességükre szükségük lesz, hogy elháríthassák ezt a pokoli támadást.

Akik előttem olvasták:
Amadea
Katherine
Pável