Világok harca vol. 2

Cassandra Clare: Hamuváros

kiolvastam: 2010. október 19.

Akik rendszeresen olvasnak, azok tudják, hogy milyen az ízlésem a könyvek terén... Remélem, Ti is úgy látjátok, hogy szívesen olvasok szórakoztató irodalmat és klasszikust is egyaránt. Mindkettőnek van létjogosultsága nálam, hiszen mindkét fajta irodalom képes számomra olyat adni, amire szükségem van. Ám azt viszont nem szeretem annyira, ha az olvasmányaim kezdenek egyfelé orientálódni, hiszen abba is bele lehet szürkülni - legalábbis én biztosan.

Egyfelől ott van a szórakoztató irodalom, ami tényleg arra van kitalálva, hogy szórakoztassa az embert, hogy feledje e világi gondjait, s valami ismeretlen tájon, képzeletszülte világban kalandozzon, s rácsodálkozzon az ismeretlen lényekre és a varázsra, ami megtölti azt. Ilyenkor az ember kilép ebből a szürke kis világból, mindent maga mögött hagy, s nem gondol semmivel, ami a valóéletben nyomasztja.

Ám néha azért arra is szükségünk van, hogy elgondolkodjunk, hogy igenis szembenézzünk a problémákkal - nem feltétlen a mieinkkel, inkább úgy az emberek/emberiség problémáival. Arra is szükség van, hogy az ember rácsodálkozzon egy-egy gyönyörűen megfogalmazott mondatra, amit aztán perceken keresztül ízlelgetünk magunkban, hogy végre azt érezzük, hogy a nyelv igenis képes pontosan közölni a gondolatainkat.

S jó, ha ezt váltogatja az ember - vagyis nekem biztosan jó- , hiszen így aztán tényleg mindent megkapunk a könyvektől, amit csak adhatnak nekünk. Szeretem azt is, ha valami csak szórakoztat, de azért gondolkodni is szeretek, s ezt csak úgy tudom maradéktalanul kiélvezni, ha nem ragadok le egyetlen fajta könyvnél.

Igazából, ennek semmi köze nincs a Hamuvároshoz, ez csak úgy kikívánkozott belőlem, még hozzá azon apropóból, hogy az utóbbi három olvasmányom szigorúan szórakoztató volt, s most úgy érzem, ezek után tényleg szükségem van valamire, ami egy picit komolyabb, ami valamennyire elgondolkoztat, hogy aztán újult erővel visszatérhessek egy varázslatos birodalomba, s képes legyek arra őszintén rácsodálkozni.

Vigyázat, a bejegyzés spoilerelemeket tartalmaz azok számára, akik nem olvasták az előző részt!

Emlékszem, egyszer azt mondtad, hogy az ember akkor kezd felnőni, amikor visszanézve azt kívánja, bárcsak megváltoztathatna dolgokat. Gondolom ez azt jelenti, hogy felnőttem.

Szóval, az előző rész (Csontváros) végén mindenkit letaglózott az a tény, hogy Clare és Jace mégsem lehetnek egymáséi, mert rokoni kapcsolatok fűzik őket egymáshoz. Természetesen, ebben a részben ezt a problémát továbbra sem tekinthetjük megoldottnak, hiszen a szerelem nem múlhat el csak úgy egy csettintésre, bármennyire bizarr is a helyzet. Mindketten próbálják feldolgozni ezt az egészet, de ez rendesen rányomja a bélyegét a kapcsolatukra: ahelyett, hogy jó testvérként viselkednének, kerülik egymást, nemcsak személyesen, de még a telefonban is.

Közben, persze az az elvarratlan szál sem tűnhet el nyomtalanul, hogy kiderült mindenki számára, hogy Jace nem más, mint Valentine (ő a főgonosz) fia. A felháborodás természetesen hatalmas, méghozzá annyira, hogy a Klávé egy inkvizítort küld, hogy kihallgassa Jace-t. Persze, ez a személy nem éppen a kedvességéről híres, sőt, igazán hű a szakmája nevéhez. Jace -nek meg kell győznie őt arról, hogy nem került apja befolyása alá, s még mindig a Klávé mellett áll.

Közben, az ezidáig halottnak hitt főgonosz, Valentine egyre inkább mozgolódik, sőt egy igazán ördögi tervet eszelt ki, hogy hogyan is ragadhatná magához a hatalmat. Szóval, van min izgulni ebben a részben is.

-Viszont kell, hogy legyen valamid, ami minden Árnyvadásznak van. -Undok és bunkó modor?-érdeklődött Simon.

Persze, az írónő itt is pedzeget olyan titkokat, amiről csak sejtésünk lehet, gondolom majd az utolsó részben hullik le róluk a lepel. Ezt a részt egyébként sokkal kiforrottabbnak éreztem, mint a Csontvárost. Ott ugye, ha emlékeztek (ha nem, elmondom) panaszkodtam arról, hogy eléggé kiszámítható volt a történet, nem igazán okoztak meglepetést az írónő fordulatai. Nos, szerintem itt már valamivel jobban oldotta meg a dolgokat, bár tény, hogy itt kevesebb titok lepleződött le. Ez a rész, inkább az előző lecsengése volt, illetve előkészítette az Üvegváros számára a terepet. Amolyan kiváló átvezető könyvként szolgált.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem volt benne izgalom. Abból tényleg nem volt hiány: minden egyes fejezet valami új akcióval szolgált - ami, bevallom, néha túl sok is volt. Jó lett volna, ha legalább egy-egy fejezetben megpihennek a szereplők, s velük együtt én is.

– Hogy csinálod, hogy sosem sározod össze magad? Isabelle mindentudó mosollyal rántott egyet a vállán. – Tiszta a szívem. Taszítja a koszt.

De a sok izgalom mellett azért továbbra is jót szórakoztam, hiszen az írónőnek remek humora van továbbra is! Jace és Magnus beszólásai tényleg mindig telitalálatok, s megnevettetik az embert. Viszont Simon most már tényleg egyre kevésbé szimpatikus szereplő számomra... Már az első részben se volt kedvenc, de itt már tényleg az agyamra ment. Azt a sok hisztériát még egy lány is megirigyelné...

Egyszóval, kiváló kikapcsolódást ígérő könyv került ki ismét Cassandra Clare kezei közül, s remélem, hogy az Üvegváros még ennél is kiforrottabb lesz, s majd ott magyarázatot kapunk most már mindenre, s nem maradnak megválaszolatlan kérdések.
Kalandokkal teli, humoros könyv, s egy csodálatos világ - ez lenne hát a Hamuváros.
Az értékelésemben 9 pontot ért el!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: City of Ashes
Fordította: Kamper Gergely
Oldalszám: 416 oldal
Eredeti ár: 2999 Ft
ISBN szám: 97 89632 452722

Hivatalos fülszöveg:
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?