A remény szigete

M. A. Shaffer - A. Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

kiolvastam: 2010. november 2.

Néha vannak olyan emberek, akik megkérdezik tőlem, hogy mire jó az olvasás? Vannak, akik nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. "Csak szórakoztat" - mondják, s legyintenek egyet. Na, az ilyen emberek kezébe legszívesebben odanyomnám ezt a könyvet, hogy lássák, az olvasásra nem lehet csak úgy legyinteni.

…az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen.

Hiszen a könyv első felében olyan emberi sorsok bontakoznak ki a leveleken keresztül, amelyekben az olvasás kulcsfontosságú, ennek köszönhetően voltak képesek ezek az emberek felülemelkedni a háború borzalmain, s képesek voltak ép ésszel túlélni azt. Az irodalom, s úgy egyáltalán a művészetek olyan varázslatos erővel rendelkeznek, amik segítenek túlélni a legnagyobb borzalmakat is. Csodálatos volt arról olvasni, ahogy a könyvek összehozták az embereket ezen a kis szigeten, ahogy az ismeretlen szomszédok jóbarátokká kovácsolódtak össze az irodalom szeretetének köszönhetően. Ez olyan dolog, amire szerintem semmilyen gyakorlati hasznú találmány vagy tudomány nem képes. Csak a művészet.

…Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.

A regény története hosszabb-rövidebb levelekből tevődik össze, melyek egy része főhősnőnk, Juliet tollából születtek, s másik része Sydney és Sophie (Juliet gyerekkori barátai), valamint a Csatorna-szigeteki Guernsey -n élő Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjai írtak főhősnőnknek. Juliet egy véletlen folytán ismerkedik meg a társaság tagjaival, méghozzá egy valaha saját birtokában levő könyv miatt, ami hogyhogy nem egy guernsey -i lakos birtokába kerül, aki emiatt levelet ír a könyv volt tulajdonosának. Kezdetben csak az íróról folyik a levelezés, akinek mindketten nagy rajongói, majd szóba kerül az irodalmi társaság is, s Juliet - és az olvasó- kíváncsiságának kielégítésére elmeséli hogyan is született meg ez a furcsa nevű könyvklub. Hamarosan a társaság többi tagjától is levelet kap, akik elmesélik mit jelentett nekik az irodalom és ez az egész a háború borzalmainak közepette.

A regény első fele teljesen magával ragadott bájos stílusával, humorával. Igaz, hogy a levelek meséltek kegyetlen dolgokról is, de mégse éreztem azt, hogy én egy szomorú könyvet olvasok: ittam minden szavát, nevettem - hangosan-, s vágyakoztam erre a kis szigetre, s ebbe a társaságba Juliet -tel együtt. Aztán a második fele valahogy beborult: megcserélődött az arány, a báj teljességgel eltűnt, a humor pedig már csak itt-ott volt képes oldani a feszültséget és elűzni a szomorúságot. Itt már nem itatta át annyira a leveleket az irodalom ereje és szeretete, már csak a háború volt terítéken, s a túlélés. Ez talán (sőt biztos) az íróváltás számlájára írható, ugyanis Mary Ann Shaffer a regény írása közben váratlanul elhunyt, s unokahúga, Annie Barrows fejezte be a könyvet. Nem rossz író ő sem, de nem volt képes megragadni nagynénje magával ragadó stílusát, s nem volt képes látni a vidéki élet igazi humorát - ő inkább túlidealizálta, egy igazi, csodálatos Paradicsomot teremtett Guernsey szigetén, de az a jellegzetes vidéki íz valahogy elmaradt.

De a fájdalom talán véget ér majd. Úgy borította el a világot, mint az özönvíz, és időbe telik, amígy visszahúzódik, de máris vannak kis szigetek. A remény szigetei? Vagy a boldogságé? Mindenesetre valami efféle.

Ennek ellenére én igazán megkedveltem ezt a könyvet, mégha ilyen rövidecske is. Ha Mary Ann Shaffer továbbélt volna, úgy érzem egy igazán fenomenális, elképzelhetetlenül jó regény született volna a tollából, s gyanítom, nem ennyire hollywood-i befejezést szánt a történetnek - legalábbis, remélem. De azért Annie Barrows - nak is köszönettel tartozom, mert ha nem fejezi be ezt a regényt, sosem ismerhettem volna meg, s szegényebb lennék egy csodálatos élménnyel.

Az értékelésemben bár 8 pontot ért el, de ennek ellenére új kedvencet avattam.

Kiadó: Park Kiadó
Eredeti cím: The Guernsey Literary and Potatoe Peel Pie Society
Fordító: Szántó Judit
Eredeti ár: 3500 Ft
Oldalszám: 288 oldal
ISBN: 978 963 530 885 9

Fülszöveg:
1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.